Ötödik fejezet

Nos, meghoztam a következő fejezetet c:
A hatodikra kicsit többet kell most várni, mert jelenleg is íródik tovább a történet (már a kilencedik fejezetnél járunk és nem akarjuk, hogy kikerüljön előre az összes rész hamar, az újakra meg napokig/hetekig kelljen várni).
Köszönjük az eddigi kommenteket Odett Lannisternek, és üdvözöljük az első két feliratkozónkat is <3 <3
Jó olvasást Bonbonok c:

Viki (& Kitti)

Aiden

5.

       Hogy őszinte legyek, borzalmasan, sőt kibekikúrt csodálatosan jó volt a nőmnél tölteni az éjszakát azután, hogy ennyi szar-fos-húgy történt velem (vagyis velÜNK) a minap. A Sárkányoknak való tartozás Jonathan miatt, Lenny nője, aki eddig más bandavezér ágyasa volt, plusz a köcsög, faszverő Logan Drake és a szarból összeverbuvált kutyái... ráadásul még Sidnek is fizetnünk kell a bárban okozott károkért, különben el felejthetjük azt a helyet, akármennyire is bír minket az öreg. Hát, öcsééém... hogy miért kell folyton szopni a nagy bránert?! Eddig tökéletes volt az életem, erre jön Jonathan, akit hiába bírok, hála neki körülbelül eláshatom magam egész nyugodtan a hátsókertünkben. A mai nap egyetlen fénypontja az volt, hogy legalább volt egy (na jó, inkább három) rohadt jó menetünk a Csillagommal, azután, hogy kiörömködték magukat Louval (én még nem beszéltem Doméval, nem volt fent) és persze miután a nagyszülei elvonultak aludni. Hát az én drága szexbomba, lepedő királynőm egyből elűzte minden feszültségemet. Mert abban a momentumban, amíg ő a mellkasomon támaszkodva, enyhén leizzadva és kissé összetapadt hajtincsekkel, kipirult arccal meg csillogó szemekkel a farkamon ugrált és fél kezét a kis szájához téve halkan nyögdécselt, nem tudtam semmi másra se gondolni, semmi másra figyelni (és nem is akartam) csakis kizárólag rá. Ó, és még milyen jó volt! Az ilyen menetekért (is) megéri szerelmesnek lenni. Viszont mivel ennyit akcióztunk, ezért elég sokáig is fent voltunk (főleg mivel a nagyapja még este tízkor is a nappaliban tett-vett valamit), szóval másnap korán reggel, mikor megszólalt Lily telefonján az ébresztő, hát kurvára nem akartak kinyílni a szemeim.

– Aideeeen – duruzsolta a szerelmem a fülembe, miközben én a hátamról átfordultam az oldalamra, így most neki háttal feküdtem, plusz a párnámat is a fejemre hajtottam. – Naaa! – Kuncogott fel, közben a kezeit már a karomon éreztem, ahogyan elkezdi simogatni, plusz pár hajtincse is bizsergetni kezdte a takaró alól kilógó meztelen felsőtestem, így tudtam, hogy éppen fölém hajolva próbálja megtalálni az arcomat a párna alatt. – Idő van, muszáj felkelni! Suli van és karácsonyi vásár lesz ma – próbálta felkelteni az érdeklődésem.

– Az ma van? – Kérdeztem rekedtes, álmos hangon, ami a párnától elnyomott is volt.

– Ühüm. Ma. A harmadik óra után lesz és mi fogjuk pontozni a tizenegyedikesek munkáját.

– Eszembe se jutott – reagáltam le pár másodperc hatásszünet után, ami alatt próbáltam felfogni, hogy pontosan miről is van szó. Valami rémlett, hogy ilyesmiről pofázott még hétfőn az osztályfőnök, de, hát én pont leszarom a sulit, ahogyan velejáró a programokat is.

– Igazából én se gondoltam rá még tegnap se. Nekem is csak most jutott eszembe, ahogyan kinyomtam az ébresztőt – kezdett el kimászni az ágyból, ezzel is otthagyva engem ébredezni. Természetesen rohadtul nem voltam hajlandó megmozdulni, csak feküdtem tovább abban a pózban és komolyan annyira fáradt meg kimerült voltam (pedig este Lily még egy jó, nyugtató forró fürdőt is csinált nekem), hogy simán visszatudtam volna aludni másodperceken belül... ha Lily nem kezd el zörögni meg hangoskodni.

– Ajjj már, ne zajongj! – Szorítottam jobban a fejemre a párnát, amikor éppen valaminek a leeséseit hallottam meg koppanni nagy csörömpöléssel a parkettán. – Így még a nagyfaterodékat is felkelted!

– Dehogy... ők ilyenkor már ébren vannak – mondta ezt kissé lekezelő hangsúlyban, amiért ilyeneket nem tudok vagy nem jegyzek meg a családjáról.

– Ahj – vágódtam vissza a hátamra, végre valahára kinyitva a szemeimet és először még egy kis ideig fáradtakat, lassúakat pislogva meredtem az asztali kislámpa által enyhén megvilágított plafonra, majd megdörzsöltem a szemeim és végül pedig kissé kitörve a derekam, meg megemelve a medencém, kinyújtott kézzel egy jólesőt ásítva nyújtózkodtam.

– Mozogj Aiden! Tudod, hogy mama reggelire mindig csinál valami finomat – dobálta a tegnapi ruháimat az ágyra, amikor felültem és szétálló hajjal, világi kómás fejjel figyeltem, ahogyan kapkodva öltözködni kezd. A tekintetem letévedt egy percre az ölembe ejtett kezeimre. A jobb be volt kötözve még a poháreltörős manőverem miatt, a bal öklöm pedig jó szarul nézett ki. Sebes és lila volt, sőt eléggé fájt is. Inkább sóhajtva elhessegettem a tegnapi verekedés gondolatát, mert már csak attól felcsesződök, ha újra meg újra lejátszódnak a képek a fejemben.

– Hogy tudsz te hajnali hatkor enni? – Kérdeztem inkább rá erre még mindig értetlenül, mert ez számomra örök rejtély marad. Márpedig akárhányszor itt alszom, folyton együtt eszünk pár falot az öregekkel reggel és nekem is ennem kell, ha azt akarom, hogy kedveljenek, hiába nem esik jól ilyenkor az étel.

– Nálunk ez a szokás, én így nőttem fel – magyarázta asszem' már sokadjára, közben pedig felrángatott a fekete tangás seggére egy sötétebb színű, picit vastagabb anyagú neszharisnyát.

– Hát oké – hagytam rá is meg a családjára is ezt a reggeli evést,  majd újra a plafon felé nyújtózkodva az egyik karommal felásítottam jó hangosan. Viszont ebbe az ásításban erősen benyilalt a pofám bal oldala, szóval egy fájdalmas grimasszal odakaptam és finoman megtapogattam. Picikét be volt dagadva.

– Azért be ne kapd a világot – mosolygott rám fejet rázva, igyekezve nem törődni a fájdalmaimmal, de a szemén láttam, hogy kurvára rossz neki ezt látni.

– Úgy, mint te este a farkamat? – Húztam egy széles perverz vigyorra a számat, miközben ő inkább elfordulva továbbra is a szobaközepén öltözködött, csak most épp azt a térdig érő fehér zoknit erőltette a lábaira.

– Ajjj, fogd már be! – Kapta fel a mamuszát a földről és zavarában egész egyszerűen hozzám vágta. Izomból.

– Most tényleg? – Emeltem meg azzal a kezemmel, amivel eddig az arcom tapogattam a harminchatos méretű, rózsaszín, szőrös, malacot ábrázoló szobamamuszát, ami az előbb a mellkasomon csattanva az ölembe hullott. – Megdobtál egy surranóval?

– Puha szobasurranó, nem haltál bele – rendezett le ennyivel, magára kapva a szoknyáját is. – Öltözz már kérlek! – Kezdte el könyörgőre venni a figurát, imádkozósan összetett kezekkel.

– Ajjj, jól van már – hajítottam a szoba másik sarkába a szarját (az asztal alá pontosan, amiről az imént Lily jóvoltából, mikor felkapcsolta az asztali villanyát, leesett egy csomó toll, meg a tolltartója és egy műanyag pohár is, amiből este ittam). – Köcsög, kurva iskola – dobtam le magamról a takarót és az ágy szélére kiülve, a kezeim közé fogtam a nadrágomat, amiről eszembe jutott, hogy így nem mehetek be abba a szaros, köcsög kriptába. – Aaajjj mááár – szenvedtem fel hisztisen, hátra vetett fejjel és lehunyt szemekkel.

– Mi az? – Kérdezte a Csillagom rögtön felém fordulva (eddig a tükrével szemben állva gombolta össze magán az ingjét).

Ránézve megemeltem egy "ezt nem hiszem el" féle erőltetett vigyorral a kezemben lévő Adidas melegítőm.

– Az egyenruha – segítettem ki, bár szerintem elég egyértelmű volt.

– Óú – húzta el a száját, összetéve a háta mögött a két kezét. – Bocsi, erre nem gondoltam, mikor megkértelek, hogy aludj itt – nézett fel rám ártatlanul, amikor belebújva a nacimba fel is álltam az ágyról.

– Áhh – legyintettem leszarom stílusban. – Hazaugrok suli előtt és átöltözöm – kaptam fel a telefonomat az éjjeli szekrényről és örömmel láttam, hogy Dom' hajnali háromkor (!) üzent, hogy reggel elém jön. Gyorsan visszaírtam neki, hogy akkor várhat egy kicsit, mert én nem otthon vagyok, majd ledobva a telómat az ágyra, felkaptam a pólómat is.

– Megyek veled – ajánlotta fel Lily egyből, amikor már a nyakkendője volt csak hátra, amit szintén a tükörrel szemben szenvedett össze a nyakán.

– Ne lógj miattam – sétáltam oda hozzá és möfé lépve félre söpörtem a haját az útból, majd egy csókot nyomtam a nyakára. – Amúgyis Dome írt még hajnalban, hogy reggel elém akar jönni, úgyhogy majd vele érkezem a suliba.

– Hmmm – préselte össze az ajkait kissé csalódottan. – Jó. De akkor érkezzetek úgy, hogy harmadik óra utánra – fordult velem szembe és a nyakam köré fonta a kezeit. – Mert a második óra tesi.

– És? – Kérdeztem értetlenül, átkarolva a derekát.

– Szerintem Domenico nem akar a hátával ott szenvedni és mi sem vagyunk kíváncsiak a tanárnő ordítására és az újabb tanár-diák veszekedésre kettejük között – forgatta meg a szemét, miközben szerintem felidézett pár emlékezetes vitát a szóbanforgó tesi tanár és a világi lusta haverom között. Hát igen, hiába jár a spanom thai box edzésre, a sulis tesi órákat egyszerűen bénának, gyatrának, unalmasnak és semmirekellőnek tartja, ezért szinte már lassan írásos kérvényt kell beadnia a tanárnőnek nála, hogy beálljon tornázni.

– Jó, akkor a negyedik óra elejére beesünk – biccentettem.

– Nem lesz csengő.

– Miért ne lenne? – Kérdeztem értetlenül.

– Mert karácsonyi vásár lesz, te hülye – lépett el tőlem. – Nem figyelsz rám?

– Dehogynem! – Fogtam meg a csuklóját és finoman visszarántottam, majd azzal a lendülettel meg is csókoltam, a csókból pedig egy érzéki smaciba váltottam. – Én mindig figyelek rád – tettem hozzá egy rosszfiús mosollyal, miután elhajoltam és még rá is csaptam egyet a fenekére.

– Hogyne – viszonozta a seggrepacsit, mikor elfordultam. Domenicoval ellentétben én imádom, ha a nőm is megfogja a seggem. Nem tudom miért, talán egy beteg fétis, de csak Lilynél van ez így. Szóval reagálva a seggrecsapásra, egy széles pajzán vigyorral átnéztem a szerelmemre a vállam fölött és megemelgettem a szemöldökeimet, mire ő felnevetett és inkább a táskájához lépve elkezdett bepakolni.

– Sok cucc úgy sem kell, ha csak két óra lesz megtartva – huppantam vissza az ágy szélére, közben előre hajolva összeszedegettem a zoknijaimat a földről.

– Tudooom.

– És meddig tart az a fos? – Érdeklődtem, a hülye vásárra utalva.

