Hatodik fejezet

Szép Vasárnapot Bonbonok! c:
Ím, itt a kövi fejezet. A hetedik pedig körülbelül 2-3 nap múlva fog kikerülni.

Jó olvasást nektek.^^

Domenico

6.

       – Befagynak a tökeim – állt egyik lábáról a másikra Aiden, ahogy rágyújtottunk a buszmegállóban (ahol múltkor is leszálltunk a Legiből hazajövet). Köcsög hideg volt tényleg... hidegebb, mint tegnap, ugyanis már az a redvás hó is elkezdett esni, ami bele is potyogott a szemembe, amikor felnéztem az égre.

– Mennyivel könnyebb lenne most csak elindulni fel a dombon Josephék panelje felé – nézett szinte vágyakozóan az említett irányba Lenny, aki úgy kukucskált ki a lazán felcsapott kötött sálja mögül, mint valami eszkimó.

– Jha, de engem biztos nem fognak pinának nézni – morogtam a számban lévő arany Marlborommal, közben meg a kabátom cipzárját baszogattam a nyakamnál, miután zsebre raktam az ezüst cigi tartóm. Pedig mélyen magamban én is adtam az ötletet, hogy ahelyett, hogy itt fagyoskodunk a buszmegállóban, mint négy szardarab, akár valami melegebb helyre is mehetnénk, ami nem mellesleg egész közel is van.

– Nyugi, amilyen magas vagy lehet így is csajnak hisznek a bárban – vigyorodott el az a geci (Aiden), amint kifújta a füstöt és lepöccintette a hamut a szintén arany Davidoffjáról

– Elmész te a picsába, te köcsögfejű buckalakó nyomorék! – Pillantottam rá vérfagyasztóan, de túlságosan fájt a hátam ahhoz, hogy megmozduljak. Meg amúgy is, itt van a helyi Apuci, aki lerúgja a golyóimat a helyéről, ha megint balhézni kezdek. De szerencsére a spanomra sem jött rá a bunyózó roham, szóval csak felemelve az egyik szétvert kezét a kettő közül bemutatott nekem egyet.

– Len, te biztos nem kérsz amúgy? – Tartotta felé a Djarumos cigis dobozát az előbb említett Yale, kissé furán beszélve a szájában lévő száltól.

– Igen tuti – bólogatott a kérdezett. – Már három hónapja leszoktam.

– Queen? – Pillantottam rá felnézve a cipzárom csesztetéséből, mire a mi Barbienk csak egy fél mosollyal bólintott egyet. – Áh, takarodj már Lencelot – röhögtem ki csórót elsütve egy szópoént a nevével, majd kifújtam a füstöt. Ez tényleg rohadt szerelmes, hisz még Joe is dohányzik, pedig Joe egy punci.

Ahogy fújtam ki a füstöt hirtelen rohadt nagy hiányérzetem támadt és, amint lenéztem az üres kezemre, szinte pofán baszott a felismerés.

– Geciiii – hangoztam fel hátrahajtva a fejemet az ég felé, egy hisztis grimasszal.

– Mi az? – Nézett rám nagyokat pislogva Aiden, miközben egy mélyet szívott a cigarettájából, én pedig egy kissé erőltetett mosolyt villantottam felé, ő pedig hátrahőkölt ettől. – Most mi ez a fürdőskurva mosoly? Inkább mondjad már, mi a gáz!?

– A zacsi, baszd meg! A kurva zacskó! – Adtam a számomra már egyértelmű választ, mire láttam a fején, hogy neki is leesett a tantusz nagy nehezen. – Lounál maradt!

– Hát akkor ezt basztuk – állapította meg.

– Ajjj pedig ma bongozni akartam otthon – nyafogtam magamba. – Mindegy, megkérem, hogy hozza be holnap – kaptam is elő a telefonomat és feloldva a jó lock screenemet megnyitottam a Messengert.

– Már, ha addigra Lily nem égeti el a trikómat – fújta ki a füstöt egy szenvedő grimasszal a haverom, ugyanis komolyan kinézi a nőjéből, hogy felgyújtja a picsába.

– De minek vitáztok ennyit amúgy? – Húzta be a nyakát fázósan a sálja mögé Len, egy helyben toporogva a lábaival. – Úgy értem állandóba ilyen szarságokon, mint a trikód.

– Amúgy kajak – gondolkodott el Yale is. – Szerintem nincs is olyan nap, amikor nem vesznétek össze valamin. Vagy ordítoztok vagy megsértődgettek…

– Akkor is az volt a legdurvább, amikor összeverekedtek a Legiben – szórakozott a körülbelül féléves emléken magában Len, amire még én is világi gecin elvigyorodtam pötyögés közben. Na, az tényleg kemény volt, külön is kellett ültetni őket és nem is szóltak egymáshoz kemény egy óráig.

– Tüzes a kapcsolatunk – magyarázta meg a dolgot ennyivel a spanom.

– Ez hülye – röhögtem fel ezen viszont én. – De úgyis te kérsz a legtöbbször bocsánatot, mert egy papucs vagy – jelentettem ki, ugyanis én például még soha életemben nem kértem bocsánatot semmiért. Na jó, talán kiskoromba valamiért, de arra már a fasz se emlékszik.

– Én aztán nem vagyok papucs, buzi gyerek – nézett le izomból, miközben lepöccintette a hamut a cigijének a végéről, majd beleszívott. – Csak neki megvan az a hatalma, hogy szopás közben úgy dönt, hogy tőből leharapja a faszomat – közölte be, majd ezzel lezártnak is tekintette a beszélgetést.

Igazából alig álltunk ott még öt percet, mikor a busz már jött is elénk, szóval kénytelenek voltunk a háromnegyedig szívott cigiket elhajítani a picsába, kivéve Aiden, aki hű lázdohányoshoz méltóan a hüvelyk és a mutatóujja közé fogva azt a pár centi bagót a legutolsó dohányt is gyorsan sietve kiszívta belőle és csak úgy volt hajlandó elhajítani. Ám, amikor csóró Len elsőként akart volna felszállni a buszra az utolsó ajtón, egy kéz nyúlt be elé elállva az utunkat és a limónk is nemes egyszerűséggel pár másodperces várakozás után el is hajtott nélkülünk. Hát ez geci jó. Szerintem senki se lepődik meg, ha elárulom, hogy az a köcsög Tonie Wagner volt az, meg az a faszszopó Dario nevű haverja.

– Szopd már ki anyádat, te geci!  – Hangzott fel elsőként Aiden rögtön felkapva a vizet. – Ennyire ráértek?! – Hőbörgött, ugyanis pár órája voltak itt, szóval tuti nem is mentek el a környékről, hanem direkt tovább bóklásztak erre, hátha belénk botlanak újfent. Vagyis sokkal inkább Lennybe.

– Ezek meg kik?! – Grimaszolt Yale is hitetlenül dühösen körbenézve rajtunk. Na igen, neki még nem esett le, pedig a suliban már egyszer felvilágosítottuk.

Tonie faszevő haverja viszont látványosan rohadt jól szórakozott a helyzeten, a spanjával ellentétben, aki hirtelen elég csöndbe maradt és csak az elkomorult Lent fürkészte a szemeivel, aki meg zsebre dugva a kezét, nem punciskodott és egyenesen visszabámult a pali képébe. Na, ő már tudja, hogy kik ezek.

– Mi a faszt akarsz már megint, Wagner? – Húztam össze a szemöldökeimet. Nem hiszem el, ez a rohadék olyan, mint a retek a csukámon... nem lehet lekaparni teljesen soha. De ennek a névnek a hallatára végre Yale arcára is kiült a felismerés, ahogy ennek a seggfejnek a pofáját bámulta és bizonyára rájött, hogy őket látta a sulinál is, amikor kijött a kis családjával.

– Nyugodj meg Vogel, nem hozzád jöttem – intézett le ennyivel, majd Lennyhez fordult. A kurva anyádat megbaszod. – Hanem ehhez a kis gecihez.

– És azt hiszed hagyjuk, hogy itt és most megverd? – Szállt be most már Yale is a buliba. – Jó nagy hülye vagy akkor – nézte le, ám Len ekkor megfogta a vállát és egész egyszerűen elé lépett egy olyasféle komor, vészjósló ábrázattal az arcán, amit tőle nem igazán láttam még soha.

