Hetedik fejezet

Kicsit megkésve/csúszva és hosszabb kihagyás után itt van végre a hetedik fejezet is:) kicsit humorosabb rész a fiúk jóvoltából, mielőtt elkezdődnének a komolyabb esetek és zűrzavarok. Jó olvasást minden idetévedőnek :* <3

Lou

7.

       Miután Lily elment, én szokás szerint felrongyoltam a szobámba és ott is gubbasztottam a kutyámmal együtt az ágyamon, a laptopomat bűvölve. Anyám (mint általában) most is tiszta idegbeteg volt és nem lehetett hozzászólni egy árva szót sem anélkül, hogy le ne harapná a fejemet. Ez mind a szerek miatt van, amikre kattog... ráadásul van egy zenész palija, aki csak mostanság kezd befutni a bandájával, na ő szintén drogos, csak nem olyan szinten, mint az anyám. Ő még jófej is tud lenni, anya viszont maximum akkor, ha egyszerre van a kezében a kábszija meg a palijának a farka... és ezt nem gonoszkodásból gondolom, hanem ez tényleg így van sajnos. Pedig alapjáraton nagyon szeretem őt és nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen már túlzás, hogy mennyi mindenem megvan, amit egyedül ő adott meg nekem, mert az apám még négy éves koromban lelépett tőlünk egy másik nővel.  Ha már apa, ő rá sem haragszom, mert ő egy nagyon kifinomult és rendes férfiember, akihez nem illett az én szeleburdi, felhőtlen és kábszis anyám. Néha apáéknál is eltöltök egy-egy hétvégét és nagyon rendes az új felesége, aki már szült is neki egy fiút. A féltesóm, Sterling Schrader pedig egy nagyon értelmes kisfiú, már öt éves és egyszerűen imádom.

A rettentő fontos dolgaim tevékenykedése közben (kutyás filmet néztem és közben Domenicoval meg Queennel chateltem a telefonomon) anyám elég csúfosan megzavart azzal, hogy hirtelen kivágta a szobám ajtaját a sarokig. Érkezésére az eddig nyugalmi állapotban gombóckodó kutyám is felriadva kapta fel a fejét, majd enyhén lapítva csóválni kezdett. Egyből kirántottam a füleimből a fülest és homlokráncolva néztem anyura, ahogyan egy "uppsz" féle mozdulattal elhúzza a száját az ajtómra nézve és odalépked az ágyamhoz.

– Majd jó lenne, ha összeírnánk, hogy mi kell a sütikhez – állt meg mellettem, kissé lehordós hangnemmel beszélve hozzám, mint mindig.

– Karácsonyra? – Néztem fel rá, de jól tudtam, hogy nem ezért jött ide be most.

– Igen. Aztán majd adok pénzt rájuk és suli után elmehetnél megvenni, hogy ne huszonnegyedike előtt kelljen pár nappal, mert semmit nem fogsz kapni – nézett körbe mellékesen a rendezett kis kuckómon.

– Jó, tudom, oké – forgattam meg a szemim, amit nem látott. – Joey velünk tölti a Szentestét? – Érdeklődtem, ha már így szóbajött az ünnep.

– Igen. Te utazol apádékhoz? – Lépett az asztalomhoz, amin megnézte a kis fehér képkeretekbe rakott, előhívatott képeimet. A legtöbben Lilyvel vagyok, de persze van egy-kettő is, amin az egész brancsunk rajta van.

– Majd huszonötödikén, igen – figyeltem a mozdulatait.

– Jó, mi megyünk a nagyiékhoz, aztán huszonhatodikán pedig Joey szüleihez – fordult vissza felém és az egyik (hozzám hasonlóan szintén) festett szőke, hosszú hajtincsét a füle mögé söpörte.

– Jól van – tartottam vele a szemkontaktust, a kék íriszeibe nézve, miközben újra odasétált hozzám és kerülve a tekintetem, felém nyúlt

 Pénzt tartott felém a kezében.

– Anyaaa... – sóhajtottam idegesen hátravetett fejjel, ugyanis már vártam, hogy mikor kezdi megint. Tudtam, mire kell... és biztos, hogy nem kenyérre.

– Édesem, kérlek! – Vette könyörgősre a figurát, ahogyan leereszkedett az ágyam szélére. Persze, ilyenkor becézget, amúgy meg mindig elküld mindenért a picsába.

–  Nem tudnál várni holnap estig? – Kérdeztem megrovóan először a pénzre, majd rá nézve. – Domenico átfog jönni, majd akkor veszel tőle te – fordultam vissza bunkón a gépemhez és leállítottam a filmet gyorsan, mert azt elfelejtettem.

– De az olyan ciki, nem? – Húzta egy kínos mosolyra a száját, ahigyan kicsit felkuncogott nem is értem miért, mert én ezen nem szórakozom jól.

– Nem csak az a ciki – morogtam oda, rá sem nézve. Inkább úgy tettem, mintha valami fontos dolgot csinálnék a Macbookomon.

– Mert, amiket te csinálsz, az nem ciki, igaz? – Rótta fel nekem azokat a dolgokat, amiket nagyon jól tud rólam, de mégsem beszélünk meg. Például, hogy egy-egy alkalomkor részegen jöttem haza a Legiből, vagy éppen füves cigit szívtunk a hátsókertben Doméval, amikor párszor átjött és stb. stb.

– De mindenki nagyon jól tudja, hogy nem nekem kellenek ezek a tudatmódosító szarságok! – Martam ki a kezéből a papírpénzt, mert nagyon nyújtogatta felém minden áron azt akarva, hogy én vegyem meg neki. – Miért nem Joeynak szólsz, hogy hozzon?! Ő is tud, nem?! Mindig nekem kell – hisztiztem be, magamhoz ölelve a kispárnámat, amibe bele is temettem az arcom.

– Joey most nem tud – kezdte, de közbevágtam.

– Jha meg az előtt se tudott és az előtt se, meg az előtt se...

– Miért kell mindig ezt csinálnod, akárhányszor megkérlek erre?! – Kapta fel a vizet hirtelen, amit már most megelégeltem.

– Légy szíves menj ki a szobámból – kértem meg halkan, letéve az ölembe a párnámat és a szemeimet szigorúan máson tartottam és nem anyán.

– Most akkor megveszed nekem, vagy nem?! – Vitte fel a hangját is, mint egy nem normális és még a kezével is hisztisen a combjára csapott. Igazi kattos a nő.

– Megveszem, csak menj már ki! – Kiabáltam le én is őt , összeszorított szemekkel és enyhén ökölbe szorított feltartott kezekkel.

Érzékeltem, ahogyan idegesen sóhajtva felállt az ágyamról, aztán a szobám ajtajáig lépkedett ingerülten és szó szerint rám is csapta azt. Én pedig leengedtem a kezeimet és itt el is tört a mécses. Gyűlölök anyuval kiabálni és azt is gyűlölöm, amikor ő kiabál velem egy hülye drog miatt... csak az érdekli, hogy megveszem-e neki vagy nem, de azt már le se szarja, hogy Dome újra átjön hosszú hónapok után és most már hivatalosan is a barátomként. Olyan jó lenne egyszerű, csajos dolgokat megbeszélni barátnősen az édesanyámmal, de nem tudok. Nagyon-nagyon ritkán vannak jó pillanatai, amikor végre együtt nevetünk, főzünk, takarítunk és igazán beszélgetünk. Ezért van az, hogy életviteli és fontos felnőtt tanácsokat inkább az apámtól kérdezek meg személyesen. Persze ott van nekem Lily is, a szívem egyik csücske ez a lány, de mivel ő velem egykorú, így neki még annyi tapasztalata sincs, mint nekem, hiszen neki az első fiúja is Aiden. De ez nem is baj, attól még örök lelkitársak maradunk és mindenben támogatjuk egymást. De néha tényleg jól jönne egy igazi anya, aki foglalkozik a lelkivilágommal is...

Juilet a sírásomra az ölembe merészkedett és a fejemet fogó két kezem közé fúrva magát elkezdte lenyalogatni a könnyeimet, amit sose tudok, hogy azért csinálja-e, mert így vígasztal vagy azért, mert a könnynek sós íze van.

– Ne már! – Toltam el finoman a fejét, mert hajlamos túlzásba esni és már a számat is nyalni kezdte, amit régen még hagytam, de mostanában undorítónak találom. Inkább az ölembe húztam a laptopom és kilépve a teljes képernyős módból, nyitottam egy új böngészőablakot, amibe bepötyögtem a Facebook Messengert. Tudom, arra ott a teló is, de most így kényelmesebb volt és amíg vártam, hogy betöltösön, addig YouTube-on elindítottam Ariana Grande Just A Little Bit Of Your Heart című számát. Mikor végre tudtam pötyögni, természetesen Doménak írtam egyből.

annyira elegem van anyából...