– Nem tudom. Úgy a hatodik óra végéig szerintem – kezdte el összeszedegetni az asztaláról levert cuccokat is, miután az asztalánál bedugta a falba a hajvasalóját is.

– Az fasza lenne – kezdtem el reménykedni abban, hogy akkor m a korábban végzünk a szokásosnál.

– Igen – értett velem egyet, az íróasztalnál pakolgatva és várva, hogy felmelegedjen a hajvasaló. Én őt figyeltem és teljesen elbambultam, így igazából már nem is Lilyt néztem, hanem csak ez lőttem lévő semmit és úgy ültem az ágy szélén, kinyújtott lábakkal meg görbe háttal, mint egy zsák szar. Az zökkentett ki a bambulásiból, hogy érezni kezdtem, ahogy rezeg egyet az iPhone-om az ágyban, majd még egyet, aztán kisvártatva megint. Csak épp lusta voltam odanyúlni érte, így tisztes távolból csak annyit láttam a világító képernyőn bejövő újabb és újabb Messenger üzeneteken, hogy a haverom írogatott. Mikor megunta, abba maradt a telóm villogása meg vibrálása, amit már egyébként egy alacsonyabb teljesítésű vibrinek is tudtam volna használni, szóval miután elsötétült a kijelző, akkor előrefordulva körbenéztem a csajom félhomályban úszó szobáján és próbáltam kezdeni valamit magammal. Csakhogy a spanom úgy gondolta, hogy most szűnni nem akaró stalker lesz és már írásból átváltott hívásba, mert vadul rezegni kezdett ez a szar és a képernyőn is ott vilogott, hogy "Csövesem hív". Plusz egy világi jó kép róla, amikor épp szart a WC-n, én meg nemes egyszerűséggel rárúgtam az ajtót és ő meg a fél kezét feltartva beintett, a másik kezével a tökeit takarta, a feje meg enyhén el van maszatolódva, ugyanis reflexből elfordult. Meg maga az egész kép kicsit olyan homályos, de kurva vicces.

– Hívnak – nézett rám Lily, hátrafordulva, amikor ő is észlelte a rezgés hangját.

– Tudom – irányítottam rá a tekintetem, de minden erőmmel próbáltam felé sugározni, hogy teljes mértékben leszarom.

– És nem akarod felvenni? – Kérdezte tökre értetlenül nézve rám, miközben átment fésűvel és a hajsütővassal is a fénylő, sötét, baszott hosszú hajtincsein.

Gondterhelten felsóhajtottam, majd végül a készülékemért nyúltam, elhúztam a fogadás ikont és a fülemhez emeltem ezt a szart.

– Mi van már? – Szóltam bele még mindig álmosan, szenvedve.

– Mi az, hogy mi van már?! – Fröcsögött bele a telefonba. – Épp a buszmegállóban vártam a gedvás, pudvás, kotvány buszt, amikor visszaméltóztattál írni! Hol az Isten faszába vagy?!

– Hol lennék, te balhere?! – Feküdtem hanyatt az ágyon és a szabad karommal eltakartam a szemeimet. – Éppen a Quintana Roo partján süttetem a heréimet és várom a latte frappémat – szarkaztikáztam egyet, amin a haját szépítgető Lily a háttérből halkan fel is kuncogott.

– Remek vagy – flegmázott, amikor rájött a nagy okos agyával, hogy valószínűleg a nőmnél aludtam. – Akkor most hol találkozzunk, te fasz?

– Hát várj meg nálam – vágtam rá egyből.

– Nálad, hogy, ha nem vagy otthon?! – Értetlenkedett.

– Hát apám majd beenged – mondtam nem is gondolkozva először, de aztán gyorsan beleszóltam. – Vagy nem! Nem az nem jó, mert nem is szóltam neki, hogy kimaradok estére és valószínűleg nem örülne neki, ha még te is beállítasz nélkülem... – masszíroztam meg az eddig zárt szemhéjaimon pihenő kezemmel az orrnyergem. – Szóval inkább a kapuban várj.

– Te hülye vagy, baszod?! Várjak kint a mínuszokban rád még minimum egy órát, amíg hazatolod a picsádat?!

– Jó, akkor indulj meg ide elém, baszd meg – sóhajtottam egyet, visszatéve a karomat oda, ahol az előbb volt.

– Jha, aztán mire odaérek... – kezdte volna az újabb kifogásait, mire meguntam és közbevágtam.

– Lefoslak! Vagy elindulsz Lily-ékhez, vagy vársz rám az apám házának a küszöbén, mint egy jól nevelt korcs – eresztettem meg a végére egy félvigyort. Olyan köcsög tudok lenni.

– Inkább elindulok a kínai negyed felé és ütközzünk félúton – hagyta figyelmen kívül azt, hogy beoltottam már így korán reggel.

– Jóóó.

– Csak legyél fent ezen gecin, hogy megdumáljuk hol találkozzunk, te fasz!

– Okééé.

– Na csumpa – köszönt el.

– Csáó – emeltem el a fülemtől a telóm és a szemeimről áttéve a homlokomra a karomat, kinyomtam a hívást, aztán egy újabb gondterhelt sóhajjal félre dobtam.

– Na mi az? – Kíváncsiskodott rögtön a Kicsikém.

– Semmi, jön ide elém ez a buzi – ültem fel, viszont ezzel a lendülettel már fel is álltam és nagy, állótükör elé lépve jól megnéztem magamnak az arcomat. Hát kurva lila volt, mit ne mondjak. Nagyon csini. Plusz a szám széle is egy picikét sebes, ahol kicsattant.

– De ugye nem jön be? Yé ye nem hiszem, hogy örülne neki – aggodalmaskodott kicsit a háttérből Lily.

– Dehogy! Minek jönne be? – Fintorogtam értetlenül, közben pedig igyekeztem kezdeni valamit a szétszexelt, széttúrt és elfeküdt hajammal, az ujjaimat fésűként funkcionálva. – Félúton találkozunk, szóval lassan indulnom kéne. Úgy köbö most – fordultam felé, abbahagyva a saját magam csodálását.

– Mi? Akkor kihagyod a közös reggelit velünk? – Fordult ő is felém, lebiggyesztett szájjal.

– Sajna most igen – húztam el a szám, bár engem ez annyira nem zavar, mert mint említettem, nekem ilyen korán nem igazán megy le zaba a torkomon.

– Hát jó – húzta ki a konnektorból a hajvasit és feltette az asztalra úgy, hogy a forró része ne érjen hozzá az asztallaphoz, hanem a levegőbe lógjon.

– Naaa, ne sértődj már meg – öleltem át nyalizósan és a nyakába fúrtam az arcát.

– Nem vagyok megsértve – ölelte át a hátam és a hanglejtéséből tudtam, hogy tényleg nincs, csak meg akartam róla győződni. – A suliban úgyis ott leszel és mivel egésznap enni fogunk, így tudom, hogy nem fogsz éhen halni se – mosolygott fel rám tündérien, amikor elhajoltunk egymástól.

– Pontosan – leheltem egy tőlem eléggé szűzies csókot azokra a jó, dús ajkaira.

– Most pedig hord ki magad a fürdőbe, amíg gyorsan sminkelek egyet – engedte el a kezeimet, amiket eddig magunk között finoman lóbálva fogott.

– Nem értem mit szégyenlősködsz két év után előttem ezzel a sminkeléssel – forgattam meg a szemeimet, hátrafelé lépkedve.

– Ez nem szégyenlősség, csak pusztán zavar, ha valaki itt van, mikor sminkelek és figyel – vette elő az egyik fiókjából a kis neszeszerjét.

– Bezzeg Lout nem zavarod ki soha, fogadjunk – lépkedtem az ajtóhoz és húztam el azt, tettetett megbántódással.

– Mert Lou nem bámul és nem kritizál meg röhög rajtam közbe – bökte oda, felém se nézve, csak ott pakolta ki a szarjait és felállította a kicsi sminkes tükrét.

– Bocs, de tényleg nem értem, hogy tudsz olyan hülye fejet vágni közben – röhögtem el magam és leutánoztam az arcát, amikor így szempilla szarozik és picit ilyen "o" alakba tartja a száját, közben meg kigúvadt szemekkel mered a tükörbe, enyhén hátrahajtott fejjel.

– Hülye bunkó! – Ragadta meg az első dolgot (de mosolyogva, láttam!) és azt is felém hajította, mint az előbb a mamuszt. A felém repülő tárgy amúgy nem más volt, mint egy picike, "szeretlek" feliratú szívecskét fogó plüss nyúl, amit még tőlem kapott idén valentin-napra. Mivel az elhúzható ajtó mögé ugrottam, így nem kaptam be a találatot, viszont elsőkézből láthattam, ahogyan szerencsétlen állatka kirepül a szobából és egyenesen a lépcsőig gurul.

– Tudod, hogy szeretlek – vigyorogtam még mindig rajta, behajolva az ajtón és behajítva az ágyra a nyulat.

– Jó, tudom, csak hagyj most – imitált a kezével elhessegető mozdulatokat, én pedig résnyire eltolva az ajtót, lebaktattam a sötét lépcsőn (odakint még mindig elég sötét van, hiába van már lassan fél hét). A fölszinten persze összefutottam az imádott nagyszülőkkel.

– Jó reggelt – köszöntem illedelmesen, mint valami jól nevelt úrfi. Hát, ha azt akarom, hogy szeressenek (vagy legalább eltűrjenek), akkor ebben a házban bizony úgy is kell csinálnom, mintha az lennék. Még szerencse, hogy Dome vitte haza az összes fegyvert tegnap, mert, ha esetleg Lily nagymuterja vagy ne adj Isten a nagyfaterja megtalálta volna a kabátom zsebében, hááát... nem is tudom mit kamuztam volna. Talán azt, hogy made in China meg ebay meg ilyenek.

– Jó reggelt, Aiden – mosolygott rám kedvesen Ai-Chen néni, Dequan bá' pedig csak komoran biccentett nekem egyet az asztalnál ülve és egy olyan újságot lapozgatva, amit tipik módón csak az öregek olvasnak. – Hogy van az arcod? – Érdeklődött a nagyi, ugyanis elborzadva nézett rám. Hát, gondolom itt lent a nagy lámpák által nyújtott világosban sokkal csúnyábban festhet, mint amit én láttam a félhomályos szobában.

– Oké lesz – válaszoltam lazán és bőbeszédűen, egyáltalán nem törődve a fájdalommal. Pedig eléggé fáj, miközben beszélek akkor is be-benyilal. Sőt, lüktet is. Köcsög Logan, ezért biztos, hogy legközelebb eltöröm az állkapcsát.

– Biztos? Ne adjak fájdalomcsillapító teát? – Próbálkozott Ai-Chen nagyi, pedig én már közben araszolgatni kezdtem a fürdő felé, hogy pisáljak egy jólesőt.

– Hmmm – gondolkoztam el, hogy most kell-e nekem az a tea, vagy nem. – De, de jöhet – fogadtam el végül, mert olyan kérlelően nézett rám, amolyan "hadd dugjam le a torkodon a csodateáimat, léci" féle nézéssel és valamiért beképzeltem magamnak, hogy Dequan bá' azért köhécsel a kis kerekasztalnál ülve, hogy igent mondjak, mert, ha nem, akkor azzal megbántom Ai-Chen nénit és ő meg engem kitöm élőszobornak. Pedig szerintem csak egy kis slejmet köhögött fel a torkából, de mindegy, azért a biztonság kedvéért rábólintottam arra a hülye teára.

A fürdőbe érve gyorsan eltoltam magam mögött az ajtót és a WC-hez sietve már szinte kapkodva vettem elő a kobrámat, ugyanis rohadtmód kellett már brunyálnom. Pontosabban akkor jött rám nagy hirtelenjében, mikor kiléptem Lily szobájából, így szinte felüdülés volt könnyíteni magamon. Szóval a mosdóból már kezet és arcot mosva, valamint átöblögetett friss ízű és illatú szájjal léptem ki (van itt mentolos szájvizem, amit direkt itt hagyok mindig, mert sose tudni mikor alszok itt váratlanul, amikor nem lesz nálam fogkefe). Már Lily is éppen jött le a lépcsőn, kezében táskájával, a farmerkabátjával, a pulcsimmal és a telefonommal (gyorsan végzett azzal a sminkkel, ami csak alapozó, szemspirál meg valami enyhe rúzs volt).