– Hallottam, hogy engem kerestél – közölte Tonieval szembe állva, mindenféle félelem nélkül az arcán. Erre persze rögtön egymásra néztünk Aidennel, mert Lenny nem szokott ilyen lenni.

– Pontosan, Jaeger – vibrált szinte ennek a pszichopata gecinek a szeme, ahogy felmérte a haverunkat magának.

– Ha Queenről van szó, a válaszom; nem – jelentette ki Len már most rögtön az elején. – Amúgy is sokkal jobbat érdemel egy ilyen agresszív, abuziv nőverő fasszopónál, mint amilyen te vagy. Nem véletlenül hagyott el téged – nézte le (!), mire a csávónak látványosan megrándult a szemöldöke. Na, itt viszont mindenre felkészültem lélekben és testben is (hiába szakad le a hátam), ugyanis Tonie biztos neki megy, ha a haverunk így folytatja.

– Mert te aztán biztos jobb vagy nálam, mi? – Nyúlt itt Len hajához és meglibbentette neki a frufrujában a lila melírját egy világi köcsög vigyorral, ám ekkor a spanunk el is kapta rögtön a kezét.

– Hát alattam legalább elmegy – villantott itt egy "barátságos" mosolyt Tonie felé, mire persze egy kárörvendő vigyorba gördült ajkakkal én is el tátottam a számat és igazából gecire vissza kellett fognom a röhögésemet. A periférikus látásomból észleltem, hogy Yale és Aiden is hasonló arcot produkálhatnak. Tonie viszont már ennyire nem örült a dolognak, főleg, hogy erre az a felesleges kerék díszhaverja is látványosan félre nézegetett, szóval csak elkapva Lenny sálját két kézzel közelebb rántotta őt magához, mire természetesen mind egyszerre mozdultunk. Csakhogy Len feltartotta felénk a kezét, jelezve, hogy ne avatkozzunk közbe, majd egyenesen a pali arcába nézett halál nyugalommal. Mondom, még soha se láttam ennyire mencinek a gyereket.

– Ide figyelj Jaeger – szűrte ki a fogai közül dühtől izzó jegeskék szemekkel Wagner. – Velem rohadtul nem jó ujjat húzni, felfogtad?! Kell neked Queen?! Ennyire kúrogatni akarod?! Legyen – jelentette ki, de az arckifejezése rohadtul nem arról árulkodott, hogy felőle oké a dolog... sőt, pont az ellenkezőjéről. – De előtte vagy kifizetsz nekem egy legalább milliót, ahogy az a retek íratlan szabály diktálja, December huszonharmadikáig vagy úgy szétverlek, hogy a saját anyád se fog rád ismerni vágod?! – Rángatta meg őt két kézzel, mint egy nem normális, mire Len csak ugyanolyan bokor fejjel megragadva a csuklóját nagy nehezen lekaparta magáról a csávót.

– Megegyeztünk – jelentette ki megigazítva a sálját. – De addig nem akarlak Queen közelébe látni megértetted?!

– Élvezd ki a pináját, amíg tudod Jaeger – vigyorgott rá elég magabiztosan (de vészesen rángó szemöldökkel), majd intve a kurvájának, annak a Darionak, sarkon is fordultak, enyhén le is vállalva a szúrósan őket fürkésző Yale-t. Persze a tekintetünkkel végigkövettük az útjukat, amíg az utca végéig nem mentek és ott le nem fordultak a sarkon. Ezután hirtelen csönd telepedett mind a négyünkre és egy emberként Lennyre néztünk, aki ökölbe szorított kezekkel meredt maga elé, majd hirtelen lendítve a lábát egész egyszerűen belerúgott a buszmegálló kukájába egy akkorát, hogy azt hittem leszakad a helyéről.

– A gecis kurva életbe! – Adta ki végre magából, amit eddig Tonie előtt visszafogott, mi pedig zsebre dugott kezekkel csöndben figyeltük. Hadd adja ki magából a Barbie, megérdemli. Még vagy kettőt ráküldött arra a szerencsétlen kukára, majd csak leguggolt a földre úgy, hogy szinte a két lába közé lógatta a fejét, a két kezével pedig a tarkóját fogta.

– Len – kezdte Aiden, de az említett félbeszakította.

– És megelégszik a pénzzel érted?! Ez kúr fel a legjobban! – Állt fel hirtelen. – Azt állítja szereti Queent, de egy millióért már lemondd róla?! ÉS EGY ILYENNEL VOLT EGYÜTT! – Mutatott a karjával abban az irányba, ahol az a két gecinyelő eltűnt. – Ez nem szereti! Ez birtokolni akarja, mint egy tárgyat, amit el lehet adni és meg is lehet venni! De leszarom, mert QUEEN AZ ENYÉM MOST MÁR! Eleget szopott emiatt a rohadék miatt és most meg kell vennem tőle?! – Tért ki a hitéből csóró spanunk, de meg tudtam érteni. Én pölö, ha Lou összejönne mással (ajánlom neki, hogy ne) biztos nem fogadnék el pénzt, hanem megölném a csávót a picsába... és biztos vagyok benne, hogy Aiden is így van ezzel.

– Vaaagy... szét is verheted a fejét a gecibe – gondolkozott hangosan a bestie bestem, mire Len egy kissé elkomorult "Ezt most komolyan mondtad?" féle fejet villantott felé.

– Aiden, nem tudom megverni – vallott színt, mert azért az erőkülönbségekkel tisztában van. Lenny-boy hiába nem egy nyegle szar, ez a Tonie egy vadállat. Majdnem olyan szinten áll, mint az a faszcibáló retek Logan, akit még biztos elkapok a hátamért és, ha már ott vagyok, beleültetem a farkába azt a sunyifejű Luke-ot is, amiért megharapta Lou nyakát.

– Akkor a pénz – agyaltam én is hangosan, fázósan rugózva a lábaimon, mire a mi drága egyetlen Barbienk kelletlenül bólogatott. Látszott a fején, hogy ez rohadtul nincs ínyére, főleg, hogy nem rendelkezünk ilyen sok dellával.

– Akkor ez így most mennyi tartozás is? – Nézett körbe rajtunk Yale, mire Aidennel akaratlanul is elfintorodtunk.

– Inkább ne számoljuk most ki, mert itt és most leszopom magam – nyilvánult meg kulturáltan a spanom és ezzel mindannyian egyetértettünk. Ráér ezt még kiszámolni.

Mivel az előbb Tonie-ék nagy kegyesen megakadályoztak abban, hogy felszálljunk arra a tetves buszra, ezért még várhattunk egy újabb öt percet, mire az szándékozott végre beállni a megállóba és addigra nekem már szerintem hajszárítóval kellett volna kiolvasztani a tökeimet. Ahogy felözönlöttünk a buszra rögtön becéloztuk a leghátsó négyes ülést. Én természetesen az ablak mellé ültem, velem szembe beült a spanom, mellé Lenny, mellém pedig Apuci. Előhalásztam az iPhone-omat, hogy akkor én gyorsan pötyögök Jonathan barátunknak, hogy szedje össze azt a polírozott kis picsáját és méltóztasson megjelenni a Legiben minél hamarabb.

– Dome, mi a fasz?! – Szólalt meg mellettem Yale, ahogy ránézett a lock screenemre. Hát természetesen kiszúrta az én ultra bomba kis aktfotómat Louról, amit meglátva szinte állandóan a farkamhoz akarok nyúlni. Kurva szexi rajta, imádom ezt a képet. De remélem nem kell sokáig csak a fantáziámra támaszkodnom, mert kezdek vészesen kanos lenni…ezért is várom ennyire a hétvégét. Rohadt régen kúrtam utoljára.

Persze Yale felocsúdására csak automatikusan elfordultam tőle úgy, hogy a fájós hátamat az ablaknak nyomtam, a térdeimet pedig felhúztam az ülésre, aztán a telóm mögé bújva megvonogattam a szemöldököm.

– Te egy geci vagy – rázta meg a fejét egy amolyan "Mi a fasz bajod van neked?" féle fejjel. – Nemhogy egy mosolygós kép lenne róla a háttered.