Mit tett?

megint cucc kell neki :(

Tőlem?:D

igen...

És mennyi?

Itt lenéztem a mellettem heverő dellákra, hogy összeszámoljam mennyire is adott. Hát egyből felszaladtak a szemöldökeim és szipogva a fejemet megrázva válaszoltam.

négy. úristen érted???
NÉGY!!!

4!!!

Tudom mennyi az a négy XD

fúúúúúúúú

nem úgy értem...

de jó h veled mindent meglehet beszélni

Naaa

Ne csináld már

Cicám <3

Ne foglalkozz anyuddal

oké tőled sem fogok lelkitanácsokat kérni

Most mit mondjak baszod?

semmit

"baszod"...

Sajnos ez ilyen nem tudsz vele mit csinálni

Anyád egy drogos hülye picsa és kész

Most egész életedben ezen akarsz rágódni?

nem csak szar h mindig nekem kell megvennem a szarjait

Mert? Tőlem veszed mástól úgyse tudnád

És így legalább mindig tudod hogy annyi is lesz az annyi

tudom ez jogos

Mer nem baszlak át vele és szart sem adok neki

Eskü geci karácsonyra kap tőlem egy tonnát XD

Bevágódok az anyósnál

egy tonnát azért neeee xd így is ügyelnem kéne már rá

nem tud mértéket tartani

Erről jut eszembe bassza meg

Szombaton menni kell leadni a pénzt

D-nek?

Jha

De így is szopom a faszt

miért?:o

Mert fél milla tartozásom van neki

Ezért sikkasztom fatert többek között is

Hogy letudjam törleszteni minél előbb

De pszt ezt csak te és Aiden tudjátok

jaaaj Domee... ez kurva sok

amúgy a csiniket is tőle szerezted igaz?

Tudom de nem tehetek róla ugyanis majdnem megöltek

Inkább odaadtam mindent ami nálam volt

Csak most szopó van vele XD

Amúgy jha tőle de pszt erről is

miii az h majdnem megöltek???????

Hosszú inkább mindjárt felhívlak :D

jó jó

Baromi szarul tud esni, amikor ennyire leszarja, hogy mi a bajom. Ő tökre lazán veszi az egészet, mivel ő nem is törődik a családjával, mert ugyebár utálja őket. De ez azért elég komoly volt, amit most írt és én erről még nem is hallottam, úgyhogy a kezembevéve az iPhone-om, szuggerálni kezdtem a sötét képernyőjét. Dome szinte majdnem azonnal felhívott és elmesélte telefonba, hogy még anno egy éve, mikor felvette a kapcsolatot Díler D-vel, azaz Dolarhyde-al, akkor két vevője kirendelte őt az egyik évek óta félbehagyott és lezárt építkezési területre. Dome ki is ment és egy fekete, rendszám nélküli autó fogadta, ahová betuszkolták őt, majd elfurikáztak vele a semmi közepére, szó szerint egy pusztára, ami kilóméterekre esett a városon kívülre. Itt kirángatták őt az autóból, pisztolyt fogtak rá és elvették az összes kábítószert tőle meg a pénzt is, amit le kellett volna aznap adnia. Egyedül a telefonját hagyták nála, hogy fuvart tudjon hívni. Természetesen a brancsot hívta, akkor még csak Yalenek volt jogsija, így az ő faterja autójával mentek le érte vidékre vagy hova. Azóta van a félmillás tartozása D-nek, amit persze ki kell pengetni, mert ez a fazon sem kispályás. Nem tudok róla sok mindent, csak annyit, hogy emberei vannak arra, hogy elkapjon és megöljön bárkit. Domén kívül talán Aiden, ha találkozott ezzel az emberrel egyszer, max. kétszer.

Ezután a sokkoló történet után megkérdeztem tőle, hogy biztos, hogy bankot akar-e rabolni ezekután, mert így is örökre bekasztlizzák, ha ne adja Úristen, elkapják őt akkor, amikor a cuccokkal mászkál és elad. Természetesen lebaszarintott, hogy ne aggódjak ennyire érte és ne görcsöljek ilyeneken, mert befogom vonzani a balszerencsét. Hát kösz.

Megdumáltuk még (vagyis inkább kijelentette), hogy holnap suli után (mielőtt megyünk hozzá meg jövünk át hozzám) mindenképp Legi a banki ügy miatt, amit nagyjából már kiveséztek a srácokkal ma délután Joenál, aztán rám parancsolt, hogy az előbbi beszélgetést töröljem ki a rendőrök miatt, mert sose tudni mikor kinek nyomozzák le meg törik fel a fiókját.

Mikor letettük a telefont már kezdett idő lenni, úgyhogy válaszoltam Lilynek, aki eközben írt is, hogy már egy ideje otthon van és kibékültek telefonon Aidennel, aztán eltettem a pénztárcámba anyu pénzét és elmentem fürdeni. Fürdés után pedig megcsináltam a szokásos esti rutinokat: megetettem a kutyát meg a macskát, összecsaptam magamnak is egy pár melegszendvicset vacsira, kikészítettem normálisan azt a jó egyenruhát és bepakoltam holnapra. Ám itt kissé pánikrohamot kaptam és azonnal felhívtam Lilyt.

– Szia – köszönt bele értetlenül, mert gondolom nem értette miért hívom, amikor kb. két órája váltunk el.

– Lily, a beadandók! – Kezdtem, de közbeszólt.

– Tudooom – szenvedett fel. – Nem csináltuk meg nekik! Nekem is akkor jutott eszembe, amikor rám írt hazafele menet...

– Teljesen kiment az én fejemből is – túrtam a hajamba fél kézzel, a szoba közepén ácsorogva. – Egy tízes skálán mennyire lesznek kiakadva? – Kérdeztem elhúzva a szám és leengedve a kezemet. Még szerencse, hogy az előbb, mikor telefonáltam Doméval, nem kérdezett rá.

– Harminc, de szerintem úgyis le fogják majd szarni ört perc múlva... – csámcsogott a telefonba.

– Jó étvágyat – mondtam mellékesen.

– Köhi – beszélt furán a szájában lévő falatt miatt.

– Hát remélem – tértem vissza a témához arra utalva, hogy nem fognak örökre besértődni.

– Tudod milyenek, nem érdekli őket az iskola – pakolászott közben valamit a háttérben, aminek áthallottam az enyhe csörömpölését.

– Igen, de Fitzgerald tanárúr lefogja tépni a tökeiket és megfogja húzni őket.

– Akkor jó lesz, ha ezután összekapják magukat.

Még Lilyvel egy fél órás telefonbeszélgetés alatt lenyugtattuk egymást, hogy hiába felejtettük el megcsinálni az ő irodalomházijukat, attól még nem a mi hibánk lesz, ha esetleg elkaszálja őket Elliot bá'. Ez egy kicsit megnyugtatott, mert tényleg nem az én lelkemen fog száradni Dome esélyes bukása, hiszen ő nem csinál soha semmit egyik órán se. Na mindegy. Inkább igyekeztem elhessegetni a rossz ómeneket, mert amúgy is van belőlük bőven és este kilenc után már nagyban szunyálásra készen is álltam, ugyanis baromira le voltam ma valamiért fáradva.

       Másnap korán reggel a kabátom szőrméje mögé és a horgolt fekete sapim alá bújva léptem ki fagyoskodva az utcára. Nagyban szállingózott a hó, ami valamikor hajnalban kezdett el újra esni, így most mindent szinte bokáig érő hótakaró fedett. Ami baromi szar arra nézve, hogy beázik a tornacsukám, mert ezt írja elő ez a retkes iskola. Komolyan fontolgatom azt a tüntetést...

Mire megjött a buszom, addigra kínkeservesen szívtam el a reggeli cigimet, ugyanis a kezeim már tiszta vörösek voltak a hidegtől és a harisnyába búntatott lábaimat is csípte elég rendesen. Már alig vártam, hogy végre beérjek. Pedig utálom a pénteket a rettentő szar órák miatt (matek, fizika, filozófia, kémia, irodalom és ofő), egyedül az vígasztalt, hogy ma vannak a legkevesebb óráink és egészen hétfő reggelig Dome szinte csak az enyém a hétvégén. Egyébként a cuccát nem hoztam el, megírtam neki, hogy majd hétfőn viszi magával a suliba tőlem, aztán haza.

Az intézményhez érve, futólépésben siettem át a kereszteződés zebráján (pont zöld volt a gyalogátkelő lámpa) és majdhogynem meteoritként robbantam be az aulába. A tüdőm rendesen fájt, ahogyan a kinti hideget belélegeztem és a combjaimat dörzsölgetve az összegörnyedt kezeimmel próbáltam egy kicsit felemeledni. Ezután elindultam fel a másodikra a lépcsőn és menetközben lehúztam a kabátom cipzárját meg lekaptam a fejemről a sapkát és előhalásztam a szekrényem kulcsát is.