– Ó, köszi – vettem el tőle egy puszival egyetemben a cuccaimat az előszobában, mert megvártam ott, amíg leér.

– Domenico írt neked – nézett egy pillanatra a szemeimbe, majd mivel én persze egyből megnéztem a bejövőket, addig Lily a konyhába ment a nagyszüleihez, ahová én csak azután követtem, miután lenyugtattam ezt a faszt, hogy tíz perc és én is úton leszek már.

– Neked hol az egyenruhád, fiam? – Kérdezte hirtelen Dequan bá', amikor én is leültem a földre közéjük, az asztalhoz (ami mellesleg egy nagyon kicsit még mindig fura számomra, hiszen a földön ülve esznek, de azért már egészen megszoktam).

– Otthon – feleltem, letéve magam mellé a telefonomat a földre. – Úgyhogy suli előtt hazaugrok még átöltözni. Lassan indulnom is kéne – ellenőriztem az időt a telómhoz nyúlva és ezt inkább Lilynek mondtam, mint a nagyapjának.

– De előbb idd meg a teát! Mindjárt kész – szólt oda nekem Lily nagymamája, a tűzhelynél ácsorogva.

– Tudom, előbb azt megiszom és már sietek is – biztosítottam gyorsan, hogy nem megyek el a fostos tea nélkül. Pedig Dome szerintem ez idő alatt már simán ide is ér. Ennyit a félútról...

– Nem fogsz így elkésni az iskolából? – Nézett fel a nagyfater a falon lévő analóg faliórára, kissé leemelve az orrára az olvasószemüvegét és leolvasta az időt, ami most pontosan hat óra harminchét perc volt.

– Talán egy kicsit lehet – vallottam be, ugyanis az első három órát én úgyis el fogom lógni a picsába, Dom'-mal karöltve.

– Aki akárcsak öt percet késik, azt az öt percet ellopja valakinek az életéből, amit lehet, hogy nem tehet majd jóvá soha – morogta oda nekem az újabb életbölcsességét, miközben visszatért az újságjához. Lilyvel összenéztünk, én tökre bepipultan, amit próbáltam leplezni, ő viszont egy kínos "nyugodj meg, nem úgy értette" féle mosollyal megfogta a kezem az asztal alatt. Na remek! Tegnap tökre örültem, hogy nem tette szóvá az öreg, hogy nem értem haza az unokájával időben és már kezdtem volna végleg elkönyvelni ezt a kivételes, mázlista sikert, sőt még be is nyomtam a hősies kammer dumát, hogy verekedtem Lilyért, erre tessék... megjegyzi, riktig megjegyzi és riktig mondja! Mondja, mint valami szájbacseszett ezotérikus kamujós azokban a kibaszott reggeli műsorokban! Ráadásul ez most mi?! Ezzel azt akarja mondani, hogy most haragszik rám mégis, vagy mi a tököm?! Fúúú, Ai-Chen, adjad azt a gedvás teát aztán hadd húzzak innen, mielőtt kapok még egy sor szerencsesüti idézést. Most komolyan, bírom a nagyfatert, csak néha azt kívánom, hogy inkább írjon egy verses kötetet, vagy egy filozófia életfelfogás könyvet. Eskü, dedikált példányban megvenném és minden cseszett nap olvasgatnám, mert akkor legalább összegezve lennének a bölcseletei és nem osztogatná be úgy, hogy minden napra jut egy fasz, szar tanulság. De, ha egy nap kettőt is elmondd, akkor érezzük magunkat megtisztelve, mert akkor egy nap két dolgot is tanulhattál az élettől, juhúúúú! Éljen a Fa Yang életstill.

– Tessék, Aiden – rakott le elém hirtelen két kéz egy gőzölgő bögrét, meg két nagyobb, omlós kekszet is egy kis tányéron.

– Köszönöm – motyogtam az öreglány felé sem pislantva és a megviselt kezeim közé fogva a bögrét, elkezdtem fújdosni, jó sokszor, hogy minél előbb inni tudjam. Persze épphogy az első kortyot sikerült legurítanom a gegámon (nem olyan rossz ízre ez a tea, csak az utóíze fura kicsit) és Domenico újfent rezegtetni kezdte az iPhone-omat, hogy "Hol vagy, köcsög?! Csak mert én már lassan ott!!!" Komolyan mondom, én kimegyek ebből a házból, felhívatom magam Lilyvel és a rezgő telefonomat Dome picsájába fogom állítani.

Egyébként az a kemény tíz perc plusz kibaszott lassan és kibaszott feszült csendben telt, amíg sikeresen megittam az állítólagos fájdalomcsillapító innimet (miután ettem abból az ízetlen kekszből, szinte vedeltem a teát, ugyanis a keksz olyan száraz volt, mint a három hetes kutyaszar az udvaron). Konkrétan szinte senki nem szólt egy szót sem, Lily is kapott valami reggeli innit, Dequan bá' is a frissen lefőzött kávéját szürcsölgette, miközben valami cikket olvasott, plusz csak Ai-Chen csacsogott pár fölös mondatot, amíg a reggelit készítette.

– Kikísérlek – állt fel Lily, amikor letettem az immár üres bögrét a kerek asztalra és eléggé árasztottam magamból azt a tényt, hogy akkor most rögtön indulok is.

Feltápászkodtam én is a földről a zsebembe süllyesztve (a még mindig rezgő) mobilomat, majd elköszönve Lily mamájától két puszival és a nagyfaterjától egy óvatos intéssel (az öreg felém se nézett), kissé bokor fejjel indultam meg az előszobába, ahol gyorsan magamra is kaptam a fekete Adidas Superstaromat.

– A nagyapád utál – morogtam Lilynek halkan, hogy csak ő hallja, amíg felvettük a kabátjainkat.

– Nem utál, csak például nem is kértél elnézést, amiért késtünk – húzta össze a cipzárját és kinyitotta nekem az ajtót.

– Nem is volt rá alkalom! De jó, hogy engem büntet – meresztettem égnek a szemeimet, s közben kiléptem az odakinti világosodásba meg a faszzsugorító hidegbe, ami ahogy megcsapta az arcom, legszívesebben visszarohantam volna a jó meleg házba.

– Ne aggódj, én is kapni fogok... például egy pár napig tuti nem mehetek a Legi közelébe – húzta be maga után az ajtót és zsebretett kézzel elindultam a kapu felé, ő pedig utánam sietett egy kis klumpa papucsban.

– Honnan tudná meg, hogy ott vagy, ha nem is jár el arra a környékre? – Grimaszoltam értetlenül.

– Tudná, hidd el – mosolygott fel rám sokat sejtetően, amíg a kulcsával kinyitotta a zárt és kitárta a kapuajtót.

– Az a baj, hogy el is hiszem – sóhajtottam egy mélyet, így a lehelletem olyan szinten látszott a levegőben, mintha csak cigi füstöt fújtam volna ki. Erről jut is eszembe... már a kezemben is volt a cigisdobozom, ahogyan ezt kimondtam. Kemény hat szál volt még benne, úgyhogy majd vennem kell ezt is a reggel folyamán.

– Akkor majd a suliban – nézett rám kicsit szomorkás mosollyal, amiért nem együtt megyünk és még a fejét is nekidöntötte a kapuajtó szélének, én pedig már a járdán állva vele szemben fagyoskodtam.

– Addig is jó legyél, Csillagom – nyomtam egy csókot a szájára, majd az arcát megfogva a homlokára is és integetve egymásnak én (már) cigizve elindultam a megálló felé, ő pedig becsukva a kaput, visszasietett a házba.

Gyors léptekkel haladtam az utcasarokra, ahol vetettem is egy eléggé éles balkanyart a buszmegálló irányába, ám az én drága, hülye fasz spanom már ott ácsorgott, fázósan, cigizgetve. Amikor az irányomba nézett és feldolgozta a jelenlétem (mivel idétlenül vigyorogva elkezdtem neki boldogan integetni), rögtön kimarta a füléből a fülest és nekiállt ordítozni.

– Találkozzunk félúton, mi?! – Hőbörgött. – Te köcsög állat, ezért szépen lehelgetni fogod a heréimet, amíg fel nem olvadnak! Már legalább húsz perce itt állok!

– Hát minek siettél? – Óbégattam vissza.

– Mi az, hogy minek siettem, ember?! Hát mindjárt alád verem! Pont jöttek a buszok, te szaréletű fos! – Kiabált tovább, de nem mondom, egész szórakoztató volt a kitörése, főleg, ahogy magam elé képzeltem, hogy itt vár az orra alatt átkozva engem és közben totyog összevissza a hidegtől, mint egy szarógalamb.

– Pssszt! – Szóltam rá vihogva, amikor odaértem hozzá.

– Mit pssszt?! Mit pssszt?! Ne pisszegj le, amikor épp kiakadok rád!

– Ne már Dom', felfigyelnek itt ránk és engem itt a legtöbben ismernek – néztem körbe az utcán, ugyanis pár kisebb közért már éppen nyitás alatt volt és a standokat kipakoló, meg a bolt előtti járdarészlegeket takarító kínai közértések eléggé elszörnyedve pillantottak felénk. Hát nem csoda, Domenico a fekete bőrkabátjában, fejébe húzott kapucnival, fekete cipőben meg nadrágban és szintúgy fekete táskával, valamint a cigivel a kezében és a csúnyabeszédű nagyhangjával úgy festhetett, mint egy alsókategóriás huligán.

– Leszarom! – Ordított oda az egyik vékonyka kínai nőnek, aki szintúgy minket hesszelgetett és inkább bement az üzletjébe, becsapva az ajtót maga mögött.

– Szexi a monoklid – vigyorogtam le rá, mikor kiszúrtam a jobb szeme alatti lila foltot, ami sokkal csúnyább, mint tegnap volt.

– Én is nyalogatnám a szép lila foltjaidat – mérte végig a pofám, válaszul pedig csak az arcába fújtam a füstöt, ettől persze egyből sűrűbbeket kezdett el pislogni, aztán a szeméhez nyúlva káromkodva hátrált, mert belement a füst. – Baszódj meg! – Nézett fel könnyezve én meg jól kiröhögtem.

       – Jut eszembe! – Hangoztam fel, mikor már a buszon ültünk és hozzám tartottunk. – Miért nem mesélted a nagy hírt? – Tartottam fel a telefonom, merthogy épp kockultam a faszbukon és ott vilogott az üzenőfal közepén, hogy "Dome Vogel és Louise Schrader kapcsolatban vannak", alatta pedig egy jó pár lájk és komment áradat.

– Bocs má', hogy amint hazaértem nem ez volt az első dolgom, hogy elpofázzam neked azt, hogy összejöttünk – felelte morcosan (még mindig sértődött, amiért megvárakoztattam).

– Hanem, hogy kiverd erre a gondolatra, tudom – legyintettem és bereakcióztam ezt az állapotot. Először a dühítőre nyomtam rá, de aztán gondoltam nem leszek geci (így is volt egy pár ember, aki arra nyomott) és rányomtam arra a "Hűha!" féle csodálkozós fejre. De végül azt is elnyomtam és jó nyálasan beimádoltam nekik, hadd örüljenek. Aztán kiszúrtam Lily kommentjét az egész alatt, hogy sok boldogságot kíván, plusz egy fenyegetés Dom'-nak, hogy kiheréli, ha megbántja a barátnőjét. Ezt is beimádoltam és aláírtam, hogy "Majd elvisszük kimiskároltatni XD".

– Hülye köcsög – szólt be az én beszólásomra. – Fontosabb dolgom volt.

– Például mi? – Görgettem tovább.

– Például az, hogy hogyan értessem meg a büdös kurva anyámmal, hogy semmi köze ahhoz, hogy mitől lila a pofám – hepciáskodott az anyjára, én pedig egyből vigyorogni kezdtem.

– És, hogy ment?

– Nehezen. Mindenáron le akarta kezelni, én pedig ott kiabáltam vele, hogy kezelgesse a gép előtt megrohadó, idióta, fasznyelő, mélytorkozó bátyámat és ne engem – mondta, én pedig elröhögtem magam, de nem tudtam véleményt alkotni, mert folytatta a sztorit. – Erre persze az a törtető, nyálas képű baszadék letolta azt a fényesre nyalt picsáját a konyhába és az is nagy gondoskodó báty módjára érdeklődni kezdett a történtek és a hogylétem felől. Hát annak is megmondtam, hogy nincs közünk egymáshoz, úgyhogy keressen magának más szórakozást, például verje bele a faszát a routerjébe.