– Hé! Ezen mosolyog! – Védtem be magam, szerintem jogosan. – Aiden telóját nézd meg! Azon a képernyővédőn csak Lily csöcsei vannak – mutattam az említettre vádlón, aki csak felkapta a fejét a telefonjából és az otthonról hozott vegaszendvicséből olyan fejet vágva, mintha megvádoltam volna egy gyilkossággal, amit nem is követett el.

– Nem igaz, te geci! – Szólt vissza fennhangon, tele szájjal. – A szája meg a haja is benne van, kussoljál el! – Védte ki magát, majd visszafordulva a telójához látványosan lejjebb csúszott az ülésén, mire Yale csak egy fájdalmas grimasszal végig nézett rajtunk, aztán Lennyre tévedt a tekintete, aki először ártatlanul pislogott rá, mint valami ma született bárány, majd ő is inkább lejjebb csúszott. Na! Itt mindenki egy perverz geci! Vita lezárva.

A busz körülbelül egy tíz perc múlva tette le a seggünket a Legitől körülbelül tíz méterre lévő buszmegállóba, ahova a tegnapi után full öröm volt visszamenni.

Belépve az ajtón először még csak pár-pár ember pislantgatott felénk majd miután az a pár beregisztrálta, hogy mi vagyunk azok, rögtön lökdösni kezdte a mellette ülő karját és felénk intett a fejével, így kb. ott kötöttünk ki, hogy a fél Legendák Bárja minket bámult, mint valami műkincseket.

– Mindjárt lámpalázas leszek – morogta nekem oda a bestiem, mire akaratlanul is elvigyorodtam.

– Mintha elvárnák, hogy csináljunk valamit, érted – válaszoltam oda. – Énekeljünk, brada?

– Vagy csináljak egy hátra szaltót? – Nézett rám, én pedig csak felkuncorásztam az orrom alatt. Yale és Lenny kérdőn pillantgattak hátra, mert előttünk haladva nem értették, hogy miről sutyorgunk ott mögöttük.

– Szép jó napot, fiúk! – Nézett fel ránk mosolyogva Sid, amint felültünk a bár székekre, miután megbizonyosodtunk, hogy a mi kis helyünket nem foglalta be senki tegnap óta. Persze, hogy nem, nagyon helyes. – Már féltem, hogy a tegnapi után nem jöttök. Mit adhatok? – Nézett végig rajtunk. Úgy látszik kialudta magából a tegnapi dolgot. Hát már ne is haragudjon, azért a fél vagyonunkat itt hagytuk már neki ezalatt a négy év alatt.

– 'Napot Sid bá'! – Pördültem meg az egyik bár széken. – Egy sört kérek!

– És nektek? – Fordult a többiekhez, akik szép sorjában leültek mellém.

– Az jöhet nekem is – válaszolt Yale.

– Nekem most csak egy vodka narancsot – könyökölt fel a bárpultra a spanom. – Meg Betty egyik vega burgerét – vigyorgott sármosan az éppen a pult mögé lépő szépségre, mire az visszafintorgott rá. Dik. Amúgy ez mit zabál megint, amikor most evett a buszon?

– És neked Lenny? – Nézett a szőke spanunkra, aki eddig a telefonjába mélyült, gondolom Queennel dumázgatott Messengeren.

– Áh, én most nem iszok – legyintett egy mosollyal, mire Sid rögtön elkomorult.

– Olyan nincs – jelentette ki. – Na, várjál, olyan pálinkát adok neked mindjárt, amitől rögtön nem fog fájni az a lila kelés a fejeden! – És ezzel el is fordult a keverőpult felé. Hát csóró Lennek nem igazán volt választása. Közben Betty is megjelent Aiden előtt a kis jegyzettömbjével és olyasféle grimasszal kattintotta ki a tollát, mintha kínoznák vagy valami.

– Mit kérsz a burgeredbe?

– Mindent, ami vega – támasztotta a fejét a bestiem mire a kis szépségkirálynőnk olyasféle vibráló szemekkel és szinte vicsorral nézett rá, mintha meg akarná ölni.

– Nekem ne mondjad, hogy mindent, mert akkor a lábkörmömet is belevágom! Azt mondjad nekem Adam fiam, hogy mi a bánatot kérsz bele egészen pontosan! – Oltotta ki rögtön.

– Aiden – javította ki, ugyanis az ő nevét is elkúrta, bár nem tudom, hogy, amikor évek óta ide járunk és az Aiden még csak hangzásilag se hasonlít az Adamre, de mindegy. – Akkor kérek bele három lap sajtot, sültkrumplit, blansírozott cukkinit, paradicsomot, uborkát lilahagymát, sülthagymát, salátát, mustárt, ketchupot, BBQ szószt és majonézt – darálta le a haverom, mire Betty rendes hátrahúzva a nyakát, fintorogva méregette őt mikor a végére ért.

– Te szalmonellát akarsz kapni, édes fiam? – Vezette végig rajta a tekintetét és szerintem azt próbálta felmérni, hogy mégis hol fér el Aidenben ennyi étel, ami ráadásul zöldség. A válasz sehogy, csak sokat jár szarni meg szétedzi az agyát, ezért nem látszik rajta. De végül a mi drága Bettynk is nagy nehezen megbékélt azzal, hogy szinte a bár egész hűtőjét a spanom hamburgerébe kell raknia, szóval egy "SID, VAN BBQ SZÓSZUNK?!" ordítással el is tűnt a konyhában, ahonnan pár másodperc múlva az ő punk ivadékuk, Toddler robbant ki.

– Megint vegáskodsz? – Néztem a haveromra egy félvigyorral, ugyanis már elég régóta próbál csak vega lenni, ami persze a gyúrás miatt nehezen megy neki, hiszen hús nélkül nem lesznek izmai.

– Jha visszateszem az étrendembe.

– Pedig tegnap még két adagnyi brassóit bevágtál nálunk – emlékeztettem.

– Az tegnap volt, ma meg ma van – nézett le, én pedig ráhagytam, ugyanis egyik pillanatról a másikra jönnek rá az ilyen hülye szokásai. Sőt, mostanában úgy is tök hirtelen változnak a dolgok. Pölö hirtelenjében milliárdos tartozásaink lettek, Lou beadta a derekát, szóval azon már komolyan meg se illetődök, hogy a bestie best haveromra megint rájött az állatvédő ösztöne (amit annyi háziállat mellett nem csodálok)

– Láttalak tegnap titeket, oltári bunyó volt! – Könyökölt fel Todd az apja helyére, miközben végigvezette a tekintetét rajtunk. – Hogy nekimentél genyóóó! – Nézett itt Yale-re, majd vissza ránk. – Te meg ahogy megfogtad így hátulról, aztán te széttörted vele az asztalt, de aztán téged basztak le az asztalra és kivédted az ütést, de aztán bekaptál egyet, aztán te leszedted róla és BAMM be is kaptad a gyűrűt! – Lendítette a kezét, szerintem maga elé vizualizálva a jelenetet. – Meg aztán volt az a lövés, ami pont eltalálta annak a csávónak a pisztolyát, aztán te leütötted a tiéddel, miután a csajod odarúgta neked a te fegyódat! Fúúú rohadt állat volt! – Zsongott be teljesen a srác.

– Te honnan a faszból láttál ennyi mindent? – Nézett rá egy értetlen fintorral Yale.

– A csocsóasztal alatt bujkáltam – válaszolta szeghetetlen jókedvvel. Végem van a srácon, akkora forma.

Időközben, ahogy Toodler szórakoztatott minket, Sid is megérkezett a piáinkkal, amit szép sorjában le is pakolt nekünk. Elém és Yale elé a korsó sörünket, Aiden elé a vodkanarancsot, Len elé meg faszom se tudja micsodát. Szerintem mérget.

– Sid, ez mi a fasz? – Nézett kissé bizonytalanul a poharára a szőke spanom, ami még csak nem is kis snapszos pohár volt, hanem rendes és majdnem félig volt.

– Szíverősítő – jelentette ki a mi kiöregedett punk csaposunk, mi pedig mindannyian egy kissé fájdalmas grimasszal néztünk rá. Az meg mégis mi a geci?

– Len, szerintem te ebbe beledöglesz – mondtam ki a véleményem hangosan, belekortyolva a sörömbe, mire csóri olyan ijedt tekintettel nézett rám, hogy már kis híján megsajnáltam.