A suliboxainkhoz érve egy háromfős kilencedikes lánycsapat talált be, akik megütötték a tipikus "szürke kisegér" gimnazistákat. Na nem mintha én akkora kiemelkedő egyén lennék a suliban, de ők ezek a klisés nyomi ruhában járó, stréber félék voltak, szép arccal. Őket még látásból ismerem is és egyszer szóba elegyedtünk a lány WC-ben, amikor az egyikük beszorult az egyik fülkébe (mivel rosszak a zárak) és Lilyvel segítettünk neki kijönni onnan. Azóta mindig köszöngetnek, ismerőseink a népszerű F betűs közösségi oldalon és mindenünket belájkolják meg nyomon követik.

– Szia Lou – köszönt rám félénken az (eredeti) szőke hajú, oldalra fonott copfú, zöld szemű Macy.

– Sziasztok – mosolyogtam rájuk kissé kurtán, mert hirtelen nem is tudtam, mit szeretnének tőlem, amikor eddig köszönés nélkül is simán elhúztunk egymás mellett. De most lecövekeltek mellettem, miközben én kinyitottam a szekrényem ajtaját és lehámoztam magamról a kabimat.

– Tényleg együtt vagytok Domenicoval? – Kérdezte hirtelen, mire én nagyokat pislogva néztem rá. Az arca enyhén vörös volt, a két barátnője pedig hátulról támogatták, szintén a válaszom után érdeklődve.

– Igen – ráncoltam a homlokom, de azért próbáltam tartani a barátságos hangnemet. – De már elég régóta kavartunk is egymással – szúrtam oda zsigerből, mintha ezzel bármiféle fölényt akarnék mutatni.

– Ó, ezt... ezt nem tudtam – pislantgatott félre és látványosan letört.

– Miért? Tetszik neked? – Kérdeztem rá mosolyogva, de egyáltalán nem piszkálódásból, hanem szimplán aranyosnak találtam.

– Hát, izé... – Kezdte el egy fülig szerelmes mosollyal. – Helyes nagyon, de ne értsd félre! – Nézett rám rögtön mentegetőzve.

– Nyugiiii – hajtogattam be a kabátomat a szekrényembe, miután kivettem a mappámat, amit a két lábam közé szorítottam. – Nem harapok rá – kamuztam, mert, ha másról lenne szó (pl. Logan bandájából egy kurváról vagy más velünk egykorú csajról), akkor azért már felgyulladna bennem a féltékenység lángja. – De Dome amúgysem lenne hozzád való. Keress valaki mást, akivel jobban összeilletek – tanácsoltam a lehető legkedvesebb módon (még melegszívűen mosolyogtam is), csakhogy ne lombozzam le annyira azzal, hogy Macy és Dome olyanok lennének, mint egy méregdrága Adidas melegítő egy rózsaszín, zöld, fehér színes kínai futócipővel. Nem passzolnak, nem illenek össze, teljesen elütnek és két külön világ. De azért ez olyan aranyos! Rendesen megesett rajta a szívem.

Miután a kilencedikesek elmentek, gyorsan ellenőriztem a szolid kis sminkemet és megigazítottam a frufrum, aztán én is becsattogtam a felkapcsolt lámpáktól kivilágított termünkbe, ami majdhogynem kongott az ürességtől. Már, ami az osztálylétszámot illeti, mert hangoskodásban nem volt hiány. Mike Butler, osztályunk kövér, örökös mókamestere és rosszfiúk közé vágyója most is feltalálta magát: két haverjával valami emeltdíjas telefonszámot hívtak kihangosítva, amin egy érzéki hangú, telefonszex szolgáltatást nyújtó nővel dumázgattak. Természetesen a tizennyolc éves hülyegyerekek csak poénnak vették az egészet, Mike tettetett érzékiséggel és kéjjel válaszolt az "ügyfélszolgáltatójának", aki szerintem nem is sejtette, hogy valójában mi történik a vonal másik végén. Az egészet felvették közben videóra és ment a háttérben a röhögés.

– Úristen – helyeztem le a táskámat a fal melletti második padba, közvetlenül a stréber, gombafrizkós, barna hajú, pattanásos arcú Peggy mögé.

– M-már e-egy tit-ti-tíz p-perce e-ez megy – dadogta oda nekem csóró, mivel szegény Peggy beszédhibás egy régi gyerekkori traumája miatt (autóbalesetben meghalt az édesanyja, ahol ő is ott volt, így csak az apja és a nagyszülei nevelik).

– Igen? – Vontam fel a fél szemöldököm. – Éljen az érett, felnőtt korosztály – sóhajtottam lemondóan, közben leültem a helyemre, az egyszemélyes padba. Peggyn, Mike-on és a két haverján meg rajtam kívül senki más nem volt még bent, egészen 7 óra 55-ig. Ugyanis Lily pontban ekkor esett be a termünk ajtaján.

– Jó reggelt – lihegett a mellettem lévő padhoz csoszogva, ami a középső padsorban volt.

– Neked is – néztem fel a telefonomból, miközben csokis croissantot majszoltam kora reggeli gyanánt. – Fergeteges poénról maradtál le – pillantottam a harmadik (ablak alatti) padsor első padja felé, ahol Mike-ék még mindig szórakoztak valamin, csak most már kevésbe olyan hangosan, mint ezelőtt.

– Mi történt? – Nézett rám kifújva magát, ahogyan leült a helyére. Az arca és az orra hegye piros volt, sötét haja kicsit kuszán állt és az ő csukája is hasonlóan beázott, mint az enyém.

– Butler és az ő undorító szórakozása – kezdtem bele és elregéltem barátnőmnek, hogy mi volt. Először persze ő is kiakadt, hogy ez mi a fasz, aztán ketten együtt elnevettük magunkat, mert Mike tényleg nem normális, ráadásul a tény, hogy ezt Peggy, aki szende szűz (még a lábát sem borotválja, sőt a hónalját se) végig kínosan ezt hallgatta... azért elég vicces.

Lily érkezése után persze elkezdtek már beszállingózni az emberek, többek között Lenny, Yale (aki ki volt akadva a húga miatt, mivel mától ő is idejár) meg két lány, akiket annyira nem bírunk Lilyvel, mert olyan flegmák és tipikusan Miss. Picsák. Joe ugyebár hétfőig tuti nem jön, a két hiányzó láncszem meg valószínűleg késik.

A matek tanár is csöngő után majdnem tíz perccel érkezett, hát nem volt valami derűs kedvében és persze, hogy felvidítsa magát, röpdolgozatot íratott velünk. Majdnem sírva néztem az előttem heverő kiosztott, A5-ös kockás lapta, amin csak a feladott öt feladat virított meg a nevem és az osztályom. Körülbelül egy hete kezdtük ezt az anyagrészt és még az előzőt sem értettem meg, úgyhogy a világ minden rosszkedvével kitoltam a papírt az asztalom szélére.

A tanárnő, Vilma Dolley odalépett a padomhoz és elemelte a lapomat, amiről egy igen megrovó fejjel meredt vissza rám.

– Ez minden, Miss. Schrader? – Vonta meg fel ívelt szemöldökét Mrs. Dolley, tűzpirosra kirúzsozott ajkait pedig nemtetszőn összecsücsörítette. Barna szemei szinte kidöfték a szívemet a helyéről, ahogyan késként belém hatolt a nézésével.

– Igen, tanárnő – bólintottam alázatosan és szégyenkezően.

– Ha így halad, akkor ebből pótérettségi lesz – fenygetett meg gyorsan, meglibbentve csigagöndör, feltűzött festett fekete haját és a nagy molett fenekével odébb riszált.

– Remek – suttogtam az orrom alatt és bedepressziózva lehajtottam a fejem a padra, eltakarva magamat a karjaimmal. Hallottam, hogy Lily pisszeg nekem, de nem volt lélekerőm felnézni. Csak azután tértem magamhoz, amikor a tanárnő beszedte mindenkitől a dolgozatokat és nyílt az ajtónk.

– Vogel és Zef! A két lógós, húsz perc késés! – Torkolta le őket rögtön, azzal a fülsüketítő hangjával. A két fiú egymásra nézett és a vállukat megvonva mentek a helyükre. Dome az ablak melletti padsor utolsó padjába, Aiden pedig az én padsorom utolsó padjába. Közben a tancsi néni csak egyre ingerültebb lett, így belekezdett egy jó kis fejmosásba. – Látom ebben az osztályban senki nem akar leérettségizni! Hát szedje már össze magát a 12/A! Mindjárt félév és a jegyeik siralmasak! – Vágta le magát a székébe a tanári asztal mögé és olyan hévvel hajtotta fel a kis laptopja fedelét, hogy azt hittem letörik. Amíg az e-napló töltött a jó szar suli wi-fin, addig úgy döntött, neki áll kijavítani a röpdolikat.