– Takarodj Dome, nem bírom! – Vihogtam egyfolytában a buszon, a korán reggel utazók örömére.

– És vágod még volt arca leugatni a hajamat a helyéről, hogy milyen kis beképzelt szarházi porbafingó kölyök vagyok! Meghogy biztos megérdemeltem azt, amit a szemem alá kaptam és, hogy nem is sajnál egy ekkora önző, egoista buzit, mint én! – Akadt ki ezen a legjobban. – Hát azt hittem, hogy a saját haját a nyakaköré tekerem és fellógatom a csillárra! Mi a gecit képzel ez?! – Hőbörgött felvitt hangerővel, így a közelünkben ülők félve felénk pislantgattak és pár nagymamitól még rosszalló pillantásokat is kaptunk, amiért hangoskodunk meg káromkodunk.

– Jó nagy fallosz a bátyád – állapítottam meg az egyértelműt, de még mindig magamban szórakozva. Nem a nyomora ilyen vicces, hanem, ahogyan kiadja magából, meg előadja a sztorit és ezek az oltások... imádom hallgatni, én embert még nem hallottam így szapulni a famíliáját.

– Jó nagy fallosz? Inkább egy bazi nagy, méteres kékeres, büdös bráner makk – bővítette ki jobban, amin persze folyamatosan rötyögtem.

Körülbelül egészen hozzánk ez ment. Én kérdezősködtem még a Törtetőről, meg az anyjáról, meg a húgáról is, hogy mik voltak még tegnap este velük. De csak azért faggattam, hogy halljam ezeket a jó oltásokat és szórakozzak egyet. Aztán, ha már így belemerültünk, akkor a faterjára is rákérdeztem, hogy azzal is mizu van, mert már rég hallottam felőle. Hogy a spanom szavait idézzem: "állítólag a hétvégén hazatolja azt a retkes, szutykos, nagyravágyó valagát és itthon fogja verni a hülye buzeráns faszfej bátyám faszát, miközben felváltva ujjazza az anyámat meg a húgomat, engem pedig jó lucskosan lefog fosni a picsába, mint mindig, mert szerintem már azt is elfelejtette, hogy a világra csinált még egy fiút anno '99-ben." Szóval úgy néz ki, hogy Derek Vogel hazajön egy kis időre, aztán, ha újabb melóügy van, akkor megint lelép egy kicsit.

– Akkor szerintem töltsd a hétvégét Lounál – javasoltam, ahogyan a házam kerítése elé értünk.

– Pacek kis ötlet, én is erre gondoltam – lépett működésbe a bestie best spanok között lévő telepátiánk, miszerint ő is arra gondolt, amire én. – Aztán majd hazavergődöm valamikor, csak minél kevesebbet lássam azt az ütnivaló pofáját.

– Hát igen, ismerős – matattam a kabátzsebemben a kulcscsomóm után. – Én is igyekszem minél kevesebb időt itthon baszni, mert engem is felkúr az ősöm – kapkodtam a zárral, mikor végre megtaláltam a kulcsaimat. – Csakhát a kis szerelmeim mellett nem könnyű, félek, hogy mire hazaérek megsüti az egyiket – csuktam is be magunk mögött, miután beléptünk és benne hagyva belülről a kulcsot, a bejárati ajtóhoz siettünk, ami fater jóvoltából nyitva is volt, ugyanis ő is már hajnalok hajnalán fent bassza a rezet, mint Lily nagyszülei. Bár szerintem az én faterom vámpír igazából és nem is alszik szinte soha.

– Pedig szerintem faterod tök nagy arc – bökte oda Dom', mikor betrappoltunk az előszobába.

– Mint a tiéd? – Kérdeztem vissza flegma stílusban, mire ő tökre ellenségesen meredt rám.

– Na kussolj!

– Akkor erről ennyit – zártam is le, miszerint egyikünk faterja sem jóarc.

– Te hol a faszban voltál, édes drága egyetlen, semmirekellő fiacskám?! Hazaszólni luxus a faszodnak, hogy ne várjalak, mert nem tolod haza a rusnya képed?! – Jelent meg a semmiből ez a szőrös disznó, rögvest lehordva, mintha annyira aggódna értem, mikor nem jövök haza este.

– Lilynél aludtam – néztem fel rá közömbösen, miután levedlettem a cipőmet.

– Azt a rohadt, de kibaszott csúnya a pofád! Nekiszaladtál izomból a falnak, vagy mi?! – Futottak fel az egybenőtt szemöldökei a haja tövéig, majd a mellém lépő Dom'-ra nézett. – Te pedig követted ebben a hülyeségben?!

– Nem, nem Zef bá', ez nem így volt – rázta meg a fejét elsőként a spanom.

– Tegnap betalálták a csajomat, szóval bevédtem. A haverom meg engem – böktem kamuzva Dom'-ra, a kamsztori másik felénél.

– Szóval annyira elvertek, mint egy hitvány férget és a haverodnak kellett közbelépnie? – Tette karba a kezeit papuskám és közben olyan arcot vágott, mintha tényleg érdekelné őt a sztori. – Minek jársz te akkor gyúrni, ha így is lecsapnak, mint egy taxiórát?!

– Nem vertek el – sütöttem le a szemeimet idegesen, de igyekezve visszafogni magam. – Csak többen voltak!

– Jha, persze – forgatta meg a szemét az öregem, aztán Dome vállát megpaskolgatva odamondta neki, hogy jegelgesse még egy kicsit azt a monoklit, majd kivonszolta azt a nagy, szőrös, hájas picsáját a konyhába. Bezzeg én nem kapok semmi tanácsot, vagy egy jobbulást, vagy egy hátbaveregetést! Fúúú... egyszer leszúrom!

– De utálom – morogtam az orrom alatt mérgesen, miközben megindultam a szobám felé, ami amúgy a ház leghátsóbb sarkában van és elég nagy, világos krémszínű falú szoba, mindenféle menci poszterekkel és persze a kis állatkáimmal, akiknek így tiszta nagy helyük van.

– Na, megjöttünk az állatkertbe – lépett be Dome mögöttem a szobám ajtaján, amit illedelmes kis fiúkák módjára be is csukott. Én egy az egyben lebasztam a kabátomat az ágyamra és leguggolva a két kutyusomhoz, hagytam, hogy összeugráljanak és kicsit körbenyaljanak.

– Hát sziasztok életeim, igen, igen, itthon vagyok, megjött apuci bizooony – gügyögtem nekik boldogan, miközben azt se tudtam, hogy melyikre nézzek vagy melyiket simogassam, mert egymást lökdösve és egymásra morogva próbált mind a kettő rám mászni, aminek az lett a vége, hogy fellöktek a picsába. Hiába nyúltam el a padlón, ők továbbra is a fejemet célozva jöttek boldogan, farkakat csóválva, sőt Bryan még meg is taposott a gyomorszájamon.

– Mi a here? – Csodálkozta ki magát a spanom azon, hogy egyesével még a macskáim is idejönnek. – Tényleg jól tarthatod őket, ha ennyire imádnak, baszod – szenvedte le magáról közben a belül szőrmés, bőrkabátját (mármint szó szerint leszenvedte, az arcára minden fájdalom kiült a háta miatt).

– Hát még jó, ők az én szívem csücskei – ültem fel törökülésbe és elkezdtem őket számolgatni szokás szerint, mert én komolyan féltem őket a fateromtól. Szóval Cher és Bryan itt voltak, plusz a két cirmosom; Oscar és Noodles, ők is itt vannak. Lola, a szürke brit rövidszőrű cicuskám is ott alszik a babzsák fotelemben, jóóóó. Ahogy elnézem Tim a helyén van, Walter a papagájom is, Michael a tengerimalacom is meg a hörcsögöm is; Troy. Aztán az aranyhalaimat is mind megszámoltam, Bob, George, Steve, Tommy, Olga és Gertrud is.

– Old McDonald hat 'ne farm, E-I-E-I-O! Und auf der Farm da gibt's 'ne Katze, E-I-E-I-O! – Énekelte a spanom fennhangon az ágyon fekve féloldalasan és közben a kezében lévő, Cameron nevű nyulamat simizte, ami megint kiszabadult a ketrecéből és az ágyamban volt. Még szerencse, hogy összeszoktattam kicsi korukban az összes állatot és nem ölik meg egymást.

– Mi a faszom ez? Nem is így van a mondóka! – Fintorogtam rá egyet figyelmen kívül hagyva, hogy amúgy ezt igazából rám értve énekli és közben beszórtam egy jó adag halkaját az akváriumba.

– Tudom, de a német verziót jobban szeretem – vigyorgott.

– Mert az olyan idegbetegesen hangzik éneklés közben – hajoltam le kicsit az akvárium üvege mellé és néztem, ahogyan a halaim nagy kapkodással elkezdenek zabálni. – Ejnye Steve! Azért hagyhatnál a többieknek is! Bob alig evett – szóltam rá, mert csak úgy habzsolta el a többiek elől a kajcsit.

– Menj már a picsába, mit játszod a fejed?! – Repült nekem egy kispárna Dome jóvoltából, amire felegyenesedtem. – Úgy sem tudod őket megkülönböztetni, mindegyik egyforma!

– Dehogynem! Nem egyformák, ha jobban megnézed őket és szánsz rájuk időt, meg, ha igazán törődsz velük! Hülye idióta – forgattam meg a szemem, kioktatva őt, aztán előszedtem a höri kaját, a nyúltápot meg minden mást is, ugyanis már a macskáim is nyávogva kapaszkodtak fel a lábaimra, hogy nekik is étel kell.

       Miután mindenkinek adtam egy kis zabbantani valót (minden reggel suli előtt és suli után is megetetem őket), gyorsan átvedlettem a spanom előtt másik boxerbe, plusz tiszta zokni meg az a csicska egyenruha, azzal a szájbakúrt nyakkendővel is. Picit összetúrtam a hajamat még a fürdőben, megmostam a fogaimat is azért és szépen befújva magam, már indulásra készen voltam. Mivel a haveromnál se volt táska, csak telefon, tárca meg cigi, ezért én is követtem a példáját. Szóval elköszönve fatertól, aki valami "viszlát hülye gyerek" mondatot odadörmögött nekem, kiléptünk a mínuszokba újfent és újra, megindulva a buszmegálló felé.

– Mégcsak most kezdődik a második óra – ellenőriztem a telefonomon az időt, amin pontosan nyolc óra ötven perc volt.

– Akkor mi legyen? – Kérdezte Dome, rágyújtva egy bigire, így én is így tettem. – Először is vegyünk valahol cigit, mert már alig van – lötyögtettem meg a cigisdobozom, amiben körülbelül már csak három szál volt. – Aztán azt javaslom, hogy üljünk be valahova kajálni – néztem rá a kapucnim szőrméje mögül, számban a cigarellóval.

– Jó, menjünk el az egyik plázába, úgyis akarok venni magamnak valami új nacit, ha nyitva lesz ilyen korán valamelyik szar bolt – kapta elő a pénzátcáját, amiben meg számolta, hogy mennyi della van nála. Hát volt szerintem nem is kevés, hála a kis piti sikkasztásunknak.

– Ok-ok – egyeztem bele, így mivel elsőnek egy olyan busz jött, ami a suli után egy másik kerületbe visz, ezért arra nem szálltunk fel, hanem békésen elszívva a ciginket megvártuk a következőt, mert az eldobott minket a helyi plázáig.

Odaérve elsőként megcéloztunk egy szupermarketes boltot az utcán, ahol vettünk cigiket meg energiaitalt, majd csak utána mentünk be a pláziba, ahol ermészetesen még alig volt élet, hiszen kilenckor meg tízkor nyit majdnem minden szar. Szóval először betévedtünk egy jó féle ruhaüzletbe, ahol a haverom valami számára megfelelő nadrágot keresett és meg is találta. Egy sima mezei fekete csőfarmer volt, mert a szaggatott térdűje mellé kellett egy olyan is, ami nincs kilyuggasztva. De azért még meglepte magát egy fekete-piros kockás, hosszú ujjú inggel is, csakhogy ne legyen olyan könnyű a zacskó. Ezután szépen felmentünk a kajálda részlegbe, ami pont úgy van kialakítva, hogy a földszinten lévő (benti) korcsolyapályára le lehetett látni, így zabálás közbe röhögni lehet azon, ahogyan az emberek bénáznak a jégen. Természetesen a McDonald'sban vettünk McReggelit, jó sokat és a legjobb le látó helyet megcélozva ültünk is le. Egy csapat kis iskolás választotta a mai napot arra, hogy az osztályfőnökük kíséretében jönnek korizni, így volt min szórakoznunk a spanommal evés közben.