– Nem lehetne felönteni valamivel? – Lötyögtette meg szegény Lenny a poharát félve és mit ne mondjak, még innen is elég töménynek tűnt.

– Felönteni?! – Háborodott fel szinte Sid, még a kezeit is csípőre rakva. – Ezt magába kell inni!

– Add már ide te nyápic geci, hadd szagoljam meg! – Kapta ki a kezéből Aiden rögtön, mint egy vadállat, majdnem ki is öntve azt az akármit a pultra és az orrához emelve beleszaglászott. Ám, amikor megérezte az aromáját rögtön kigúvadt a szeme. – Azt a kurva – adta vissza elfordítva a fejét, mintha már csak attól becsiccsentett volna, hogy beleszagolt.

– Na! Ne legyél már ilyen puhány! – Kezdett bele Sid bá' az unszolásába. – Én ezt régen reggelire ittam kísérőnek! Vegyél egy nagy levegőt és le vele! – Döntötte meg a feltartott pohara alját kicsit, jelezve, hogy húzza csak megfele. Erre persze Lenny egy ideig még kissé félve nézett a poharára, de végül az arcához emelve (szinte ordított róla, hogy magában visszaszámol) vett egy mély levegőt és az egész pohár tartalmát egy az egyben meghúzta. Persze mondanom se kell, hogy csórónak szinte keresztbe állt a szeme tőle, majd úgy ráborult az asztalra lecsapva a poharát, mintha kajak minimum megmérgezték volna.

– Örök kicsekk – szólaltam meg nagyokat pislogva, ahogy az asztalon köhécselő Lenre néztem.

– Mi a retek volt benne, Sid? – Nézett egy értetlen fintorral Aiden a csávóra, aki erre csak egy sejtelmes kis mosolyt villantott.

– Családi titok – jelentette ki, közben Betty is megérkezett lekúrva a spanom elé a burgerét, ami nem túlzás, hogy akkora volt körülbelül, mint a feje és úgy nézett ki, mint ami előbb megeszi Aident, minthogy Aiden megegye azt. Hiába, hogy vega kaja volt az.

– Én bezzeg megeszek egy szelet csokit és felszedek öt kilót – rázta a fejét szinte utálattal fintorogva Betty, amint a haverunk elkezdte enni azt az izét és megigazítva a kötényét már indult volna vissza a konyhába, de természetesen Sid megállította benne.

– Te még plusz öt kilóval is gyönyörű vagy – adott egy puszit a neje arcára, mire az rögtön zavarba jött. Vagy nem tudom mi akart lenni, amit csinált.

– Jaaaj Sidie, olyan kis hamis vagy – kuncogott, majd kis pajkosan meglökve az urát el is tűnt a konyhában. Jézus gyere le. Ám pont ebben a pillanatban a mi kis Johnnynk riszált be éppen a bárba, fessen, zakóban, ingben és elegánsan, ahogy mindig. Viszont elég feldúltan nézett körbe minket keresve, majd, amikor kiszúrta, hogy a bárpultnál ülünk nagy léptekkel elindult felénk. Onnan tudjuk, ha Jonathan feldúlt, hogy nem simítgatja hátra állandóan az így is hátracsapott haját és egyfolytában furcsán csücsörít.

– Na? Mi a pálya, apucikád eladta a yachtodat is? – Vigyorgott világi gecin Aiden, felnézve a hambijából gusztusosan tele szájjal, mire Johnny halál komolyan véve a kérdést leült közénk. Azaz tulajdonképpen Aiden és Lenny közé.

– Nem – sóhajtott. – Nem hallok semmit a Sárkányokról – könyökölt fel a pultra és feszülten rázni kezdte a lábát. Na erre mindannyian értetlenül néztünk össze. – Ennek meg mi baja? – Biccentett csak úgy mellékesen a még mindig az asztalon szenvedő Lennyre.

– És az miért is szar? – emeltem meg a fél szemöldököm flegmán, figyelmen kívül hagyva a kérdését. – Akkor most békén hagynak, nem?

– Pont ez az! – Csapta le mind két kezét szinte hisztérikusan. – Eddig állandóan küldték a fenyegető leveleket meg jöttek a telefonhívások, de most abbamaradtak, mintha elvágták volna őket! Se levél, se telefonhívás, még egy kis szaros e-mail se! – Magyarázta el a szitut, mire mindannyian gondolkodóba estünk.

– Valószínűleg tudják, hogy nálunk van – kezdett el Yale úgy beszélni Johnnyról, mint valami túszról.

– Akkor most várnak, mi? – Harapott bele elgondolkodón Aiden is a hamburgerébe elkomorodva és érezni kezdtem rajta, hogy kezd megint begurulni, ahogy eszébe jut ez a nagy kupac szar, amibe mi fejjel beleestünk.

– De mi a faszra? – Tettem fel én a nagy kérdést, letéve a sörös korsómat a pultra, aminek a kis füle körül megfeszültek az ujjaim. Sürgősen kéne ezzel a bankrablásos dologgal kezdeni valamit, ez az egyetlen rohadt esélyünk. Faszomat.

A nagy elmélkedésünket Betty szakította meg, aki érzékelve, hogy újabb vendég jött, elővéve a kis jegyzettömbjét Jonathanhoz lépett.

– Kérsz valamit? – Méregette őt várakozón és most kivételesen nem fintorogva (gondolom feldobta a férjecskéje a kis bókjával).

– Igen, tulajdonképp majd' éhen halok! – Csillant fel Johnny szeme rögtön, látszólag hirtelen meg is feledkezve a Sárkányokról. De jó neki, a kurva anyját, azt közbe ő hozta ránk a szart. – Kagylót beszereztek már végre? – Kérdezett rá. Eddig tartott, Bettyke arcára vissza is költözött a jól ismert fintor.

– Nem – adta az elég egyértelmű választ.

– És kaviárt? – Kíváncsiskodott tovább, mire a nő erre még rendesen hátra is hőkölt.

– Kavi' micsoda?! Az meg miféle betegség?! – Méregette úgy a mi Johnnynkat, mintha másik bolygóról jött volna. Nem hibáztatom, néha még mi is így gondoljuk.

–  Az nem betegség, hanem sózott halikra! – Oktatta ki gyorsan Jonathan, mire Betty rendes felkapta ezen a vizet.

– Na tudod kivel szórakozzál! Elmész te a jó édes picsába édes fiam halikrát enni, itt baszd meg csak hamburgert kapsz! – Írta is fel magának gyorsba és el is viharzott a konyhába.

Igazából ott ültünk még több, mint húsz percig, amíg Aiden is megette a zöldségszörnyetegét, mindenki megitta amit kért és Johnny is megkapta a normál hamburgerét (amit az első harapás után fintorogva Yale-nek adott), szóval a gyors sörivásból mégsem lett annyira gyors, ugyanis így együttvéve egy háromnegyed órát biztos elkúrtunk itt megint. Persze közben írtunk Joe-nak, hogy várjon minket tárt karokkal nem sokára, mert megyünk hozzá látogatóba, szóval meglepetésként se fogja érni a dolog.

Szokásosan nem mehetett simán semmi, ugyanis természetesen az is egy kisebb mutatvány volt, hogy Jonathan elkényeztetett polírozott seggét feltaszigáljuk arra a buszra, ami visszavisz minket az ominózus megállóba, ugyanis ez a fasz szokásosan kézzel-lábbal ellenkezett a dolog ellen. Uber taxit akart hívni, meg sofőrszolgálatot, meg helikoptert vagy repülőt, meg minden ilyen faszom hülyeséget, aztán amikor nagy nehezen felrugdostuk a busz tetejére (mármint szó szerint Aiden felrúgta), akkor meg a kis zsebkendőjével volt csak hajlandó kapaszkodni, leülni meg egyáltalán nem. Egy élmény volt.

A busz körülbelül tizenöt perc múlva tett minket le abba a buszmegállóba, ahonnan alapból indultunk és onnan már csak a kis emelkedőn kell felgyalogolni a panelsorokhoz, ahol Joe és nem mellesleg Carlie is lakik.

– Ezek olyan házak, amikben a zsidók laktak régen, nem? – Kérdezett rá Johnny, amikor megérkeztünk a panelekhez. Na, erre mindannyian egyöntetűen ránéztünk, hogy ez most kajak ilyen hülye vagy súgnak neki.