Fél szemmel Lilyre sandítottam, aki látványosan megsértődött a palijára, mert az nem adott neki menetközben üdvözlő csókot, ahogyan szokta. Szóval szigorúan karba tett kezekkel maga elé meredt, hátradőlve a székén. Én a padra görnyedtem kissé keresztbe tett lábakkal és a felső ajkamról rágcsáltam le a bőrt, miközben a tanárnő kíméletlenül megosztotta az egész osztállyal az értékelhetetlen munkánk gyümölcsét.

– Len, gyenge kettes alá – csapta félre az említett lapját a tanári asztal legszélére. – Tiffany, egyes – jött a következő, aki történetesen is az egyik unfriendly, gehullámosított mogyórbarna hajú csaj volt, aki Dome előtt ült. – Mike, egyes – sorolta tovább, összesen két négyes lett, az egyik természetesen Peggy volt a másik pedig Tiffany barátnője, Pippa. Ezeken kívül volt egy hármas, ami Yale-é meg egy kettes, ami Lily-é volt, plusz egy osztályozhatatlan, ami az enyém.

– Vogel és Zef pedig a hatodik óra után itt maradnak és pótolják, új feladatsorral! – Közölte azzal a kettővel.

– Biztos, hogy nem – vetette oda felröhögve Aiden, mire a tanárnő elszakította a tekintetét a monitoráról és lekezelően a srácra nézett.

– Mi az, hogy nem?

– Hát úgy, hogy nem. Dolgunk van ma, nem érünk rá itt maradni – felelte lazán Aiden, ezzel is véglek kihúzva a gyufát.

– Valóban? Akkor egyes és ezt be is írom máris! – Püfölte meg a nő a billentyűket. Olyan szinten idegállapotban volt, hogy mindenki csak pislogott egymásra, hogy ennek most mi baja. Persze, mindenkinek lehet rossz napja, de ma különösképpen vadul viselkedik.

– Jézusom, nincs valakinél véletlenül egy kis nyugtató? – Fordult körbe Dome, tovább mérgesítve a szituációt. Ezen persze a srácok igyekeztek visszafolytani a nevetést, bár Mike-nak nem sikerült.

– Domenico Ian Vogel, most azonnal menjen le az igazgatóiba! – Mutatott a tanárnő indulatosan az ajtó felé. A feje már kezdett vörösödni és ez nem túl jó így korán reggel... még csak fél kilenc van.

– Öcséééém, ennyiért?! – kászálódott fel Dome és bár szerintem semmi kedve nem volt lemenni a dirihez (megint), szerintem mégis inkább szívesebben lenne most bárhol, csak ne ezen az órán.

– Uramisten nyugodjon már meg, hát mi történt?! Piros napok vannak, vagy mi?! – Támadta ki Aiden is a tanárt, ám a tancsi ezt már tényleg, végérvényesen is megelégelte.

– Aiden Luca Zef pedig vele tart, na gyerünk, mozgás! – Állt fel az asztalától olyan hevesen, hogy a széke majdnem hátra is borult, majd az ajtóhoz trappolva még ki is nyitotta nekik, hogy minél előbb tűnjenek el.

– Istenem – mászott ki Aiden is a padja mögül, hogy újfent (immár háromnapja) az igazgatóiba látogasson. – Be se kellett volna jönnünk, geci – oda félúton Doménak, aki egyöntetűen bólogatni kezdett.

– Helyes, meg is kapják az igazolatlan órát! – Rikácsolt még utánuk Mrs. Dolley, amint a fiúk kimentek az ajtón és jó erősen be is csapta utánuk azt. – Mégis mit képzelnek magukról?! – Förmedt ránk, mintha mindannyian egyeznénk a két idióta viselkedésével. – Felháborító! Mocskos szájúak és még szemtelenek is! Szólni fogok az osztályfőnöküknek! – Fröcsögött tovább és az óra fennmaradó idejében szinte mindenkit kihívott a táblához feladatokat oldani (nem jegyre) és a szerencsétleneket, mint például engem, jól meg is alázta és leordította. Alig vártam a csöngőt, amikor már három teljes perce szapult engem (én voltam az utolsó) és már majdnem elbőgtem magam. Gyűlölöm a matekot, meg ezt a nőt is, amikor ilyen...

Aiden

       Ezután a fergeteges matek óra után, amin összesen tizenöt percet, ha töltöttünk, eszünk ágába se volt lemenni a dirihez. Már két napja boldogítjuk egymást, így úgy gondoltam jobb, ha most elsunnyogjuk a dolgot. Szóval Dome szokásosan egy kis apróért cserébe megkérte a portást, hogy hadd mehessünk ki cigizni, amíg ki nem csöngetnek. Brown bá' természetesen odáig meg vissza volt az ajánlatért és ki is engedett minket, sőt még sok boldogságot is kívánt Dom' kapcsolatához. Hát beszarok az öregen, hogy mekkora arc.

– Öcsém ez a kurva, te – morogtam idegesen és a szekrényemből kivett kabátomba dugtam a fél kezem.

– Ne is mondd – forgatta meg Dom' a szemeit, miközben piciket pattogott fázósan és a szabad kezével megpiszkálta az egyik fekete fültágítóját a kettőből.

– Mi baja lehet? – Értetlenkedtem, ugyanis én például tök jókedvűen keltem (igen, elaludtam) és tiszta faszás volt, hogy így esik a hó is meg minden. Most is a havat rugdostam a cipőm orrával, kint a suli oldalában ácsorogva és füstölögve.

– Faszra kéne húzni – pöckölte le a haverom a hamuját, én pedig félig elvigyorodtam.

– Köss alkut a portásoddal! Ha lekezeli ezt a sarkon álló szipirtyót, akkor adsz neki egy százast – ötleteltem azt figyelve, ahogyan rugózik a lábain.

– Százaaaast? – Nézett rám hüledezve. – Hülye vagy, ember? Az sok!

– Akkor egy ötvenest, lényegtelen – legyintettem, beleszívva a Davidoffomba.

– Amúgy nem rossz ötlet – gondolta végig. Még szép, hogy nem, hiszen az én ötletem. – Áhh, a büdös kurva mocskos tetves szaros gecis életbe! – Káromkodott fel egyet hadarva és szenvedve, ugyanis rosszul lépett, mert benyilalt az egész háta.

– Júúúj – néztem rá meglepve, hogy milyen gyorsan és folyékonyan lederálta a szitkozódását. – Fáj a hátad még mindig, mi? – Szívtam egy slukkot.

– Mint az állat – szenvedett és fájdalom minden érzete kiült az arcára. – Még fog is egy darabig, szerintem – nyekergett.

– Az tuti – húztam a szám, mert hát tényleg nem lehet valami kellemes. – Viszont kurva jó ez a hideg, mert ettől legalább a duzzanatom lejjebb ment – nyúltam a lila arcrészemhez, óvatosan megtapogatva.

– Kár, hogy a monoklikat és a foltokat nem tűnteti el – mérgelődött és most, hogy így felhozta, jobban megnéztem sunyiban a bal szeme alatti sötét, lilás-barnás foltot.

– Elég beteg fejed van vele – szuggeráltam, mire ő csak a szemét emelte rám szúrósan.

– Te meg úgy nézel ki, mint aki leállalta az éjjeli szekrényét – nézett félre mérgesen összevont szemöldökökkel, kifújva a füstöt. Ezen elvigyorodtam. Kurva vicci tud lenni, amikor így reagál.

– Hanyadika van? – Kérdeztem hirtelen, némi hallgatás után.

– Hatodika, te barom – bökte oda barátságtalanul, amin megemeltem a fél szemöldököm.

– Mi van idióta, valaki sót tett a kis kakaódba reggel, vagy mi?

– Nem, csak mindenki meg van szomorodva meg feszülget itt, mint a debilek – utalt a jó kis matekra. – És ettől én is besavanyodok.

– Jha, vágom – értettem egyet vele. – Szerinted idén melyik balfasz öltözik be télapónak? – Jutott eszembe a hatodikáról, hogy ma megint csoki meg szaloncukor osztás lesz, valami hülye jóvoltából.

– Nem tom' és nem is érdekel – vonta meg a vállát, eldobva a cigicsikkét, ami el is tűnt a hóban, csak a füstjét láttuk felszállni.

– Kár... – dobtam le én is az enyémet, mert ebben a szent minutumban szólalt meg a csöngő, ami kicsit tompán hallatszódott ki az épületből. – Pedig lenne egy ötletem – vigyorodtam el sátánian, amitől neki is megjött a kedve és az ő arcára is egy kérdő, de sunyi vigyor ült ki.

– Micsoda?

– Most jutott eszembe, hogy talán csinálhatnánk egy kis őrültséget, csakhogy feldobjuk eme gyászosan induló napot – öleltem át a nyakát, miközben a másik kezemet drámaian ökölbeszorítottam és az ég felé emeltem.