Mire meg kajáltunk és kitévedtünk a plázából (még vett magának egy átlátszó üvegű bongot meg nekem egy gyúrós trikót, ami szürke volt és a nyakrészénél olyan volt a póló, mintha vér csorogna le rajta, kibaszott mencin néz ki), már tíz óra is elmúlt úgy tíz perccel, szóval lassan indulhattunk is meg a suliba. Sikeresen ellógtuk az első három óránkat, amit a pláza előtti felállított kis karácsonyi vásár féle fabódék egyikéből vett forralt borral meg is ünnepeltünk. Azért viszonylag hamar lerendeztük a dolgainkat, a suli pedig innen egy bő hét percnyire van.

A Dornfeldhez érve azonban mindketten besavanyodtunk, mert csütörtök helyett fullos péntek érzésünk volt, ráadásul a fasznak volt kedve elviselni a bámészkodókat meg a sok "Mi történt az arcotokkaaaal?" féle kérdéseket, amik valószínűleg már nagyban vártak ránk, főleg azután, hogy láthatták Lennyt meg Joe-t.

Pont kicsöngőkor estünk be az aulába (a portás le se szarta, hogy késtünk), ahol a diákok már a folyosón baszták a rezet, mi pedig egy gyors terepszemle után felvánszorogtunk az első emeletre, aztán szépen a másodikra is, ahol azt a szájbaszopott vásárt fogják tartani. Felérve természetesen már egy csomó pad ki volt díszítve a folyosóra, egymásnak tologatva külön-külön csapatokba és mindegyiken terítők, karácsonyi boák, meg hangulatos égősorok voltak és ezeken kívül nem mellesleg mindenféle házikészítésű sütemény, édesség, nasi meg boltban vett márkásabb innik. Erről szól ez a szar, hogy eladják az otthon készített szarjaikat nekünk és ráadásul a végzősök (azaz mi) még véleményezzük meg pontozzuk őket, ó és persze jutalmazzuk is meg azokat, akik szerintünk a legjobbak voltak.

– Mi a szar ez? – Kérdezte Dome, leállva a folyosó közepén és fintorogva nézte az embereket, akik ezt baromira élvezték. Néhány padnál "hangulatos" karácsonyi zenék is szóltak ilyen hordozható hangfalakon keresztül, de őszintén, akkora volt a hangzavar, hogy semmit nem lehetett hallani belőle.

– Nézd, ott vannak Lily-ék! – Böktem meg Dome karját és egy irányba mutattam, ahol Lily és Lou az egyik ilyen padnál álltak és vettek valami szart, miközben Lou egy füzetet tartott a kezében.

– Akkor menjünk oda – javasolta a haverom és mivel ez elég egyértelmű volt, hogy azért mutatok oda, hogy odamenjünk, így indultunk is meg... volna.

– Ááá, Mr. Vogel és Mr. Zef! – Állított meg minket egy ismerős, gúnyos és mély férfihang, ami a hátunk mögül jött. Természetesen azonnal lefékeztünk és kelletlenül egymásra néztünk a spanommal. Az igazgató helyettes volt az, aki nem mellesleg az irodalom tanárunk is... Elliot Fitzgerald. – Nem láttam magukat az irodalom órán – tette két kezét a vállainkra, ahogy megállt mögöttünk.

– Tudja Elliot bá' – kezdte volna a haverom elsőként, de félbe lett szakítva.

– Mr. Fitzgerald, esetleg Tanúr, ha kérhetem – lövellt felé szúrós pillantásokat a kerek szemüvege mögül egy erőltetett, jópofizós mosollyal.

– Tanárúr – javította ki magát Dom', eléggé ironikusan. – Az a helyzet, hogy elaudtunk.

–  Mindketten elaludtak? Ugyanannyi időt késve az intézményből? – Nézett ránk felváltva és nem leplezte azt sem, hogy jól megnézte magának a bevert képünket is.

– Pontosan! Hát nem egy érdekes véletlen? – Kamukázott tovább a spanom, így Fitzgerald bá' fáradt szemei visszatévedtek rá és még fel is kuncogott, továbbra is a vállainkat markolgatva.

– És akkor ezért nincsen náluk táska sem, igaz? – Tett fel egy kis keresztkérdést, amit nem is hagyott megválaszolni. – Ne nézzen madárnak, Mr. Vogel... lehet, hogy az ön vezetékneve németül ezt jelenti, de attól még az én hátam nem tollas – oltotta be egy szemvillanás alatt, amitől a haverom arcáról leis hervadt az öntelt vigyor, én pedig ránézve elfojtottam egy röhögést.

– De, azért – kezdtem volna, csakhogy a csóka félbeszakított, így alázatosan bekényszerültem fogni a pofámat.

– Az én szememben önök csak egyszerű bugrisok és, ha nem akarnak elbukni az érettségi vizsgákon, akkor lesznek szívesek megjelenni az óráimon! Világos? – Váltott át szigorba, de továbbra is valamiért egy szórakozott mosoly ült az öregedő képén.

– Világos – nyögtem oda kelletlenül félretekintve.

– Remek. Örülök, hogy megértettük egymást. Most pedig jó szórakozást kívánok a vásárhoz és remélem, a sebeik nyalogatása mellett lesz idejük elkészíteni a mai napon feladott beandót is, ami holnap az asztalomon fog figyelni, minimum egy kettes alát érő tartalommal!

–  Hogyne –  mondtuk szinte egyszerre Doméval, de persze nem éppen lelkesen.

–  Akkor további szép napot, uraim –  biccentett.

–  Önnek is –  vigyorodott el erőltetetten Dom' és az elsétáló tanár után nézve még halkabban hozzátette: – Remélem egyszer leborulsz azon a lépcsőn, te vén buzerátor!

– De ránk van állva ez is – kaptam fel a vizet.

– Veszem észre – mérgelődött spanom is a fejét megrázva.

– Sziasztok – léptek elénk hirtelen a csajok, így már nem is kellett odamennünk hozzájuk.

– De rég láttalak, mi a helyzet? – Kaptam el a nőm derekát fél kézzel és magamhoz rántva megcsókoltam kissé hosszabban, mint itt illene ebben a csöves suliban, de én pont leszarom ezt is.

– Nem sok, már elkezdtük a pontozást és ti velünk vagytok egy csapatban – magyarázta lelkesen, ugyanis úgy láttam, hogy ő nagyon is beleéli magát ebbe az egészbe. Oldalra nézve kiszúrtam, hogy Dome meg Lou pont elengedik egymást (nagy csókok, meg minden) és Dom' belepislant a csaja (de fura így neveznem Lout, na mindegy) kezében tartott füzet lapjaiba.

– A tesi tanár keresett titeket – mondta Lou, Dom'-ra nézve, aki megvonta a vállát.

– Hadd keressen.

– És az irodalom tanár is – fordult felém Lily.

– Tudjuk, az előbb összefutottunk vele és már megvolt a fejmosás – forgattam meg a szemem egy savanyú pofával, mire együttérzően megsimogatta az arcomat.

– Hali – jelent meg Lenny, zsebre tett kezekkel, a szájából pedig egy nyalókapálcika lógott ki, az oldalán pedig Yale is ott volt.

– Cső, haver – pacsiztam le először Lennel, aztán kezetfogtam Yale-el, végül Dom' is valahogy így köszönt nekik. – Mi a pálya? – Érdeklődtem, egyértelműen a mi Barbienk arca felől, mert az arcának a bal oldala végig felfelé a szeméig tiszta lila és zöld volt, valamint az orra is, amin egy ragtapasz is figyelgetett.

– Megvagyok – vonta meg hanyagul a vállát, de azért látszott rajta, hogy ő sem szívesen néz tükörbe. – Bár eléggé fáj, néha még beszéd közben is – tette hozzá egy enyhe szenvedő grimasszal.

– Legalább a pofádon lévő foltok illenek a hülye buzis melírodhoz – löktem oda egy vígasztaló szöveget, utalva arra, hogy a lila bevert sebhelyei mennek a lila melírjához.

– Poénos vagy, mikor te sem nézel ki jobban – erőltetett magára egy vigyort.

– Jha, de legalább én kaptam ma reggel egy kínai fájdalomcsillapító teát, úgyhogy szerintem egy kis ideig még oké lesz a fejem – tapogattam meg kicsit a bevert arccsontomat.

– Tutira – jelent meg Yale szája sarkában egy kis gúnyos mosolyszerű összehúzódás.

– Hát most kevésbé fáj, mint keléskor – néztem Apucira, aki csak egy "nem semmi" mimikával reagált le. Akkor ne beszélgessünk, szopd ki...

– Mutasd a nyakad! – Fordította el finoman Dom' Lou fejét az állánál fogva és az említett testrészét kezdte el vizslatni, amin ott éktelenkedett egy lilás pirosas folt.

– Kicsikét fáj – mondta Lou, enyhén kitört fejjel, ahogyan a régóta hőn áhított pasija szemügyre vette idegesen.

– Ezért kiverem az összes fogát annak a rohadéknak – engedte el az állát és tök ingerülten esküdött meg erre.

– Mi az? – Kíváncsiskodtam, mert kicsit le voltam maradva.

– Benward – nézett rám a haverom idegesen. – Megharapta.

– Tch – kuncogtam fel már hitetlenségemben. – A kis baszadék... 

– És a hátad, Dome, hogy van? – Nézett az említettre Lenny.

– Fáj, mint az atom – válaszolt a haverom, fél kézzel magához ölelve az újdonsült nőjét a derekánál fogva.

– Jut eszembe, gratcsi a kapcsihoz – vigyorodott el Lenny. – Mikor megláttam ki is jött a számon, hogy végre.

– Kösz-kösz – biccentgetett Dom' lazán. – Aztán veled mizu? – Fordult Yale felé.

– Nem sok – rázta meg a fejét, közben az eddig karba font kezeit leengedte és a zsebeibe süllyesztette őket. – A tegnapi után már kicsit sikerült lenyugodnom – eresztett meg egy halvány mosolyt. – Merre lógtatok eddig?

– Plázában. Zabáltunk meg shoppingoltunk – pillogott Dom' a végére egy jó buzisat, mire Yale kuncogva megrázta a fejét.

– Mid van? – Kuksizott bele Lou kíváncsian Dome zacskójába.

– Ruhám meg bongom – nyitotta szét a zacskót és megmutogatta a holmijait, amiket firssen szerzett. – Meg ennek a fasznak az új gyúrós trikója, amivel lehúzott – bökött rám a fejével.

– Tényleg, passzold csak ide kicsit! – Tartottam fel a kezeimet, ő pedig kirángatta a zacsiból az új felsőmet és odadobta nekem. – Na milyen? – Hajtottam ki és mértem a felsőtestemhez, hogy mindenki lássa.

– Szar – alkotott róla Lily elsőként véleményt. – Tök gagyi.

– Most miért? – Néztem rá. – Szerintem tök vagány – nézegettem meg én is magamnak újra.

– Szerintem is jól néz ki – fogta meg Lenny a ruha anyagát. – Bár, ha ilyen véres cuccli kell, akkor szólhattál volna és odaadom a tegnapi pólóm – sütött el egy kissé morbid poént. – Vagy szólj Logannek és neked is csinál egy ilyet.

– Hogyne, attól a gecinyelő szardarabtól nem kell semmi – hajtogattam össze hanyagul a trikót és visszadobtam Doménak, aki belesüllyesztette a többi közé a zacsijába. – Joseph? – Kérdeztem inkább a tagról, mielőtt felbaszódok azon a söpredéken ismét és újfent.

– Ő ma nem jön, sőt holnap se. Az anyja beszart, mikor meglátta a fejét és nem akarja így utcára engedni, szóval otthon pihenteti a zacsijait egy ideig – mondta Lenny, közben a nyalókát forgatta a szájában és előkapva a telóját, azon kezdett el pötyörészni.