– Persze Johnny – értett egyet vele Yale nagyokat bólogatva. – És Joe naponta csak egyszer kap enni, amit a szomszédos laktanyában élő náci katonák ellenőriznek le – veregette vállba a srácot.

– Mi? – Nézett körbe rajtunk Johnny totál értetlenül és talán kissé ijedten. Úgy látszik, magától ilyen idióta... hiába, aki elkényeztetett és az iskolája is csak a pénze miatt van meg.

– Még villany sincs náluk mindig, azt képzeld el basszus! – Húzta el a száját Lenny is. – Petróleum lámpával meg ilyenekkel világítanak. Nagyon kemény.

– Kajak – tett rá még egy lapáttal Aiden is. – És azért ilyen bágyadt mindig, mert csóró csak gázzal tud fürdeni.

– Hát! A szülei meg nyáron kiküldik Sachsenhausenbe, munkatáborba – állítottam be én is szegény Josephet zsidó menekültnek és ahogy Jonathan arcát elnéztem, fullosan bekajálta a dolgot. Bocsi Joe.

– De ne hozd fel neki semmiképp se, mert nem szereti, ha erről faggatják! – Veregette meg Aiden Johnny vállát, aki már lassan a sírás határán volt szerintem.

– Jó – hebegte szigorúan a földet nézve, valami aggódó ábrázattal. Mi többiek pedig egy világi köcsög vigyorral néztünk össze.

Amikor odaérve a haverunk paneltömbjéhez épp csöngethettünk volna a kaputelefonon, a drága jó Carlie kúrta ki előttünk az ajtót, mint egy őrült.

– Ez nektek a "mindjárt"?! – Állt nekünk köszönésképp. A feszesen felkötött haja, a sportkulacsa és a vállán pihenő fekete Helly Hansenes sporttáskája eléggé ordította, hogy edzésre megy. – A "mindjárt" az maximum öt perc, nem majdnem fél óra!

– Te erről honnan a faszból tudsz? – Fintorodtam el hátrahőkölten, ugyanis kezd tényleg kurva para lenni a csaj. Szerintem nyomkövetőt rakott Joe telefonjába, meg lehallgató chippet a füle mögé vagy nem tudom. Ám egyik tippem se jött be (még), hanem csak felemelve a telefonját erőltetetten elvigyorodott.

– Írta, ti szerencsétlenek – jelentette ki. – Meg amúgy is fölötte lakom, egész nap ott voltam nála – fonta karba a kezeit és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most sajnálnom kéne Joe-t vagy nem.

– Szóval lógtál miatta a suliból? – Vigyorodtam el incselkedve.

– Igen és nekem legalább az a kevés hiányzásom is le van igazolva – vágott bamba fejet.

– Elhoztuk neki a leckét – próbálkozott Aiden egy tündéri mosollyal, mire Carlie csak megforgatta a szemét.

– Na persze – legyintett le minket. – A szobában majd nézzetek a lábatok elé, mert ha felrúgjátok a párátlanítómat, eltöröm a lábatokat – rendezett le ennyivel mindannyiunkat és levállalva szegény Lennyt, el is viharzott.

– Én félek tőle – nyöszörögte Len kissé fájdalmasan a vállát masszírozva, majd miután egyöntetűen megegyeztünk abba, hogy mi is, elindultunk fel a hatodikra, ahol a mi drága kis Joe-nk lakott. A folyosón tumultust rendezve megálltunk az ajtaja előtt és a csengőre nemes egyszerűsléggel rákönyököltem.

– Megyek már, baszd meg! – Hallottuk Joseph elnyomott hangját az ajtó mögül, majd kulcs zörgést, zár kattanást és már nyílt is ki.

– Csáó – vigyorodtam el, ahogy megláttam. Valószínűleg beszundizott a lelkem a kócos hajából és az elcsúszott szemüvegéből ítélve. Egy szürke szűkszárú, fehérmadzagos melegítőgatya volt rajta, aminek a fél lábszára fel volt gyűrve, egy fehér laza trikó, egy kardigán és valami idétlen szőrős fehér mamusz.

– Csá – köszönt vissza, miközben lepacsiztunk, majd félreállt az ajtóból, hogy egyenként bemehessünk. – Mi a fasz?! – Szaladt ki az álom a szeméből rögtön, ugyanis amint Johnny belépett a házba úgy magához ölelte a tagot, mintha meghalt volna valakije vagy nem tudom. Gondolom a lenti zsidós dolog miatt. Hupsz! – Ennek meg mi baja?! – Nézett ránk értetlenül, próbálva lekaparni magáról Jonathant, több s kevesebb sikerrel.

– Áhh – legyintett Aiden. – Csak szeretethiányos – közölte, majd követett engem Joe szobája felé. Természetesen Carlie figyelmeztetése miatt mindannyian átléptük azt a rohadt páratalanítót és szinte megszálltuk Joseph szobáját.

– Hát a fejed az nem lett szebb – jelentette ki Lenny, ahogy Joe is (a derekát átkaroló Johnnyval karöltve) megjelent köreinkben a saját szobájában, ahol amúgy tulajdonképpen szinte szlalomozni kezdett a vezetékek között. Volt vagy két gépe, négy monitorja, három hangfala… és az összes egy kisebb vagyon lehet, de történetesen tudjuk, hogy a mi kis zsenink ezeket mind magának szereli össze, szóval sokkal olcsóbban megússza.

– A tied is jó ronda – válaszolt kis kedvesen, majd végre levakarva magáról Jonathant leült a fullos, mindenhol kipárnázott pörgős, gamer székébe.

– Meg se kínálsz minket semmivel? – Vigyorodtam el, megtámaszkodva a hátam mögött a kezeimmel az ágyán.

– Ott a konyha, megtaláljátok – pörgött egyet az asztal szélére támasztva a mamuszos lábát és a könyökével meglökte az egeret, így be is villant az egyik hajlított képernyős, (elég nagy) monitorján a böngésző.

– Látom nem unatkozol itthon – bökött az említett monitorra Yale a fejével, mire Joe hátrapillantott a válla fölött. – Az ott nem a Google Chrome, mi?

– Hát nem bizony – bólogatott, majd ezzel oda is fordult a gépéhez, lerúgva magáról a mamuszát és maga alá húzta az egyik lábát, míg a másiknak a térdén megtámasztotta az állát. – Ez a Tor nevű böngésző – kattintgatott párat és pillanatokon belül felvillant egy kis oldal, tele mindenféle speckó eladó kamerával. – Gondoltam utánanézek ezeknek, ha már egyszer ráérek. Szereztem néhány kódot, ami átirányíthat ilyen helyekre, ahol ilyesmikre szakosodott kamerákat lehet rendelni.

– Drágák? – Kérdezte a legeslegfontosabbat Aiden, ahogy megtalálva Joe egyik plüsskutyáját, azt dobálgatta.

– Mint a szar – mondta Joseph, nem köntörfalazva egyáltalán. – De ez már nem a mi dolgunk lesz, igaz? – Pillantott itt kissé sokat sejtőn Jonathanra, aki rögtön meg is ugrott kicsit, mivel ő is a képbe került. Nem maradsz ki a partiból Johnnyka, te hoztad ránk a bajt, te is fogsz perkálni nekünk, hogy megoldjuk.

– Mennyi lenne? – Támaszkodott meg fél kézzel az említett Joe asztalán, hogy jobban lássa a monitort.

– Pontos összeget hirtelen nem tudok mondani, mivel itt Bitcoinnal kell fizetni. De úgy körülbelül… – görgetett le. – A legolcsóbb a jobb kategóriából, körülbelül kétszázezer.

– Csak? – Emelte meg a szemöldökét a mi kis pénzes zsákunk. Fú, de szeretném én is egyszer egy ekkora összegre azt mondani, hogy "csak". Gazdag kis geci.

– Akkor akár most megtudnánk rendelni? – Ültem föl, egyre inkább izgalomba jőve a dologtól (nem úgy).

– Most nem, mert épp licitzáró idő van. De, ha Jonathan ide adja a kártyáját akkor este talán máshol meg is tudnám rendelni – magyarázta Joe, megnyitva az oldalon azt az ominózus kamerát, amire pályázunk.