– Oké Hamlet és be is avatnál? – Hámozta ki magát az ölelésemből és már nyitottam volna a számat, amikor a Brown bá' odaordibált nekünk a bejárat előtti lépcsőkön állva.

– Fiúk! Kicsöngettek!

– Tudjuk, már megyünk! – Intett oda Dom' és miközben elindultunk én szépen felvázoltam neki a jó kis baromságomat, amit miután vizuált magában elkezdett röhögni és természetesen bele is ment az egészbe, leszarva a következményeket. Ígyis-úgyis szorulunk majd megen, ha rájönnek, hogy nem voltunk bent az igazgatóiba, ahogy kellett volna.

Mire felértünk a termünkhöz, a mi kis hűséges csonka bandánk ott várt a folyosón.

– Na mi volt, pöcsfejek, kaptatok valamit? – Érdeklődött elsőként Yale.

– Nem voltunk lent – közölte a spanom, közben gyorsan elkapta a nőjét egy csókra.

– Hogy-hogy nem? Akkor hol voltatok? – Nézett ránk felvántva, nemtetszően. Dome a kezével imitálta, hogy cigizni, én pedig vigyorogtam, aztán a kis szerelmemhez fordultam.

– Szia Csillagom – hajoltam oda hozzá egy csókért, de elfordult és eltaszított magától, mire én értetlenül összevontam a szemöldökeimet. – Most már megint mi bajod van? – Kaptam fel a vizet rögtön, ugyanis semmi rosszat nem követtem el. Ellene legalábbis.

– Az, hogy nem köszöntél, mikor bejöttél – durcázott, enyhén felfújt pocok fejjel.

Egy pár másodpercig csak pislogtam rá. Neki is megjött, vagy mi? Remélem nem, mert itt  a hétvége és tudnánk...

– Mert a matek tanár így is felhőtlenül vidám volt és, ha még leálltam volna veled szerelmeskedni, ahogy szoktam, akkor egy az egybe kiahjít veled együtt az ablakon – adtam a szerintem logikus magyarázatot a problémájára.

Válasz helyett csak felhümmögött és karba vágta a kezeit, miközben félre tekintett mérgesen.

– Most komolyan ezen akarsz velem összeveszni?! – Tártam szét a kezeimet hitetlenül.

Látványosan végig gondolta a dolgot, aztán felsóhajtva elengedte magát és bocsánatkérő arcot vágott.

– Nem... igazad van, bocsi – fogta meg a két kezem és lábujjhegyre állva ő adott nekem csókot, amit persze viszonoztam. Mikor elhajoltam, az egyik kezemet rákulcsoltam az övére és közelebb vontam magamhoz.

– Mindenki tiszta savanyú ma reggel – állapítottam meg a tényeket, a nőm kis sértődése után.

– Csodálod? Az a hülye kurva úgy szétalázta Lout a táblánál, hogy szegény már majdnem sírt – nézett itt Lily az említett barátnőjére, aki Dome vállára hajolva keresett valami vígaszt és látványosan eret akart vágni. Természetesen a spanommal összenéztünk és csupán egy jó kis szemszexeléssel megkommunikáltuk egymással, hogy muszáj végrehajtanunk a kis ötletemet. Na, majd mi feldobunk mindenkit!

– Yale, neked már alig látszik a folt az álladon – hangzott fel Dom'. – Hogy a picsába?

– Nem volt az olyan erős ütés – simogatta meg az állát a szóbanforgó.

– Halljátok, szerintem Sid kajak valami igazi csodaszert adott nekem tegnap, mert ma reggel a tükörben észrevettem, hogy halványodni kezdenek a véraláfutásaim – csillantak meg Lenny szemei és a nyakát előre nyújtva mutogatta nekünk a pofáját, hogy mi is szemügyre tudjuk venni. A haverom faarccal nézett rá, én pedig jó alaposan megnéztem magamnak a sérüléseit.

– Kopj le Lenny, ugyanolyan a fejed, mint eddig – lökte meg Dome a srácot, aki kénytelen volt hátralépni.

– Akárhogy nézem, én sem látom másnak – lomboztam le én is a kedvét, ugyanis lebiggyesztette az ajkait és a kezével a sérült arccsontját takargatta.

– Szerintem Sid csak szopatásból itatta meg veled azt a tegnapi löttyöt – kuncogott Dome gonoszul, el nem engedve Lou derekát, aki a poénokra már kezdett újra mosolyogni.

– Jha, szerintem valami dugi különleges pia lehet és arra volt kíváncsi, hogy jól beért-e már – kontráztam rá én is rosszindulatúan.

– Haha – forgatta meg Lenny a szemeit, leengedve a kezét. – Ha tényleg az lett volna, akkor miért nem ő kóstolta meg? – Nézett ránk összevont szemöldökökkel.

– Mert ő már immunis az erős italokra – vágtam rá rögtön, ugyanis számítottam erre a kérdésre.

– Persze, biztos – ciccegett sértődötten és előkapja a Samsungját, újra ellenőrizni kezdte, hogy most tényleg halványultak-e a foltjai vagy nem.

– Tényleg, haver – fordultam Apuci felé, aki a jobb szemöldökét felúzva nézett rám, mivel kárörvendően vigyorogtam rajta. – Hol a húgod?

A várt hatás nem maradt el, idegesen felsóhajtott égnek meresztve barna szemeit.

– Remélem a termében kuksol és bánja az átiratkozást – sziszegett idegesen.

– De goni vagy vele – rázta meg a fejét Lenny.

– Nem akarom, hogy ránk szálljon! – Fordult felé Apuci. – Főleg nem így, hogy ilyen Tonie Wagnerek meg Logan Drake-kek és Sárkány tagok járnak a nyakunkra! – Hadonászott a kezeivel maga előtt, mintha a felsorolt faszrágók itt állnának felsorakozva közöttünk. Ezen nevek hallatán még én is elkomorodtam. Logan geci... esküszöm, hogy egyszer a hangtompítóval felszerelt Berettát a seggébe tolom és szitává lövöm belülről!

– Nyugi, majd Dom' lekoptatja úgy, mint tegnap – fogtam meg a vállát a szabadkezemmel, mivel a másikkal Lily kezét szorongattam.

– Mit mondtál neki? – Kapta Yale a haverom felé a fejét, aki először egy "kösz baszd meg" tekintetet lövellt felém (amit én egy "ugyan nincs mit" vigyorral nyugtáztam), aztán felsóhajtott.

– Semmi rosszat. Randira hívott, én pedig kioffoltam – mondta el tömören a jó kis sztorit, ám erre Lou felkapta a fejét és valami fura fénnyel a szemében félre tekintett. Ó, az a bizonyos féltékenység. Néha Lilyn is észreveszem és olyan édes. Erre a gondolatra az én is drágám fejére egy hosszabb csókot nyomtam, amire ő felnézett rám egy szerelmes mosollyal és megcsókolt. Imádom.

– Randira hívott a húgom? – Esett le majdnem Yale álla a földszintre, aztán lesújtóan a tenyerébe temette az arcát. – Ne haragudj...

– No para, just laza, Apuci! Ura voltam a helyzetnek – veregette mellbe magát a Szívtörő.

– Szegény Elza majdnem elájult, annyi vér ment a fejébe – vigyorgott Lenny, aki egyszerre sajnálta a csajt és közben egyszerre mulatott is rajta.

– Nem baj, megérdemli – nézett fel Yale és szerintem ösztönösen körbe is pillantott a forgalmas és zajos folyosón, nincs-e a közelben a drága hugicája. – Mondtam neki, hogy akadjon le rólad, de amióta apa lelépett, nem hallgat senkire.

– Kamaszkor, majd kinövi – legyintettem lazán.

– Na, te csak ne beszélj itt kamaszkorról – köhintett Lily.

– Ezt meg mégis, hogy kéne értenem? – Engedtem el a kezét és csípőre tettme mindkettőt.

– Az egyetlen felnőttes dolog benned az maximum a faszod mérete – oltott ki, mire Dom' úgy elkezdett röhögni, hogy elengedve Lout már majdnem a hasát fogta. – Te meg hiába röhögsz, a másik fele vagy ennek itt – bökött rám Lily a hüvelykujjával, Domeniconak intézve a mondandóját, aki így rögtön elkomorult és mérges, felpuffasztott kisgyerek fejet vágott.

– Nem is! – Ellenkezett elég gyatrán.

– Látod? Most is olyan vagy, mint egy kisgyerek, aki kamuzik az anyjának abban, hogy nem pisilt be – vigyorodott el Lily gúnyosan, mire most én kezdtem el röhögni a haveromon.