– Jó, mondjuk nem lepődök meg. Ha a kicsi Joe-nak egy haja szála is meggörbül, már rögtön inkubátor meg karantén meg minden – öleltem én is magamhoz Lilyt, ő pedig fél kézzel átkarolta a derekamat.

– Hát nem azért, de őt intézték el a legjobban, úgyhogy megértem – nézett fel rám a kis drágám.

– Jó-jó, tudom – nyomtam egy puszit a homlokára.

– Délután Legi? – Kérdeztem.

– Jha – biccentett Lenny, eltéve a telefonját a zsebébe.

– Felőlem – vonta meg a vállát Yale és Dom'-nál pedig egyértelmű volt, hogy jön.

– Te jössz, Csillagom? – Néztem le Lilyre, aki megrázta a fejét.

– Ma Lounál leszek délután.

– Igen? Nagyfaterod elengedett? – Emelkedtek meg a szemöldökeim. – A tegnapi késés után?

– Igen, mert tanulni megyek Louhoz – mondta ezt úgy, mintha nem lenne elég egyértelmű az, hogy, ha tanulásról van szó, akkor minden szabad.

– Csodás – vigyorodtam el gúnyosan. – Ennyit arról, hogy nem csak engem büntet, hanem téged is – fordultam el tőle.

– Attól még ugyanúgy haragszik, viszont tudja jól, hogy mivel igazat mondok, ezért oda is fogok menni, amit mondtam neki – magyarázott, bár engem ez a része már nem is érdekelt igazán.

– Hogyne – néztem le rá faarccal.

– Különben is, legalább együtt megírjuk a beadandót is, amit nektek is megkéne szerintem – nézett rám rosszallóan. – Mert kurvára bukásra álltok mind a ketten – nézett itt a bestiemre is.

– Majd este megcsinálom – legyintettem nemtörődömül.

– Fúúú, te! Inkább megírom helyetted, mert tudom, hogy úgyse fogod és nem akarom, hogy egyest kapj! – Mondta enyhén idegesen, mert bizony nagyon jól ismer már.

– Egyelek is meg – vigyorogtam rá és már adtam volna neki egy nagy hála csókot, de mivel elfordította a fejét és a kezét a mellkasomra téve enyhén eltaszított, így az arcára ment a cuppanós.

– Ne hálálkodj, hanem szopd le magad, mert egy lusta szar vagy! Én is az vagyok, de mégis megtudom csinálni! – Baszott le, Dome pedig felröhögött.

– Naaa, ne csináld már – biggyesztettem le az ajkaimat és próbáltam kiskutya pofit vágni.

– De csinálom – tette karba a kezeit.

– Megjavulok – ígértem meg már sokadjára.

– Körülbelül másfél éve javulsz – emelte meg a fél szemöldökét, amolyan "mit hazudsz" stílusban én pedig kínosan elvigyorodtam. Miért veszi ilyen komolyan, ha én leszarom?! – Inkább megyünk és pontozunk helyettetek is, gyere Lou! – Ragadta meg a barátnője csuklóját és elhúzta Dométól, miközben amúgy pont nagyba csókolózásba kezdtek (a haverom biztos már kanos és mutatja a jeleit).

– Várj, ezt dobd már be kérlek a szekrényedbe! – Sietett utánuk a Dom', Lou kezébe nyomva a szarjait.

– A te szekrényedhez nincs kulcs? – Kérdezte vissza Lou, de közben Lily folyamatosan rángatta maga után, előre.

– De van, csak valahol otthon – szólt még vissza a bestie best-em, de közben már kocogott vissza hozzánk.

– Na, már megint sértődősdit játszik – utaltam Lilyre, miközben a többiekkel megálltunk egy kis körben a folyosó közepén, totálisan magasról leszarva, hogy körülöttünk rohangál mindenki, kezében egy-egy műanyagtál sütivel, vagy épp műanyag pohár valamivel és megy a karácsonyi szórakozás. – Pedig én lehetnék megsértődve a nagyfaterja miatt! – Kezdtem el panaszkodni.

– Miért? – Kérdezte Lenny, cuppogva a hülye nyalókáján.

– Mert tegnap nem vittem haza időben és ma reggel tett rá megjegyzést, amikor már kezdtem volna örülni a faszomnak, hogy ez egyszer eltekint a dolog mellett, mivel be van verve a képem és arra fogtam, hogy rámásztak a nőmre én meg bevédtem...

– Hát ez elég nagy szopás – alkotott véleményt.

– De ki vagyok veled meg a nagy tanácsaiddal segítve – löktem meg finoman Lent a vállánál, ő pedig hülyén felkuncogva oda kapott.

– Ez mind nem lenne, ha azok a rohadt mocskok nem jelentek volna meg – sziszegett Yale kissé idegesen, ahogy a tegnapira gondolt. Amúgy az ő pofája egész rendben volt, csak egy kicsit volt sebhelyes a szája széle meg halványan zöld az álla. – Még Sidet is ki kell fizetnünk a károk miatt...

– És ne feledkezzünk meg Jonathan tartozásáról sem, ami szintén a nyakunkba szakadt – tette hozzá Lenny.

– Ne is mondjátok – néztem le a bekötözött kezemre, aztán idegesen lehunytam a szemeimet élesen beszívva a levegőt, ahogyan arra gondoltam, hogy mennyi pénzt kell összekaparnunk.

– Yaaale! – Kiáltotta hirtelen egy vidám, magas lányhang a lépcső felől, mi pedig egy emberként kaptuk oda a fejünket. Egy hosszú, jobb oldali frufrus, barna hajú lány, kék szemekkel indult meg felénk nagy boldogan. Ő nem más volt, mint a mi Apucink egyetlen kicsi húga. Persze a jelenlétén mindannyian meglepődtünk.

– Elza? – Csodálkozott Apuci is, ahogyan odaért köreinkbe a húga. – Te mit keresel itt? És már megint, hogy nézel ki?! – Nézett végig rajta bepipulva, ugyanis a mindössze tizenöt éves csajszi egy jó mély dekoltázsú, halványszürke hosszú ujjúban, fehér cicanaciban (ami kicsit se látszott át hátul) és egy fekete, magas sarkú bokacsizmában villogott, a feje meg jó erősen, elég kurvásan ki volt kenve.

– Hagyjál már! – Nézte le a bátyját, aki soha nem örül annak, mikor így látja a húgát és meg is értem, mert a faszbukra feltöltött képei még ennél is rosszabbak és pontosan az ilyenek miatt veszik az olyanok is a szájukra a csajt, mint Logan bandája. Pedig a lány még bőven szűz és Yale pedig próbálja lebeszélni az ilyenekről, plusz megvédeni mindentől, mert ilyen gondoskodó atyai természete van. – Anyával jöttem.

– Mi? Mit kerestek itt anyával? – Értetlenkedett továbbra is Apuci.

– Ide fogok járni mától. Átiratkozom – nézett rá a húga egy széles, incselkedő mosollyal. – Anya éppen az igazgatóval beszél és megveszi az egyenruhámat meg ilyenek.

– Tessék?! – Kiáltotta el magát Yale én pedig szórakozottan összenéztem Dom'-mal. Imádjuk a műsorokat. – Dehogy fogsz te átiratkozni! Most azonnal lemegyünk anyához! – Ragadta meg a lány csuklóját (mellesleg itt vettem észre, hogy a kiscsaj kezén hosszú, csili-vili műkörmök is vannak).

– Nem! Én itt maradok! – Rántotta ki lázadóan a kezét és lecövekelt közöttünk.

– Jó, leszarom, én akkor is lemegyek hozzá és megmondom neki, hogy nem járhatsz ide! – Indult meg Yale nagy idegesen, a bakancsával letrappolva a lépcsőn, mi pedig ott maradtunk a hugicával, aki először csak flegmán a bátyja után nézett, majd egy széles tízből tizes mosollyal a spanom felé fordult.

– Szia Domenico – köszönt neki nyájasan, amitől rendesen kirázott a hideg.

– Szia Elza – köszönt vissza Dom' egy jól szórakozó mosollyal.

– Mi történt a szemeddel? – Kérdezte tökre aggódva a csaj. Amióta először meglátta a haveromart, azóta próbál rá nyomulni és mindig Yale-el akar jönni hozzánk, mert tetszik neki Dome.

– Hosszú – zárta le röviden Dome.

– Aha – húzta el a száját Elza és tökre látszott rajta, hogy szarul esik neki, amiért nem mondja el mi történt. De nem adta fel. – És amúgy miújság? – Próbálkozott tovább.

– Nem sok – vonogatta a vállát a haverom, totál leszarva a kiscsajt.

– Örülsz, hogy ide fogok járni? – Kérdezte vicceskedve, mintha akkora nagy ezer éves spancik lennének, holott kurva levágós, hogy más van a háttérben. Bár szerintem ezt csóri lány nem veszi észre, hogy mi bizony tudjuk, hogy mi van a levegőben. A csajok sokszor azt hiszik, hogy a pasik ilyen hülyék, hogy nem esik le nekik... pedig de. Nagyon is leesik és a reakcióinkból le is lehet szűrni, hogy érdekel-e minket a dolog vagy nem.

– Nagyon – bólintott Dome közömbösen, de már láttam a fején, hogy kezdi unni és feszengve érzi magát, ugyanis a tekintete és a lehervadt vigyora tisztán sugározta, hogy "hagyj már békén".

– Figyelj... – kezdte zavarosan félre tekintve, egy félénk mosollyal és enyhén elpirult arccal. – Arra gondoltam, ha nincs semmi dolgod suli után, akkor esetleg elmehetnénk moziba vagy ilyesmi – hadarta el a végét eléggé elváltozott hangon, ugyanis szerintem olyan zavarba jött ettől a merész kérdéstől (bár elég bátor, hogy előttünk merte megkérdezni), hogy szerintem bármelyik percben akár el is ájulhatna. A feje ugyanis egyre vörösebb lett, az egyik mogyoróbarna hajtincsét pedig a mutató ujja köré fonva tekergette és csak lopva pillantott a haveromra.

– Hmmm – gondolkozott el Dome úgy, hogy az álla alá tette a jobb kezét, majd a másik kezével megtámasztotta az állát simogató kezének a könyökét és a távolba meredt a plafon felé. Ezután leengedte a kezeit és először még egy bíztató mosollyal Elzára nézett, aztán egyből lehervadt az arca. – Van dolgom – vágta rá. Mekkora köcsög, Lenny nem is bírta visszafogni és elröhögte magát a háttérben, mire persze én is felkuncogtam, csóró Yale húga pedig kapkodta közöttünk a tekintetét és szerintem simán el tudta volna magát sírni.

– Oké, nem gond – mosolygott kínosan. – Akkor majd máskor.

– Nem hiszem – bunkózott tovább Dom'.

– Van már barátnője a szívtiprónak – karoltam át a haveromat, egy jó szánakozó mosollyal illetve Elzát. – Szóval ez nem jött össze. Megint – rúgtam belé még én is egyet.

– Tényleg van barátnőd? – Nézett nagyra meresztett szemekkel Doméra, figyelmen kívül hagyva engem, pedig először még elég morcosan nézett rám. Hát bocs, egy idegesítő nyomulós hülye picsa vagy, csak ezt nem mondhatom ki, mert Yale lenyakaz.

– Aham – biccentett Dome, én pedig továbbra is karoltam őt a nyakánál, így kissé rá is nehezítettem a súlyomat, amit most kivételesen is békésen tűrt.

– Elza! – Kiabálta Yale a lépcsőről, elég tekintélyt parancsolóan és a kiscsaj nem is kezdett el vele hepciáskodni, ahogyan az előbb, csak lehajtott fejjel ránk se nézve, odasietett hozzá és együtt mentek gondolom vissza az igazgatóiba. Hát, ezek után szerintem az is már kételyes, hogy ide akar járni.

– Fúúú, remélem most már lekopik – sóhajtotta Dome gondterhelten, én pedig elengedtem őt.

– Hogy kioffoltad szegényt – röhögött Lenny.

– Hát de baszd meg, halál irritáló – nézett rá Dom', hitetlenül rázva a fejét.

– Miért nem varrod le végre? Akkor talán békénhagyna – vigyorogtam gecin.