– Szállítási idő? – Pislogott nagyokat Len.

– A vám miatt, amit ugye érdemes lenne kikerülni, ha ilyen helyről rendelsz, legalább tíz nap.

– Mikor is van az a gecis határidő? – Nézett itt Aiden Jonathanra. – Még karácsony előtt kéne ez is, mi? – Kérdezett rá spontán, mire az csak határozottan bólintott. – Remek – emelte az ég felé a tekintetét a spanom, valószínűleg belegondolva, hogy annak a fasznyelő Tonie-nak is még az ünnep előtt kell a retkes pénze, szóval ezzel az erővel a hátunkra kaphatnánk az egész köcsög bankot és elrohanhatnánk vele.

– És melyik bank legyen? – Futtatta végig rajtunk a tekintetét Yale. – Azt is elkéne már dönteni végre.

– Az, ami a városközpontnál van esetleg? – Ötletelt Len, mivel gondolom az az egy bank amit ismer, mert azzal van leszerződtetve ő is meg az anyja is.

– Hülye vagy? – Grimaszoltam rögtön. – Az a legforgalmasabb hely, még be se tennénk a lábunkat, de már kijönne az egész kapitányság azt seggbekúrnának ott a bank lépcsőjén mindannyiunkat – nyilvánultam meg, közben az elővett telefonomon néztem meg Lou napját (ahogy mindig), amit megosztott Messengeren. Épp az előtte lévő füzeteket meg a bluetooth hangszóróját fényképezte le, plusz látszott benne a felmutatott hüvelykujja, majd egy szelfis videó, ahol belemosolyogva a kamerába sunyiba Lily felé fordította úgy, hogy csak a fél feje látszott benne és mutatta, hogy a csaj mellett ugyan ott voltak a füzetek, de valami ugrálós játékkal játszott a telefonján és csak ilyen kis hangokat lehetett belehallani, hogy "Baszd meg!" "Fúú!" meg "Meghaltam megint, most nézd meg!" stb. Aztán persze, amikor kiszúrta, hogy a Cicám videózza, csak neki vágott egy párnát a telefonjának. Plusz az utolsó kép, amit megosztott, az az otthoni outfitje volt a szobatükrében lefotózva, amit meglátva természetesen rögtön instant lementettem a többi közé a telefonomra és még reagáltam is rá azzal a szivecskés kis buzi fejjel. Fú, de várom már a hétvégét geciiii...

– Mit szóltok ehhez? – Szólalt meg hirtelen Joe, aki időközben átjelentkezett a Google Chrome-ba és épp a városunk térképét nyitotta meg a Mapson ráközelítve egy bizonyos pontra. – Este nyolcig nyitva vannak, a fő úttól félre esik, csak turkáló butikok vannak körülötte, semmi lakóház. Jó, itt van mellette egy elit benzinkút, ami a nyitva tartása szerint tizenegykor be is zár – ecsetelgette. – Na? – Fordult felénk hátranézve a válla fölött, mire Aiden felpattanva az ágyról átölelte Joe-t hátulról és nyomott egy csókot az arcára.

– Mit csinálnánk nélküled te kis kocka buzi – dögönyözte meg, mivel Joe köztudottan utálja, ha dögönyözik.

– Fúúj, ne már! Így is fáj mint a geci! – Törölte meg az arcát ott, ahol a spanom lecsókolta (erre Aiden csak sátánian felnevetett), de ezt egy igennek vette, szóval le is mentette a helyszínt a gépére. Kamera meg van, helyszín megvan, már csak Louékkal összeülve kéne egyeztetni azt a jó tervünket egészen pontosan…

Lili

       – Átkapcsolnál valami másra? – Néztem fel Loura egy lemondó mosollyal, aki épp a kis bluetooth hangszórójából bömböltette a zenét a telefonján keresztül és igazából már legalább tizenhatodjára hallgatjuk meg a Can You Feel The Love Tonight-ot Eminem és Elton John hat perces mixjében. – Én értem, hogy nagyon szerelmes vagy, de annyiszor hallottam már ezt a számot, hogy kezdem megutálni Elton Johnt – közöltem, mire csak nagy cuppogva grimaszolt egyet.

– Miért csak őt?

– Hát, mert Eminemet nem lehet – mondtam jogosan, mert ezt az egy énekest (azaz rappert) mindannyian csípjük a brancsban.

Amúgy már vagy egy három órája itt voltunk nála, végre át is öltözve abból a rémes egyenruhából. Én egy fekete cicanadrágban voltam, egy köldök feléig érő melltartó szerű csipkés toppban és Aiden egyik nagy meleg kapucnis kardigánjában. Lou pedig (mivel ő itthon van és itthon is marad) egy kis szexi fekete picsagatyában, vastag télizokniban és egy halvány rózsaszín toppban, amire felvett egy szürke Bershka-s cipzár és minden nélküli kötöttebb stílusú, bőven segg alá érő lógósabb kardigánt és még a vállig érő haját is lazán feltűzte.

– Pedig ez egy jó szám – szállt velem vitába, majd nagy durcisan átkapcsolt Ariana Grande Dangerous Womanjére. Na, egyik jobb, mint a másik. Ezt én hallgattam sokat még tavaly előtt, amikor kijött a szám. Igazából már nem is emlékszem, hogy én milyen zenéket hallgattam rongyosra, amikor két éve összejöttünk Aidennel. Ilyenkor szar, amikor nem vagy romantikus alkat.

– De nem harmincadjára – mosolyogtam rajta, ahogy letekintettem a kezemben lévő papírra, ami történetesen a beadandóm volt, majdnem készen. Végre. Még csak gyorsan kijavítgatom benne a hibákat és végeztem. Ami nekem egy rohadt jó hír, ugyanis utálok beadandókat csinálni, épp ezért vagyok ideges Aidenre, mert baszki, ha én megtudom csinálni (Lou engem való nyúzásával ugyan) akkor ő is. Csak lusta és szarik az egészbe. Ennél még Joseph is jobb, aki alig jár be, mert rá legalább azt hiszik a tanárok, hogy beteg. De Aidenről tudják, hogy csak egy vandál köcsög és lóg meg minden. – Kész! – Jelentettem ki nagy boldogan, miután vagy háromszor még átolvasgattam valamiféle (akár helyesírási, akár tartalmi) hibákat keresve, de nem találtam semmit és még nagy örömömben hátra is dőltem a barátnőm ágyán, széttárva a karjaimat. Ha meg mégis van egy kis baki, amit nem szúrtam ki benne, már az se érdekel. Nekem a hármas is épp elég jó. Sőt, igazából tökéletes. A hármasra utazok.

Mivel én már megvoltam, megengedtem magamnak egy kis szünetet (megint, a tíz perccel ezelőtti után) és a fejem felé emelve a iPhone-om elkezdtem legörgetni a Facebookot. Persze az értesítésekből láttam, hogy még vagy húszan hozzászóltak Lou és Dome kapcsi bejelentéséhez, amit gyorsan át is futottam. Sok új gratuláció, sok kamu hülyülés olyan emberektől, akiket maximum kétszer láttunk és plusz pár irigy. Hát persze, élettelenek… ráadásul ezek közül a lányok közül a fele még csak nem is ismeri személyesen Domét, szóval igazán nem értem, hogy ezeknek mi bajuk van. De még a portásunk, Brown bá' is beimádolta a bejegyzést. Mekkora forma. Bár nem csodálom, hisz ő szinte minden posztot beimádol vagy belájkol, amiben Domenico neve megvan említve, mivel szerintem a srác fizeti ki a rezsitartozását nap, mint nap.

– Kioltsam őket? – Kérdeztem rá a barátnőmnél hirtelen, aki felpillantva a laptopjából (ahonnan szedte a dolgokat) rám pislogott. Természetesen pontosan tudta miről beszélek, ugyanis csak megrázta a fejét.

– Hagyjad, nem lenne jobb tőle semmi – csavarta le a mellette pihenő másfél literes teás üvegének a kupakját. – Én már úgyis megkaptam, amit akartam – villantott felém egy magabiztos vigyort, amit viszont viszonoztam. Tényleg nagyon örültem nekik. Hiába akartam tavaly óta vagy egymilliószor meggyilkolni Domenicot, azért mégiscsak jó ilyen szerelmesnek látni Lout. Bár a Can You Feel The Love Tonight-ot hanyagolhatná igazán.