– Hát ez jó volt – dicsértem meg a nőmet, eltekintve afölött, hogy engem is kioltott. Ugyanis legalább mindenkivel tudatta burkoltan, hogy van ám kobra a gatyámban.

– Na, húzzunk fizikára – indult meg Lenny a termünk felé, miután ő is kiszórakozta magát rajtunk. Jha igen, mert a nagy offolások közben megszólalt a második óra kezdetété jelző köcsög kurva csengő, ám azonban spanommal más volt a tervünk, ugyebár.

– Mi nem megyünk – jelentette ki Dom', lecövekelve a folyosó közepén.

– Mi az, hogy nem jöttök? – Lepődött meg Lou.

– Nem volt elég a matek órai? – Förmedt ránk Apuci.

– Dome, de most komolyan... – lépett Lou a spanomhoz, aki csak sokatsejtető mosollyal lekapta, beléfolytva a szót.

– Nyugi, majd érkezünk – legyintettem a többieknek.

– Ühüm. Mire készültök már megint, ti faszfejek? – Tette fenyítősen csípőre a kezeit a Csillagom.

– Semmi rosszra, ne aggódj! – Fogtam meg a kezeit, levéve a csípőjéről.

– Aha – flegmázott egy bokor fejjel. – Ezt mondtad akkor is, amikor tavaly év végén tesiről lógtatok és a negyedikről dobáltatok le ránk az udvarra vízzel töltött óvszergumikat.

Jó, ezen elkuncogtam magam.

– Meg akkor is, amikor azért lógtatok nyelvről, hogy megverj egy srácot, aki személyesen boldognévnapot kívánt nekem és leruhátlanítottátok az öltözőben, a ruháit pedig kidobtátok egy kukába – idézte fel egy másik bakimat is.

Oké, ezen is majdnem felnevettem, de elfolytottam azzal, hogy beharaptam az alsó ajkam.

– Tudooom, de most esküszöm az állataimra, hogy nem leszek rossz! – Nyafogtam, hogy ne hisztizzen be rám, mert tudom, hogy gyűlöli, ha igazolatlanul lógom el az órimat, főleg úgy, amikor még ráadásul bent is vagyok a suliban.

– Ok, de akkor most tényleg – adta meg magát. – Jó? – Pislogott rám kcsillogó, őzike szemekkel.

– Jó, jó – nyomtam egy csókot a homlokára, aztán az orrára és még kettőt a szájára, amire elnevette magát és nyugodtabb szívvel elengedett.

Miután ezek elhúztak okosodni, mi haverommal a folyosón bolyongtunk, keresve a célszemélyeket, akiket a földszinten találtunk meg.

– Várj, itt hadd fejezzék be! – Húztam vissza Domét, aki már indult is volna meg a télapó ruhába öltözött ficsúr meg a krapmusznak titulált kurva felé, miközben azok épp az egyik osztályhoz nyitottak be, hogy ajándékozzanak.

– Jogos – vette a lapot Dom', ugyanis az első emeleten van a titkárság, így itt nem kéne hangoskodnunk. – Akkor várjuk meg őket fent – nézett fel a második emeletre vezető lépcsőre, úgyhogy sarkon is fordulva visszasiettünk.

Körülbelül úgy húsz percig malmoztunk a folyosón, mire végre meghallottuk azt a csilingelő hangot, amit a srácnak a mikulás jelmezéhez járó boton lévő csengője adott ki. Közben nagyban vihogott meg trécselt azzal a csajjal, aki meg krampusznak volt öltözve és cipelte a zsákot. Mikor felértek a másodikra, a lépcső tetején spanommal elálltuk az útjaikat.

– Akartok egy kis pénzt keresni? – Kérdezte spanom, egy világi geci vigyorral a fején.

– Mi? – Ijedt meg a szeplős arcú csajszi, akit mégcsak látásból sem ismerek szinte.

– Kellenének a jelmezeitek – közöltem nyersen, végig mutatva rajtuk.

– Cserébe kaptok egy kis zsozsót – kapta elő Dom' a tárcáját és már szét is nyitotta, számolgatva benne a dolcsikat. Persze ez a kettő eléggé csábítóan és megbabonázottan nézte a haverom ujjai között sercegő papírpénzeket, ám a srác, akit szintén soha nem láttam még, ellenkezően ránk fröcsögött.

– De ezt mi vállaltuk el!

– És? – Vágtam pókerarcot. – Ne mondd már nekem, hogy olyan élvezettel csinálod! Mit kapsz érte, csokit? – Gúnyolódtam, mivel a zsák tartalma is csak az volt.

– Előbb elmehetünk haza – vallott színt kínosan.

– Mekkora jutalom, ez igen, minden elismerésem – iróniáztam.

– Ne csináljátok már basszátok meg, még pénzt is adok érte! – Tárta szét Dom' a kezeit, egyre türelmetlenebbül. – Melyik a jobb? Egy minusz óra vagy egy kis kereset?

– Csak így látatlanba pénzt adsz nekünk? – Támaszkodott a srác a botjára, mellesleg a műszakálltól elég hülyén beszélt.

– Miért, nem tudod ki vagyok? – Nézett rá Dome flegmán.

– De! De tudom, te vagy Domenico Vogel – vágta rá a gyerek úgy, mintha csak valami sztár felismerő vetélkedőn lenne.

– Na, akkor meg mit akadékoskodsz? – Túrta tovább a pénzét, én viszont már kezdtem ideges lenni.

– És te tudod, hogy én ki vagyok? – Kérdezte, mire Dome alaposan végigmérte.

– A Mikulás? – Sütött el egy olyan szar poént, hogy már jó volt és persze össze is röhögtünk.

– Nem úgy értem, hanem, hogy – kezdte volna ez a nyomorék megmagyarázni azt, hogy hogy érti, amit mi is pontosan értünk csak leszarjuk, szóval közbevágtam.

– Ajjj, mit picsáskodtok már? – Szóltam rájuk ingerültebben. – Nem névjegykártyát akarunk cserélni, csak be akarunk öltözni ilyen geciknek! Lépjetek ki a jelmezből, aztán vigyétek a spanom pénzét, mielőtt még bedurvulok! – Fenyítettem egy kicsit a végére, mire ezek ketten összenéztek, aztán a zsákra, majd ránk és megint össze.

– Nos? – Sürgette meg őket Dome.

– Jó, rendben – ment bele végül elsőként a csaj, kivéve a göndör, rézvörös hajából a pirosan villogó ördögszarvakkal díszített hajráfot.

– Oké – adta meg magát végül ez a buzi gyerek is és átnyújtotta elsőként a harangos botját, ami majdnem akkora volt, mint én egészben.

– Kösz-kösz – köszöntem azért meg nekik, hogy végre jutottunk is valamire és nem kell erőszakkal lerángatni róluk a jelmezt.

– Mi köszönjük ezt a... fura ajánlatot – nézett ránk bátorkodó mosollyal a srác, miközben elvették Dométól a kis pénzt, amit röpke öt perc alatt kerestek meg. Még jó, hogy a spanom gazdag és a világ mozgatórugója a kess.

– Ugyan – vonogattam a vállam.

– Mindjárt hozzuk a mi ruháinkat és akkor ezt odaadjuk – hebegett a csaj, látszólag tök vidáman amúgy, hogy velünk társaloghat.

– Jó – mondtam kurtán, ugyanis nyilván nem azt akartam, hogy előttünk álljanak neki vetkőzni.

Mikor ezek elsiettek a szekrényeikhez, mi Doméval összeröhögve pacsiztunk egyet.

– Azt hittem már, hogy a végén le kell róluk szaggatni és be kell őket zárni a szertárba – forgattam meg a kezem között ezt a hülye szart, jól szemügyrevéve, ugyanis egy pár éve már szemezgetek vele. Lehet ellopom magamnak.

– Jha baszd meg – vihogott Dome is és feltette a fejére az ördögszarvakat. – Kurva buzis, mi? – Kérdezte rám nézve.

– Rohadtul – röhögtem ki kegyetlenül, ő pedig előkapta a telefonját és az előllapi kamerát megnyitva megcsodálta, hogy néz ki.

– Szerintem szuper szexi – vigyorgott magán, mint a vadalma.

– Várj, amíg megkapod az ördögfarkat is – veregettem meg a vállát, ügyelve arra, hogy a hátát ne érintsem, mert akkor elharapja a gigámat.

– Te se leszel jobb – próbálkozott, de én már előre jól szórakoztam azon, hogy hogy fog állni rajta az a fekete latex gatya.

Mikor visszaértek a kuncsaftjaink, a csajt beküldtük a női mosdóba átöltözni, mi pedig a férfi WC-ben láttunk neki. Vagyis én. Megvártam, amíg a srác levedli magáról a télapó jelmezt és átadja nekem, ám, amikor már ott álltam egyszál alsó gatyában meg zokniban, totál értetlenül meredtem mindenre.