– Hülye vagy? Yale kiforgatna a bőrömből és a beleimmel lógatna fel az első fára – nézett rám olyan szemekkel, mintha attól félne, hogy ez tényleg megtörténik egy napon. – Meg aztán menj már... tizenöt éves és hogy néz ki? Mint egy kiélt ribanc... és amúgy is, most már van, akit kúrhatok rendszeresen – ült ki egy ördögi mosoly a fejére.

– Ezt a vigyort látva arra következtetek, hogy orbitális dugás lesz a hétvégén – nézett Len Doméra, egy félvigyorral a fején.

– De még milyen! – Húzta ki magát a haverom. – Olyan, hogy le fog szakadni az ágy.

– A fájó hátaddal egy kicsit nehéz lesz, nem? – Biccentette kérdőn oldalra a fejét Barbie.

– Majd megoldom – legyintett Dome. – Létezik kutya póz is.

– Jogos.

– Na jól van macák, mielőtt szexuális lexikonokká avanzsáltok, húzzunk ki cigizni, mert már leszakad a tüdőm! – Taszítottam egyet Domén a lépcső felé.

– Ember most jöttél köbö... nem cigiztél eleget ma még? – Pislogott rám Lenny értetlenül.

–  Nem – vágtam rá.

– Lerohad a tüdőd.

– És neked nem mindegy, kis buzi?

– Anyád picsáját – fordult el sértetten.

– Te nem jössz? – Kérdezte Dome, már lelépve az első lépcsőfokra.

– Nem, inkább eszek valamit itt és megkeresem Lou-ékat – nézett végig először a kirakott, árulandó süteményeken, aztán ránk.

– Hát oké – hagytuk rá és lerobogtunk a lépcsőn, szinte elsuhantunk a tanári előtt, aztán a szeretett portás bácsinknál kiharcoltuk, hogy engedjen ki minket egy öt perces cigiszünetre (vagyis Dome adott neki egy kis aprót).

– Mekkora arc már a porti – mondtam ezt a portásunkra értve, amikor félre álltunk a suli bejáratától egy kicsit és rágyújtottunk.

– Nagyon nagy arc, tisztára leél – fújtatott Dom'. – Baszki, de kurva hideg van – húzta össze magán a kabátját és a kapucniját is felcsapta, aztán félig zsebretett kézzel elkezdett egyhelyben ugrálgatni, mint valami elbaszott aerobicos picsa.

– Hát elég nagy a cidri – meresztettem a szemeimet az ég felé, ami fullra be volt borulva felettünk. – De én még egyenlőre bírom – néztem erre a hülyére itt mellettem, mert rajtam lazán szét volt húzva a kabi.

– Akkor egész nyugodtan bekaphatod a makkom – vágta rá rám se nézve.

– De csak, ha előbb te bele ülsz és forogsz az enyémen – szívtam bele a cigimbe.

– Gecire fáj a hátam – szenvedett összevissza.

– Ráverjem? – Poénkodtam egy sort, leszarva a nyomorát.

– Majd én a szádba fogom mindjárt.

– Hé, ti ott! – Szólt oda hozzánk a távolból egy ismeretlen hang, aminek irányába is kaptuk egyből a fejünket.

– Na mi kéne?! – Kiabált vissza Dome elsőként, ahogyan két alakot láttunk meg felénk tartani.

– Van tüzetek? – Értek oda hozzánk és amelyik a kérdező volt, az egy ismerős szeplős arcú, oldalt és hátul fokozatosan felnyírt fekete hajú, fültágítós, vastag szemöldökű, virító kék szemű köcsög volt. Az oldalán pedig egy ugyanilyen hajviseletű, de gondosan belőtt, fekete serójú, zöld szemű kigyúrt fazon ácsorgott bőrkabátban és melegítő gatyában.

– Van, persze – nyújtotta át Dome az öngyújtóját és sejtelmesen komoran összenézett velem, azonban hirtelen nem esett le, hogy mit akar nekem üzenni.

– Kösz – adta vissza a fickó a gyújtót, miután mind a ketten rágyújtottak. Azonban ennyi nem volt elég nekik. – Szép monoklik – biccentett elismerően.

– Kösz – pöckölte le a hamut Dome a cigijéről.

– Csaj miatt? – Biccentette a tag a fejét oldalra egy kicsit.

– Olyasmi – kamuztunk.

– Hmm, picit ismerős – nézett össze egy fura vigyorral a spanjával, aztán pár másodpercig kínos csendben álltunk egymással szemben. Igazából mi ketten a haverommal azt vártuk, hogy végre lekopjanak, csakhogy ez nem akart egy hamar bekövetkezni. – Ide jártok? – Kérdezte az épületre biccentve.

– Jha – bólintottam.

– És ismeritek Len Jaegert? – Faggatott tovább jó ellenszenvesen kimondva ezt az oly ismerős nevet, nekem pedig itt esett le a tantusz. Ez a csóka nem más, mint Tonie Wagner, bár a mellette álló izomagyat nem ismerem. Na, a tegnapi után márcsak Queen exe hiányzott a képünkbe... még jó, hogy Len méltóztatott beismerő vallomást tenni, mert most aztán itt szophatnánk és találgathatnánk, hogy mi a fasz van.

Dom'-mal összenéztünk, aztán mintha fogalmunk se lenne arról, hogy kiről van szó, tétlenül megráztuk a fejünket.

– Nem, nem ismerjük – vontam meg a vállam. Már másodjára tagadom le az egyik haverom. Legközelebb már saját magamat is le kell tagadjam.

– Tuti? Úgy tudom, hogy Domenico és Aiden bandájába tartozik – fújta ki a füstöt Tonie, akinek még az enyémnél is fosabb lehet az arcmemóriája, ha nem ismer fel minket.

– Őket sem ismerjük – vágta rá Dome zsigerből. Na, már magamat is letagadtam.

– Pedig ők is idejárnak. Úgy hallottam tegnap volt egy nagy bunyójuk a Legendák Bárjában – nézett ránk furán Tonie, jól megméregetve magának minket, de mi továbbra is csak a fejünket ráztuk. Aztán, ahogy elkezdtek járni a fogaskerei a fejében, lassacskán ő is kezdett felismerni minket... sajnos. – Állj! Rohadt ismerősek vagytok nekem!

– Igen? – Tettettem meglepődést és még Dom'-ra is úgy néztem, mint, aki tökre megilletődött.

– Véletlenül nem ti vagytok azok? – Mutogatott ránk gyanúsan a mutatóujjával Wagner.

– Nem hinném – néztem félre idegesen, a lehető legszarabb választ adva.

– Pedig szerintem nagyon is ti vagytok azok! – Jelentette ki most már elég magabiztosan és szó szerint levágta a félig sem elszívott bigijét a betonra, aztán rátaposott nagy hévvel. Azta! Milyen gyorsan idegállapotba jött.

– Gratulálunk, Sherlock! Maga nélkül nem sikerült volna megoldanunk ezt a rejtélyt – vigyorodott el Domenico, szintén eldobva a cigicsikket. – Miből jöttél rá? A monoklimból? – Kuncogott.

– Ne szarozz, Vogel! Hol van Jeager?! – Kapta el hirtelen ez az idegbajos a spanom bőrkabátjának gallérját és ezzel is közelebb rántotta magához, kissé megemelve a haveromat a földről, így most majdnem egy magasságba kerültek. Ezen a hirtelen reakción még én is ledöbbentem és már léptem volna közbe, csakhogy tudtam, ha megmozdulok, akkor ez a selyemhajú kretén engem rak fel a falra. Máskülönben nem szúrna azokkal a barátságtalan zöld íriszeivel.

– Tudja a faszom, hol van! – Fogta meg Dom' idegesen összepréselt állkapoccsal az őt markoló kéznek a csuklóját.

– Tudom, hogy tudod, szóval köhögd ki MOST! Különben kapsz még egyet a másik szemed alá! – Rántott egyet rajta Tonie. – Az előzőt nem tudom ki adta, de sok puszi neki érte!

– Vigyázz, mert még a végén téged is átrepítelek valamin, mint a tegnapi tagot, aki behúzott nekem! – Sziszegett Dom' a fogai mögül, farkasszemet nézve Tonieval.

– Inkább te vigyázz, Vogel! – Kente fel a haveromat a falra, mire csóróm arca egy világi fádjalmas grimaszba torzult a háta miatt. Na egyből tettem egy lépést feléjük, csakhogy az a benga geci meg engem vett célba, így inkább megálltam és a szememsarkából figyeltem a másik tagra, miközben Tonie és Dome harcára összpontosítottam. – Queen az enyém és nem mondok le csak úgy róla! Világos?! És ezt mondd meg Jaegernek is! Hogy nagyon vigyázzon, mert, ha elkapom... akkor csúnya világ lesz! – Fenyegetőzött itt, mint valami nagy hős szerelmes harcos, pedig rohadtul nem nézett ki annak.

– Hékás! – Ordibált ránk hirtelen egy hang, ami visszhangzott a kihalt környéken. – Mi folyik itt?! Vogel! Zef! – Indult meg felénk nagy hévvel az igazgatónő, akinek az oldalán amúgy ott volt még a háromfős Rosenfeld család is.

Na, Tonie persze a diri érkezésére gyorsan elengedte Domét, aki így visszahuppanhatott a két lábára és sietve távozott, karöltve azzal a csávóval, akit Darionak hívnak (kimondta a nevét ez a rohadék, így jöttem rá, juhú).

– Mit keresnek maguk idekint?! – Ért oda hozzánk szikrákat szóró szemekkel az igazgató. Öregem, de jó, hogy ez a repedtsarkú kurva is ilyenkor jön ide...

– Semmit – böktem oda neki, de persze támogatón a hátát fájlaló Domenicohoz léptem, aki épp elég szívbajosan nézett az elrohanó faszszopók után.

– Valóban?! Na nyomás felfelé az irodámba, gyerünk! Futólépésben, egy-kettő! – Üldözött minket konkrétan a suli bejáratáig, ahol Yale mellett elhaladva ő széttárt karokkal, némán kérdezte meg, hogy mi a here történt, én pedig némán a szemeimmel az iskola felé intettem, hogy majd bent megdumáljuk.

Lou

       – Naaa, nyugi már! – Unszoltam Lilyt már sokadjára, miközben vonultunk a padokból összetolt, ötletes és hangulatos kis "standok" között és a kínálatot figyelgettük. Szerintem tök jópofa ez a kis karácsonyi vásár, mindenki lelkesen árulja a sajátmaga által készített kis kajcsiját és olyan jó hangulatban telik az egész. Vagyis telne, ha Aiden nem baszná fel mindig a barátnőm idegeit.

– Nincs nyugi – nézelődött kedvtelenül.

– Oké, Aiden egy fasz – álltam meg a folyosónak szinte a kellősközepén és fordultam vele szembe.

– Tudom – értett egyet a kijelentésemmel.

– Szerintem csak azért bunkózott, mert a délutánt most velem töltöd nálam és nem a Legiben tátjuk a szánkat...

– Nem – rázta meg a fejét, így hosszú sötét tincsei is ide-oda lebegtek. – Az a baja, hogy kiakadtam rajta, mert a reggel még olyan jól telt, aztán yé ye mondott neki egy egysorosat és azóta is azon mérgelődik magában.

– Deee – gondolkoztam el, miközben az egyik lábamra helyeztem a testsúlyomat és oldalra biccentettem a fejem. – Eszébe sem jutott ezen mérgelődni, amíg szóba nem jött az, hogy el vagy engedve hozzám.

– Hát pont ezért mondom, hogy az a baja – tárta szét a két kezét, amolyan "nem tudok vele mit csinálni" félén, én pedig pislogás nélkül meredtem rá, aztán egy tétlen mosollyal és összezavarodva megráztam a fejem.

– Oké, mindegy, a fiúkon nem lehet kiigazodni – fogtam meg a vállait menetközben. – De a lényeg, hogy engedd el a dolgot és érezd jól magad! Ha nem fújjátok fel ezt a kis dolgot, akkor nem is fogtok ezen veszekedni! – Néztem bíztatóan a szép mézbarna szemecskéibe, amiket ő az én kutyulék barnáimba fúrt.

– Jóóó – sóhajtott egy mélyet, hátravetett fejjel. – Igazad van – nézett rám a mosolynak egy halovány szikrájával.

– Még szép – értettem egyet vele most én.