– Igaz, megkaptad. Bár így ennyit a nagy tervedről, miszerint kínzod még egy kicsit a fiút – róttam fel neki incselkedve, ugyanis ezt a részét a dolognak még nem igazán veséztük ki, csak azt, ahogyan összecsókolóztak a kapuban.

– Igen, ennyit a tervemről, de valljuk be – nevette el magát kicsit kínosan, miközben félre tekintve a füle mögé söpört egy előre lógó tincset. – Úgysem bírtam volna addig, ameddig ő csinálta. Főleg most, hogy már ő is akart engem – nézett a szemeimbe, mosolyogva beharapva az alsó ajkát.

– Tudjuk, mert egy gyenge szar vagy – nevettem fel rajta a plafon felé fordítva a fejem, de tudja, hogy csak barátnőségből oltogatom. – Dome rád néz és már rögtön nedves a bugyid – néztem vissza rá, továbbra is fekvő pozícióban, ő pedig megállt az ivásban.

– Leszarom, így is hozzám képest elég sokáig bírtam neki nemet mondani – repítette vissza nekem azt a kispárnát, amit még akkor vágtam hozzá, amikor videózott sunyiba.

– Már kívánod őt, igaz? – Öleltem magamhoz a nekem dobott puha díszpárnát és a szemöldökömet pajzánul megvonogattam neki.

– Fúúú – fújta ki magát. – Nagyon – bólogatott először tök komolyan, aztán mivel elnevettem magam, így ő is elkezdett egyre vörösödő fejjel kuncorászni, fülig érő vigyorral.

– Áhh, mi lesz itt hétvégén – emelgettem a szememet a plafon felé egy sokat sejtő mosollyal, mire ő ivás közben megvonogatta nekem a szemöldökét. – Szét fogjátok kefélni ezt a szegény ágyat – simítottam végig rajta lebiggyesztett ajkakkal. Viccen kívül kinézem abból a faszból, hogy meztelenül lesznek egész rohadt hétvégén, ugyanis Aidentől tudom, hogy már elég régóta nem nyúlt pinához. Igazából azóta, amióta megjött az esze és rájött, hogy neki a barátosném kell. Ééés hááát az nem most volt.

– Mert ti nem azt csináljátok Aidennel, akárhányszor a nagyszüleid vendégségbe mennek – vágott vissza incselkedve, mire rögtön felülve a mellkasomhoz kapva a kezem. Ez övön aluli volt, az én barátom köztudottan nimfomán! Vagyis igazából még nem vittem kivizsgáltatni, de erős a gyanúja a dolognak.

– Na, kikérem magamnak! – Néztem rá felháborodva, hozzávágva újra azt a csóró párnát, mire ő csak elnevette magát és visszadobta. – Ne nevess! – Szóltam rá, de én is mosolyogtam és inkább újra visszahajítottam hozzá a párnáját. – Én igenis nem adom könnyen magam – dőltem vissza az ágyra mire csak egy amolyan "úúúh" hangot hallatott. Ez mégis mit jelentsen?!

– Hány hónap is telt el aközött, amennyit vártál az összejöveteletek után és mennyi is volt amennyit nekem mondtál, hogy várni fogsz? – Pillantott "elgondolkozóan" a plafon felé.

 – Na, elég! – Intettem le belenevetve a végébe. Na, igen az egy a sok bakim közül, amit nem emlegetünk. Körülbelül két hónap után adtam oda magam előszor Aidennek, pedig igazából hat hónapot akartam várni ezzel, hiszen még szűz voltam. Nem igazán jött össze a dolog, viszont már két éve (na jó, rendesen egy éve) ismertem őt, szóval… áh ez mindenhogy kínos. Legalábbis nekem. – Örülj inkább a fejednek, végre nem kell többet masztiznod! – Kezdtem el vele hülyülni, amolyan "elbocsátalak" mozdulatot téve a kezemmel.

– De igazad van! – Sóhajtott erre az plafon felé nézve szinte "megkönnyebbülten". – Végre letisztítják a pókhálóimat – válaszolt vigyorogva, ahogy visszafordult az ágyon pihenő füzetéhez, én meg ezen elröhögtem magam. Annyira hülye.

– Azért a berendezés maradjon – kuncogtam az orrom alatt.

Igazából még ott feküdtem egy ideig a plafont bámulva és gondolkoztam. Szar dolgokon, ahogy mindig. Tényleg rohadtul örülök annak, hogy Lou végre boldog és összejöttek azzal a balherével, de van egy kis bökkenő a dologban. Erről még Logan bandája egyáltalán nem tud... és félő, hogy Luke ezt nem fogja annyiban hagyni, nem olyan fajtának tűnik és eddig se szándékozott feladni. Kétlem, hogy most fog úgy dönteni. Amúgy is rohadt para az a kettő… mármint Logan és Luke. A többiek még csak-csak elmennek, nem tűnnek veszélyesnek, nem félek tőlük egyáltalán. De az a kettő teljesen más. Lout féltem Luke-tól, én pedig hiába nem vallom be még magamnak sem, félek Logantől. Nem akarok félni tőle, folyamatosan mondogatom magamnak, hogy csak egy zaklató nyomorék, aki majd úgyis leáll rólam, de eddig nem tűnt úgy és már több, mint három éve tart. Amikor kilencedik évvégén odamentünk Aidenékkel akkor kezdődött és még mindig folytatódik, megint és megint és megint. Mindig ez van. Akárhányszor belegondolok abba a fasszopóba, kiráz a hideg... annyira idegesít.

– Lily jól vagy? – Nézett fel rám Lou kissé aggódva, ugyanis időközben az oldalamra feküdtem és összekuporodtam akaratlanul is. Ez egy hülye szokásom, ha hirtelen megijedek valamitől.

– Igen, persze! – Kaptam észbe, ahogy ráemeltem a tekintetemet, de inkább meggondoltam magam. Lou a legjobb barátnőm, kivel mással beszélném meg ezt a dolgot, ha nem vele? – Vagyis nem… – javítottam ki magam, majd felülve az ágyban felhúztam az arcomhoz a térdeimet és rájuk helyeztem az államat. – Aggódok.

Egy pillanatra az ajtóra kaptuk a fejünket, ugyanis a barátném kutyája belökte az orrával és úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk.

– Mi miatt? – Tette le a tollát Lou, visszatérve a témára és törökülésbe húzva a lábait kíváncsian nézett rám azzal a szép keverék zöldes barna tekintetével, közben mellékcselekvésként az idepofátlankodó "Zsüliet" fejét kezdte el simizni.

– Hát tudod… a Luke dolog. Remélem, nem durvul be amiatt, mert Dome már "megszerzett magának", érted – imitáltam macskakaparásokat a kezemmel a "megszerzett magának" résznél. – Tudod milyen. Nem képes leállni rólad, az a csávó tényleg nem normális – fürkésztem őt aggodalommal és akaratlanul is a nyakán látszó harapásnyomra néztem, mire még Lou is elhúzta a száját és a kezével eltakarta a szemem elől a sebet.

– Én is gondoltam már erre – vallotta be, majd rám nézve elmosolyodott. – De túlságosan boldog vagyok most ahhoz, hogy Luke Benward elrontsa a kedvem – vonogatta a vállát, amire nekem is mosolyra görbült a szám egy pillanatra. – No meg Logan se csinált semmit, miután összejöttetek Aidennel. És most se csinál semmit.

– Jó, de az hülye – legyintettem rögtön. – Beteg fasz, a Jóisten se tudja mit miért csinál.

– Jó, az is igaz – értett egyet, majd a kutyája füle mögötti részét vakargatva látványosan elmerengett a gondolataiban. – Például emlékszel, hogy Sid mit mesélt nekünk róla a bárban körülbelül egy hónapja? Csak kettőnknek, amikor mi odaültünk a fiúknak megrendelni a koktélokat?

– Sajnos igen – rázott ki a hideg már csak a gondolatára is a dolognak. – Nem lehet elfelejteni egy ilyen sztorit, akármilyen régen is volt.

– Szerintem van értelme – mondta, miközben Juliet érzékelve a rossz energiákat, a barátnőm ölébe hajtotta a fejét. – Hiszen tényleg van egy fekete özvegy a nyakára tetoválva – pillantott itt egy másodpercre rám.