– Mi ez a párna, te?! – Akadtam ki, a kezemben tartott szaron.

– Az lesz a hasad – mondta a tizedikes, bongyor barna hajú, szemüveges fiú.

– De ezt, hogy?! – Méregettem magamhoz az ágynemű darabot, amiről fogalmam sincs amúgy, hogy honnan szerválták.

– Az öved fogja tartani! – Mondta úgy, mintha nem lenne egyértelmű.

– Mi van, pápaszemes?! – Grimaszoltam értetlenül.

– Ahj, majd segítek – sóhajtott gondterhelten és esküszöm ez olyan volt, mintha csak Joe lett volna.

– Ajjj. Nem lehetnék inkább izmos télapó? – Szenvedtem fel.

– Nem-nem – rázta a fejét Dom', a falnak támaszkódva a fájó hátával és közben persze cigizett. Előtte még én is elszívtam itt a WC-ben egyet. – Ha én is felveszem azokat, amiket a lányok hordanak, akkor te is ezt mind!

– Igaz – adtam meg magam. Végülis az én ötletem volt és én kevésbé leszek cikibb, mint ő. Neki még a zacskói is ki lesznek emelve abban a nadrágban, lol.

– Tessék, Domenico – jelent meg hirtelen a lány immáron egyenruhában, kezében pedig a jelmezével, amit átnyújtott a spanomnak.

– Ó, kösz – ocsúdott fel a haverom és óvatosan ellökve magát a csempétől, először a lefolyóba dugta a csikket (ráöntve vizet), aztán átvette a cuccát a csajtól.

– Ugye nem fingottál bele? – Néztem vérfagyasztóan a srácra, miközben éppen belebújtam a bársony, piros, lenge, kantáros nadrágba.

– Dehogyis – fintorodott el eléggé hihetően, szóval megpróbáltam bízni benne.

– Na és most akkor, hogy is van ez a párna-cucc? – Kérdeztem megrökönyödve, miközben a kezemközé fogtam a szóbanforgó holmit.

A srác odalépve hozzám elvette tőlem, kicsit felrázta meg megnyomkodta, aztán visszatette a hasamhoz.

– Így lesz majd, fogd meg! – Utasított, én pedig ott tartottam a párnát, amíg ő rám segítette a kantárokat (amik szintén tartották kicsit a "hasam"), aztán belebújtatott a télapó kabátba is, majd nagynehezen rám szuperálta az övet is.

Amíg engem szabályszerűen öltöztettek, addig Dom'-ot kémleltem, miként szenvedi fel magára a latex nadrágját, aminek a hátulján volt egy hosszú, merev, piros ördög farok.

– Csini – vigyorogtam oda neki, ő pedig kínlódva rám nézett és felrántotta magára a nadrágot. – Menj már a picsába, hogy nem emeli ki a faszod! Neked van egyáltalán faszod?! – Hőbörögtem, amint megláttam, hogy a nadrág anyaga kissé ki van nyúlva ott elől és a seggén jobban feszül, mint a pöcsén. Oké, így is látni a falloszát, de nem annyira, mint amennyire én akartam volna, hogy látszódjon. Kurva életbe már, így nem is olyan vicci...

– Miért akarod, hogy mindenki lássa a krákenemet? Még a végén sorban fognak előttem térdelni, hogy hadd szophassanak le – nézett rám flegmán, én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet. Mivel a lány cipőjét még sem veheti fel (mert kicsi rá, pedig röhögtem volna, ugyanis magas sarkúja volt a csajnak), ezért maradt a makkcipője, felsőnek pedig egy szűk "V" nyakú fekete hosszú ujjút kapott.

– Ez ugye nem a te ruhád? – Nézegette magát Dome a tükörben, egyértelműen  a lányt kérdezve, akik egész végig ott állt az ajtóban és mosolyogva figyelt minket.

– De igen. Szóval kicsit fáj végig néznem, ahogy kinyújtod a felsőm – nevetett fel zavarában, egyébként meg a magasságuk köbö egy és ugyanaz a spanoméval, szóval pont ráöntötték a haveromra ezeket a szűk ruhákat.

– Bocs, a pénzből szerintem tudsz venni két másikat – vetette oda neki Dome, rá sem nézve, ugyanis a szarvait igazgatta a hajában. – Nekem meg kell festéket vennem, mert nő le a hajam – morgott az orra alatt.

– Befessem neked majd? – Sunyultam ott magamba, mikor végre kész volt a ruhám és már csak a szakáll meg a sapi és a bakancs maradt. Először a legutóbbiba bújtam bele.

– Kösz nem, legutóbb is az egész nyakam fekete volt – nézett rám lesújtóan, mire én sátánian felröhögtem.

– Egy igazi fodrász vagyok – fényeztem magam a másik tükör elé állva, hogy felrakhassam a fehér, pamutból meg vattából összevarrt akármit a fejemre, arcszőrzet gyanánt.

– Biztos – "értett egyet" velem a spanom, aztán a tükörből láttam, hogy belekukkant a zsákba. – Még ennyi szart ki kell osztanunk? – Hangzott fel.

– Méghozzá gyorsan, mert eléggé elbasztuk itt az időt – tettem hozzá, továbbra is szenvedve a "szakállammal".

– Már csak a két tizedik, a három tizenegy, a négy tizenkettő és a három tizenharmadik osztály van hátra – mondta vöröshajú csaj.

– Már csak?! – Hőbörögtem. – Ez inkább MÉG, nem MÁR – hangsúlyoztam, mint valami GYP-s. – Legalább Yale húgát elkerültük – tettem hozzá a spanomnak, akit a tükörből látva láttam, hogy megkönnyebbülten bólogatni kezd.

– Ti melyik osztályba vagytok? – Kérdezte Dome, a tizedikes páros felé fordulva.

– A mi osztályunk már volt – legyintett a csaj.

– Miért akartatok ti beöltözni? – Kérdezte a szemüveges gyerek.

– Mert csak – vetettem oda. – Nem mindegy? Inkább segíts már ezt megigazítani! – Böktem az arcomról félig lelógó szarra, mert sehogyse bírtam normálisan feltenni a fejemre úgy, hogy ne szorítson meg ilyenek.

Miután megcsinálta nekem (hát az orrom alatti bajuszként szolgáló akármi baszottul csikizett), a fejemre kaptam a télapó sapkát, kezembe vettem a botomat és útra készen voltam egy álnoki széles vigyorral a fejemen.

– Mehetünk, kicsi krampuszkám? – Fordultam a haverom felé, aki szenvedett a zsákkal, mivel a hátán nem tudja hozni, mert az fáj neki.

– Aha – indult meg mosdó ajtaja felé és otthagyva azt a két nyomit, akiket le kellett fizetnünk, elindultunk a folyosón járva az osztálytermeket. Természetesen az összes tanár hátrahőkölt, amikor megláttak minket (főleg Domenicot abban az öltözékben), de mindenki más kurva jókat mulatott rajtunk és képeket követeltek tőlünk, amit most az egyszer hagytunk. Eddig rohadtul nem mert senki odajönni hozzánk az alsóbb évesek közül (csak pár fasza gyerek, akiket még talán csípünk is) és kihasználva ezt az alkalmat, most boldog boldogtalan megtette.  Persze igazából azt vártuk már a legjobban, hogy a mi osztályunkhoz érjünk, de még így sem siettük el a dolgokat. Annyira nem siettünk, hogy még az ötödik óra elején végeztünk a 11/C-vel, ami után jöttünk végre mi. A szünetekben egyébként jól elbújtunk, bezárkóztunk mind a ketten az egyik fiú WC fülkéjébe, így elsőkézből hallhattuk a buzik pletykálkodását, ugyanis voltak vélemény megosztások rólunk. Pl. "Zef és Vogel mekkora formák!" "Vogel szerintem tiszta buzi, extra köcsög!" "Mi volt az a latex gatya?" "Én nem is láttam a tökét!" "Mert nincs is neki." "Tuti Aiden bassza őt!" és ehhez hasonlók. Persze a haveromnak ettől már főtt a feje rendesen és legszívesebben lerúgta volna őket, csakhogy nem akartam, hogy még a bulink előtt balhét csináljon.

Amikor a síri csendes folyosón a mi osztálytermünk felé haladtunk, direkt hangosabban kezdtem el rázni a harangot a botomon, az alját pedig jó erősen odakúrtam a járólapnak, hadd hallják, hogy jövünk. Még jókedvű és visszhangzó "ho-ho-ho-hóóó" hangokat is adtam ki, amin a spanom megállás nélkül szakadt az orra alatt.

A teremajtónkhoz érve megráztam megint a csengőmet és még be is kopogtam.

– Tessék bejönni Mikulás bácsiiii! – Hallottam meg elsőként annak a világi idióta, kurva nagy forma Mike-nak a hangját.