– Jha, de ez csak pletyka – néztem félre.

Kering egy elég durva dolog Loganről a bárban, hogy néha kinézeget csajokat magának akikre így rááll ilyen x ideig, aztán megdugja vagy megerőszakolja őket, mikor hogy sikerül. Rögtön utána a lányok legtöbbször kórházba kerülnek, sőt elméletileg volt egy lány, aki meg is halt vagy mi. De ezt már Sid is úgy adta át nekünk, hogy elég sötét egy pletyka. – Meg amúgy is, ha ilyen lenne, akkor nekem már rég a kórházi ágyon kellene feküdnöm. Nálam már jóval több idő is eltelt, mint az előző célpontjainál – vonogattam meg a vállamat. – Szerintem csak hülyeség, neked most inkább a kis kurvája miatt kéne aggódnod – dobtam felé egy radírt, amit el is kapott.

– Láttad tegnap, megtudom védeni magam! – Húzta ki magát büszkén, megemelve a fél szemöldökét olyan jó flegmán, ahogyan szokta, amire őszintén nem tudtam visszafogni a kuncogásomat.

– Vagy majd Domenico megvéd téged inkább. Abban jobban bízok – ráztam meg a fejem nevetve.

Még ezután úgy fél óráig ült a beadandója fölött Lou is, mondván ő ezt most tényleg rendesen fogja megcsinálni, végig tökéletesen, de hamar kiderült, hogy ez most sem lesz így, ugyanis a végére már megunta az egészet. Unottan kattingatott a Macbook Airjén is, majd végül egész egyszerűen lecsukta a fedelét, összecsapta a végét és igazából ismét a konyhában találtuk magunkat, ahogy mindig, akárhányszor átjövök.

– Fúúú, de besötétedett – grimaszoltam feltéve a seggem a konyhapultjuk szélére, miközben félrehúzva a kis függönyt kikukucskáltam az ablakon. Rohadtul elszaladt az idő. Megint.

– Pedig még csak négy óra – vette ki egy kis villával ügyeskedve az egyik melegszendvicset a szendvicssütőből és a tányéromra tette. – Hányra is kell hazaérned?

– Ötre – válaszoltam, kezembe véve a tányéromat. – Yé ye a tegnapi után csökkentette a limitet – szedtem fel a szendvicsemet és próbáltam rajta egy olyan pontot találni, ahol talán nem égeti le a számat teljesen. – Szóval szerintem megeszem a szendót és indulok – mondtam, de a hangomban érezni lehetett a szomorúságot és Lou szája is lefelé görbült, amint ezt kimondtam. Ám ekkor a zár csörgését hallottuk a bejárati ajtó felöl és a barátnőm arca szomorúból egy pillanat alatt ingerültté vált és az égnek meresztette a szemét.

– Nyugi – nyúltam a villát tartó kezéhez és biztatón megszorítottam neki.

– Ez a köcsög macska is állandóan kint van! – Hallottuk az anyja hangját az előszobából, közben még "Zsötemet" is láttuk gyorsan bepsurizni a lakásba. – Látom megint nincsen összesöpörve sehol! Minek neked kutya akkor, azt mondd meg?! Ennyire nem érsz rá iskola után?! – Trappolt be Virginia nagy idegbajosan és az elé érkező, boldog Julietet rendes kiabálva küldte a helyére. Csóri kutya.

– Anya, amúgy vendégem van! – Kiabált oda neki Lou, majd felém fordította a fejét. – Látod? Ezért utálom amikor előbb ér haza – súgta oda nekem alig hallhatóan és rohadt idegesen, pedig Lou nem egy feszült típus, inkább konfliktus kerülő, kivéve amikor az anyjáról van szó. Persze erre csak együttérzőn elhúztam a számat és inkább lepattantam a pultról.

– Vendég? – Kérdezett vissza, majd odacsattogva a konyhához végre kiszúrt engem.

– Helló Virginia – köszöntem udvariasan, mégis kissé kínosan és kelletlenül, ugyanis hiába tud jófej lenni az anyja, én akkor is tudok a szar dolgairól és efelett nem tudok eltekinteni.

– Ó, szia Lily – köszönt, rögtön visszavéve az attitúdjából, miközben kigombolta a blúzának a legfelső gombját. Bár így is alig ugyan, de azért látni lehetett a nő arcán és hallani a hangján, hogy egyáltalán nem örül a jelenlétemnek. Lou szemmel láthatóan meg is feszült ezen, mert ez a másik dolog amit nem szeret az anyjában. Hogy kétszínű – Csinálsz nekem is? – Nézett itt a barátosnémre arra utalva, hogy ő is akar szendvicset, de meg se várva a lánya válaszát már tűnt is el onnan egy „Hova a picsába tettem a cigimet?!” mondattal. Ennek a nőnek akkora tehetsége van ahhoz, hogy elrontsa a barátnőm kedvét egy pillanat alatt, hogy az hihetetlen. Nem szeretek más anyjára rosszat mondani, de azért mégis…

Végül elég gyorsan bepusziltam a szendvicset, majd segítettem Lounak elpakolni meg próbáltam benne tartani a lelket, ugyanis szegénynek szinte az összes életkedve elmegy akkor, amikor az anyja hazajön. Ezzel a nővel egyedül lenni egy házban, miután az feszülten hazajött a munkából egy áldás lehet. Igazából rohadtul nem volt kedvem itt hagyni, legszívesebben maradtam volna vele reggelig, de akkor meg Lounak lett volna kurva nagy bűntudata, hogy engem meg otthon emiatt csesznének le, szóval elég nagy patthelyzetben voltunk.

– Akkor mész? – Nézett rám egy szomorú mosollyal, amikor már felvettem a vállamra a sulis táskámat belegyűrve a beadandómat is.

– Uhum. Vigyázz magadra és ne idegeskedj jó? – Öleltem át a nyakát. – Feküdj le, nézz meg valami filmet és, ha haza érek, majd írok!

– Jóóó – mosolyodott el végre rendesen. – Kikísérlek – mondta, majd összehúzva magán a kardigánját, belebújt az egyik otthoni rózsaszín mamuszába és kicsoszogott velem a bejárati ajtóig, ahol én is felvettem végre a hülye iskolai piros Converse-em helyett a fehér Adidas Superstar-omat, amit szintén elhoztam ma magammal. Még egyszer utoljára könnyes búcsút vettünk egymástól, én pedig kiléptem a téli hidegbe. A lábam alatt csak úgy ropogott a kapuig vezetett kis útra esett hó. Imádom a telet, de, ha beázik a cipőm, sírógörcsöt kapok. Szerencsére Virginia nyitva hagyta a kiskaput, szóval gond nélkül kijutottam (nem úgy mint tavaly, amikor úgy jöttem el tőle, hogy ő fürdött és konkrétan ki kellett másznom a kerítésükön, mint valami betörőnek), majd még (most márt tényleg utoljára) visszaintegettem a barátosnémnek, aki az ablakból szintén visszaintett nekem. Eztán összehúzva magamon az Oversize farmerdzsekim kihúztam alóla Aiden pulcsijának a kapucniját, előhalásztam a zsebéből a fülesem és a telefonom, majd bedugva a fülem elindultam az utcai lámpafényektől kivilágított utcán, a hóesésben a buszmegálló felé, nosztalgiából bekapcsolva a Dangerous Womant, ha már Lou meghallgatatta velem. Na jó, talán szeretem ezt a számot. Talán. Ám pont mielőtt a refrénhez ért volna a zene, rezgett egyet a telefonom.
– Idióta – ráztam a fejemet egy lemondó mosollyal, ugyanis Aiden írt természetesen, hogy "Mennyire haragszol rám egy 10/10-es skálán?", amit akkor szokott benyomni, amikor veszekedünk, de mégis beszélni akar valamiről, ami fontos meg izgi. Persze rögtön visszaírtam neki, hogy "10/20", ő pedig szintén rögtön visszaírt, hogy "Oké, mindjárt hívlak csak megetetem a gyerekeimet". És hát itt kezdett el egy kicsi bűntudatom lenni, hogy végül mégse csináltuk meg nekik a beadandójukat holnapra… hoppá.