– Ho-ho-ho-hóóó – nyitottam be elváltoztatott mély hangon és bár megláttam az eleinte még mosolygó irodalom tanárunkat, továbbra is tartottam magam a szerepemhez, hiába változott meg és torzult el Mr. Fitzgerald feje, ahogyan kiszúrt minket. – Szervusztok, gyerekek! – Integettem a kezemmel, amin mostanra már fehér kesztyű is volt (a mikulás kabát zsebében fedeztem fel). Láttam, ahogyan Lily és Lou lesújtóan összenéznek és lehajtják a fejüket, főleg Dome láttán. Lenny pedig persze azonnal kamerázott, amit tuti kurva jó lesz visszanézni.

– Csókolom! – Röhögött Mike elsőként.

– Ti vagytok a 12/A? – Kérdeztem hülyülve, továbbra is elmélyített hangszínen.

– Talán nem látta kiírva az ajtónkra, Tré-apó? – Lökte oda nekem Lenny az oltást, amin én is egyfolytában vigyorogtam.

– Micsoda szexi krampusza van, uram! – Kontrázott rá Yale is, aki rácsapott a mellette elhaladó, szaloncukrot és csokit osztogató Dom' fenekére, ami akkorát csattant, hogy egy pillanatra lesütöttem a szemeimet. A spanom erre megfordult és a krampusz farkával mellbevágta Apucit.

– Rawrr, te kis rosszfiú, ezért virgács jár – pillogott oda neki buzisan a haverom, amire a többiek persze dőlni kezdtek a röhögéstől.

– Na gyerekek, halljunk egy kis mondókát! – Helyeztem le magam a tanári székbe, amit persze Elliot bá' nem nézett jó szemmel, de igazából az egész műsort sem.

– Júúúj! – Ugrott ki Lenny a padból hirtelen és sietősen megindult felém.

– Jeager! – Szólt rá a tanárúr, de Lent már nem lehetett megállítani.

– Hadd kérjek ajándékot! – Ült bele nemes egyszerűséggel az ölembe ez a fasz. – Kérek egy kis autót, egy dínót, egy kirakót meg olyan felnőttes játékot! – Magyarázott sejpítve, kisgyerek hangon, mint egy dankóros, közben a kezeit a nyakam köré fonta és a lábait pedig lóbálni kezdte az ölemben.

– Milyen felnőttes játékot? – Érdeklődtem.

– Olyan banán méretű rózsaszín gumi rudat, ami anyukámnak is van – nyögte be, mire lehajtott fejjel én is röhögni kezdtem, de az osztály annyira felhangzott, hogy szerintem a földszinten is hallani lehetett az egészet.

– Na ebből elég lesz most már Vogel, Zef! – Parancsolt ránk hirtelen a tanár, tökre félbeszakítva mindent. – Jeager, menjen a helyére!

Len lebiggyesztett ajkakkal a padjáig vonszolta magát, Dome pedig időközben visszajött hozzám, hogy menjünk tovább.

– Elliot, te egy nagyon csintalan gyermek vagy – álltam fel a székről, természetesen ezt az irodalomtanárnak mondva, aki egyben az igazgató is.

– Ön egyáltalán nem humoros, Mr. Zef! A barátja pedig annál inkább, sőt mitöbb... szánalmas – nézte le a haveromat, aki túljáttszva a szerepét, megbántottan a szívéhez kapott. – És gondolom, hogy nem maguk vállalkoztak eredetileg is erre a feladatra, úgy, hogy jobb, ha befejezik ezt a komédiát és elhúznak átöltözni! – Zavart ki minket a teremből konrkétan, úgyhogy Doméval összenézve csak szokásosan vállatvontunk és megindultunk az ajtó felé.

– Neeee, Mikulááás! – Kiabált utánunk Mike, megtörve a kialakult feszült csendet, amire persze felröhögtek a többiek egészen addig, míg ez a vén faszkalap rájuk nem ordított, hogy kussoljanak.

Dom' megtorpant előttem az ajtóban, így értetlenül néztem le rá.

– Valaki ma virgácsot fog találni az ablakban! – Fordult felszegett orral a tanár felé.

– És idén felkerül a rosszak listájára! – Tettem én is hozzá, megrázva a botom fenyegetően.

– Maguk pedig egy újabb egyest vihetnek haza, ugyanis nem kaptam meg a beadandójukat és mindne bizonnyal nem is fogom! – Vágott vissza Elliotka, én pedig egyből Lilyre kaptam a tekintetem, hiszen úgy volt tegnap, hogy ő megírja nekem az enyémet. Egyből elkapta a tekintetét és még a fejét is elfordította, így azonnal leszűrtem, hogy kurvára nem csinálta meg. Hát ez marha jó... akkor ezért volt ilyen hisztis picsa a tanárúr, nem csak azért, mert mi humorosak próbáltunk lenni.

– Hát ez geci jó – martam le a szakállamat a fejemről úgy, hogy elszakadt a zsinórja.

– Nagyon. Most tuti meg fog minket húzni – hajította a piros, eléggé megfogyott tartalmú zsákot az egyik csap alá Dom'.

Éppen a fiú WC-be jöttünk, hogy visszavegyük a ruháinkat, ugyanis semmi kedvünk nem volt ezek után tovább folytatni ezt a szart. Pedig kurva jól kezdődött és még hangulatot is csináltunk, erre az a gecievő irodalom tanár elbasz mindent, mert nem volt már jól leszopkodva száz éve. Fúúúú, de utálom...

– Még jó, hogy a csajok megígérték – néztem Dom'-ra hitetlenül, közben a jobb fülcimpámban lévő patkó pc-met forgattam, hogy rendesen álljon.

– Jha – vigyorodott el erőltetetten, aztán valami ideges fintorral kapkodta le magáról a jelmezt, amit nem is összehajtogatott, hanem inkább összegyűrt.

Én is kábé összecsomóztam a kapott jelmezt, amit belegyömöszöltem a zsákba Dome-éval együtt és az egészet levittük a portásnak, mondván majd adja le a titkárságon, mi pedig hadd mehessünk ki cigizni. Mivel a haverom ma már adott neki pénzt, így most nem kért, szóval legalább ez elmaradt. A szokásos helyünkön állva egy drabaig csendben füstölögtünk, egyikünk se szólt semmit, ugyanis rohadtul felkúrt az agyunkat az igazgatóhelyettes. Ez egy igaz besavanyodott here. Semmi ünnepi hangulat, ráadásul úgy pikkel ránk, hogy már jobban nem is tudna.

Megvártuk szépen odakint, a fagyban (a hó épp nem esett) az ötödik óra végét, aztán szépen csoszogtunk volna vissza fel a termünkhöz, hogy túl legyünk az utolsó óránkon, ami hála Istennek ofő volt. Csakhogy persze Mr. Fitzgi' jóvoltából elkapott minket az elsőn a diri és berángatott az irodájába, ahol egészen húsz percen keresztül szapult minket, meg fejmosott, meg szitkozódott és persze ordibált. Egyáltalán nem értékelte azt, hogy "elloptuk" attól akét alsóbb évestől a feladatukat (a lefizetést inkább nem említettük) és azért nem volt elragadtatva, mert nem fejeztük be. Hogy legalább a többi osztályhoz is bementünk volna a miénk után... de persze, biztos. Na mindegy, nem is nagyon kell ezt részletezni: kaptunk egy-egy beírást, plusz az egyeseinket a beadandók miatt.  Ezen kívül még én külön megkaptam, hogy az a turisztikás srác enyhe agyrázkódást szenvedett a kapott ökölütéseimtől még szerdán, úgyhogy otthon lábadozik, de nem kellett kórházban maradnia. Jha és, hogy örülhetek, hogy nem kapok feljelentést. Hát... Bauer maximum csak nem MER feljelenteni, mert tudja, hogy akkor kibelezem.

Na, ezekután már osztályfőnökire se mentünk fel, hanem homlokegyenest először a szekrényeinkhez léptünk, aztán a cuccainkkal együtt ki a suliból a picsába. Hiába volt bent a hatodik óra kezdetéig az oszifőnk szintén fejet mosni meg szánakozva rajtunk és a fejét rázva. Hiába kért meg minket, hogy ezután jelenjünk meg az órán, mert beszéde lenne velünk. Leszartuk. Kész. Annyira elkúrták a hangulatunkat, hogy leszartuk. Egyszerűen lefostuk jó magasról és lucskosan. Mi már csak azt vártuk, hogy mehessünk végre a Legibe. Pedig Lenny meg Yale ránk dobtak pár üzit, hogy kurva nagy arcok vagyunk és, hogy ez volt az eddigi legjobb alakításunk a négy évünk alatt. Ettől azért egy kicsit jobb lett, de akárhányszor Fitzgeraldra meg a beadandóira gondoltunk, az arcunk beállt és lefagyott a komor pofa funkcióban. Hát köszi Lily...