A gyors, két perces lelkiápolás után nem sokkal csatlakozott hozzánk Lenny is, aki elmondta, hogy a fiúkák kilógtak cigizni a suli elé. Míly meglepő, ha a diri vagy valamelyik tanár elkapja őket, akkor majd lesz nekik megint nemulass. Plusz egy újabb intő is... mert nekik folyton a bad boyt kell játszaniuk, Istenem. Na mindegy. Lilyvel inkább bölcsebb módon rájuk hagytuk a dolgot és Lennyvel édeshármasban körbementünk a folyosókon, szinte mindenhol kóstolót véve és szépen felirkálva a füzetembe a tizenegyedikesek csapatainak nevét, véleményeztük és pontoztuk őket. Ebben persze Doménak és Aidennek kéne segítenie, de mivel ők leszarják, ezért mi bosszúból kihúztuk őket és beírtuk helyettük Lennyt.

Épp tökre jól éreztük magunkat és a harmadik emeletre vezető lépcső kanyarában ücsörögtünk a táskáinkon, egy jó habos, krémes, eszméletlenül finom sütit majszolgatva mind a hárman és csajos dolgokról beszélve (mert Lennyvel ilyet lehet), amikor egyszercsak megjelent Yale is, aki eddig az épületben tartózkodó kis családjával vegyült. Nem volt rózsás kedvében.

– Na? Marad a húgod? – Érdkelődött Lenny, aki mellettem ült az egyik lépcső fokon és a felső ajkáról nyalta le a krémet.

– Igen, de most nem ez a probléma – rázta meg Yale a fejét, a hátragumizott világos hajából pedig pár rövidebb kis tincs előre hullott.

– Mi történt azzal a két fasszal? – Kérdezett rá Lily, a kanyar sarkában ülve az ablak alatt, szintén a sütivel gusztustalankodva, ugyanis ő a mutatóujjára vitte fel a két piskóta közötti krémet és onnan szopogatta le.

– Fogadjunk elkapta őket valamelyik tanár – találgattam, nem hagyva szóhoz jutni csórika Yalet.

– Jha, a diri, de nem ez a lényeg úgyse kapnak semmit egy kis ejnye-bejnyén kívül – legyintett egyet.

– Meg egy kis intőn kívül – nézett össze velem Lily, bokor fejjel és tisztán le lehetett olvasni az arcáról azt a tipikus "hála Istennek, megérdemlik" féle ismerős gondolatot... hát jó hülye ez a két srác, de mindegy, nem is várhatunk mást tőlük. Tényleg megérdemlik.

– Akkor meg mi történt? – Húzta össze Lenny a szemeit gyanúsan.

– Mikor kikídértük az igazgatőnővel az anyámékat, akkor két fazon éppen belekötött Aidenékbe – mondta, nekem pedig felszaladtak a szemöldökeim, egészen az ötödik emeletig.

– Mi van? – Kérdeztem elsőként. – De miért?

– Én sem tudom pontosan, mivel éppen a tanáriba meneteltek egy jó kis fejmosásért... de gondolom mindjárt jönnek és elmondják, mi volt – tette zsebre a kezeit egy laza mozdulattal, miután feltűrte az inge ujjait, hogy kilátszódjanak a tetoválásai a karján.

– Kik voltak azok? – Kérdezte Lily, picikét most már aggódva.

– Passzolok.

– Ugye nem a Sárkányok? – Suttogott bizalmasan Lenny.

– Nem hinném... akkor Jonathanra utaznának, ő meg már nem jár ide régen – dőlt neki Yale a lépcsőkorlátnak, miközben az egyik bakis lábát keresztbe vetette maga előtt.

– Ki tudja, lehet rajtuk keresztül akarnak üzenni neki – tápászkodott fel Len, miután befalta a süteményt és elkezdte leporolni a seggét, mert ő nem a tatyójára ült.

– Csak nem – lökte el magát Yale a korláttól, mert már mi ketten Lilyvel is felkászálódtunk a helyünkről és a sütihez kapott szalvétába törölgetve a szánkat meg a kezünket, elindultunk vissza a másodikra.

– Te jó ég, hogy mindig van amúgy valami faszméregetés – ráztam a fejemet idegesen, kidobva a szemetemet egy kukába, ami mellett elhaladtunk.

– Nem lehet ezt megunni, tudod – igazította meg a hátán a táskát Lily, mellettem szedve a lábait, ahogyan végigrobogtunk a folyosón, a másik lépcsőkhöz (mivel a suli folyosóinak mind a két végén van lépcső, plusz egy lift, de azt a tanárokon kívül nem igen használhatják a diákok, csak különleges esetekben, pl. ha megsérül valaki).

– Pedig jó lenne – morogtam az orrom alatt, holott tudtam, hogy egy darabig nem lesz vége ezeknek az ellenségeskedéseknek... és már nagyon érdekelt, hogy kik lehettek az újabb kötekedők.

Yale és Lenny előttünk haladva, mikor lefordultak a lépcsőn pont beleütköztek Domenicoékba, akikhez le akartunk menni.

– Na mi van, mi történt? – Kérdezett rá gyorsan Yale, de Dome félretaszítva őt az útból, szó szerint neki esett Lennynek.

– Remélem örülsz annak a nyomorék kis fejednek, ugyanis miattad meg a faszevő kurvád miatt találtak be! – Szorongatta meg Len gallérját, a srác pedig csak nagy szemekkel meredt rá riadtan.

– Dome, mégis mi bajod?! – Fogta meg a csuklóját.

– Az baszd meg, hogy... – kezdte, ám egy tanár odalépett hozzánk, pontosabban a földrajz tanárunk, aki egy idősődő, kopaszodó, magas és nyurga, szemüveges férfi. Hát az irodalom tanár (aki a második és egyben utolsó minket tanító férfi tanár) valamivel jobb állapotban van, mint ő, már, ha lehet ilyet mondani.

– Valami gond van, fiúk? – Kérdezte szúrósan.

Dome csak az orrán összefutó ideges ráncokkal méregette Lennyt, aztán szépen el is engedte, így el is léptek egymástól kissé, hátrálva egy-egy lépést.

– Nincsen, Mr. Garrison – mondta Len a tanárra nézve egy pillanatra.

– Remélem is – nézett rájuk még egy darabig felváltva a tanár, majd kettejük között elsuhanva ott is hagyott minket.

– Szóval ezért még szét fogom ütni egyszer a hülye fejed, te kis cseszedék! – Fenyegtőzött Dome, amiből egy szót sem értettünk. Most mire ez a nagy ellenségeskedés csóró Len ellen?!

– Bökjétek már ki, hogy mi van! – Állt közéjük Yale és mind a kettőt megfogva a folyosó szélére lökdöste őket, az ablakokhoz, hogy legalább ne az útban beszéljük meg. Így az egyik ablaknál ácsorogva, kiscsoportban, összedugott fejjel vártuk a magyarázatot.

– Az van baszod, érted ott állunk, cigizgetünk békésen a spanommal, erre odajön két buzeráns, gecinyelő csóka, hogy adjunk nekik tüzet – kezdte a mesélést Aiden a saját stílusában, a kezeivel hadonászva közben. – Ezután meg elkezdtek faggatni minket, hogy idejárunk-e, meghogy ismerjük ezt a szőke buzit. Persze letagadtuk, aztán azt kérdezték, hogy ismerjük-e magunkat, mármint értitek, hogy tudjuk-e ki az a Domenico meg Aiden – mutatott itt magára meg Doméra, mire mi bólintottunk, biztosítva, hogy igen, értjük, akármilyen hülyén magyaráz is. – Mindegy a lényeg az, hogy kiderült a fickóról, hogy ő Tonie Wagner, a te drága rózsaszínhajú kurvádnak a pszichopata exe, aki még fel is kente a haveromat a falra miattad! – Vádaskodott Lennyre.

– Még jó, hogy legalább be merted végre közölni velünk tegnap, hogy mi a helyzet a kis szerelmi életedben, mert most fingom se lett volna arról, hogy miért rángatnak meg az iskolám előtt! És tuti, hogy akkor idegesebb lettem volna mint most és feljövet gondolkodás nélkül szétvertem volna a pofád! És leszartam volna, hogy már szétvan! – Idegesedett be Dome megint, Lennyre fogva a mutatóujját.

– Hát Dome, így is azt hittem, hogy megteszed – tette fel Lenny a kezeit védekező stílusban.

– Megérdemelnéd! Tudod, hogy fáj a hátam?! – Őrjöngött egy kicsit Dome, már Yale kezdte el csitítgatni. – Az a kotvány fejű,  köpedék Tonie geci felbaszott a falra és pont nem a legjobbkor, mert éppen kék-zöld-lila foltos így is! – Folytatta tovább a letorkolást, lekakálva magasról azt, hogy Yale éppen rá szólt, hogy vegyen vissza, mert nem kellenek fültanúk.

– Ne haragudj – vette ekő Lenny a kiskutyi pofiját. – Szóval akkor ezek az articsókák most rám vadásznak? – Tette le a kacsóit.

– Meg a nődre – tette hozzá Aiden, idegesen összefonva maga előtt a karjait és nekidőlt a falnak. – Mintha nem szopna már így is az egész banda! – Utalt ezzel egyértelműen arra, hogy Lenny akár kezet is foghatna Jonathannal. Bár azért az a milliós adósság még mindig keményebb.

– Szuper, akkor ezt sem úszom meg – vágta zsebre a mancsait tökre leszarom féle lazában, majd elindult céliránytalanul a folyosón.

– Most meg hova az anyámba megy? – Nézett utána teljesen ledöbbenve és idegesen Dome.

– Hagyd, biztosan csak mérlegeli magában a dolgokat – fordította vissza Domenicot Yale a társaságunk felé, mert már úgy kitekerte a nyakát Len után nézve, mint valami rossz bagoly. – Lehet még az is megfordulhat a fejében most, hogy inkább szakít Queennel.

– Szegény – biggyesztettem le a számat. – Pedig annyira szerelmes...

– Meggondolhatta volna kétszer is, hogy kibe szeret bele – bökte oda nekem Aiden, tartva az előbb felvett pózát és a fején semmilyen meghatódottságot vagy épp együttérzést sem fedeztem fel.

– Sajnos az ember nem tudja megválasztani, hogy kibe szeressen bele – szólt közbe Lily a baloldalamon állva. – Például szegény Lou se tudta megparancsolni magának, hogy ne egy ilyen gyökérbe essen bele, mint te, Domenico – nézett az említettre, aki válaszul csak megforgatta a szemeit és otthagyott minket, Aiden pedig rosszallóan Lilyre nézve természetesen a spanját követte. Hát, köszi Lily. Mindkettőnk nevében mondom, nem most kellett volna ellőni ezt a beszólást. De, ahogy a barátnőm flegma fejére néztem tudtam, hogy nem bánta meg. Valahogyan észhez akarta téríteni azt a kettőt, hogy ne kényszerítsék már rá Lenre azt, hogy esetleg szakítson Queennel... bár nem tudom, hogy ebből, hogy fog leesni nekik a tantusz, de bízom benne.

       Az ominózus kis ablak előtti kupaktanácskozásunk után kissé szétszéledtünk... pontosabban én és Lily ugyanúgy járkáltunk, próbáltuk kiélvezni a kari vásár fennmaradó egy óráját, a srácok meg a tököm tudja hol voltak. Az biztos, hogy Aiden és Dome a fiú öltözőben bújkáltak (és szerintem rongáltak is), de Lennyt és Yale-t sehol sem láttam, egészen ennek az egész napnak a végéig.

Mikor az egyik szaktanár (aki mellesleg összeszedte a végzős csapatoktól a pontozásokat) bejelentette, hogy már lehet hazamenni, akkor mi Lilyvel még gyorsan vettünk egy-két (jó sok) sütit elvitelre pár diáktól, hogy majd a délutáni tanulás alatt tudjuk mivel tömni magunkat. Feltankolva léptünk a suliszekrényeinkhez, ahonnan kirángattuk a kabátjainkat meg a sapijainkat (neki a szokásos baseball sapka, nekem pedig egy fekete kötött sapka, aminek a tetején egy sötétebb szürke bojt van), plusz én még a kezembe fogtam Dome zacskóját is és elindultunk lefelé az aulába. Odalent a kiözönlő diáksereg mellett csatlakoztak hozzánk az elveszett fiúkák is, akik mostanra már eléggé le voltak nyugodva.

– Mi a picsaaa? – Hőbörgött Aiden, ahogyan nyomultunk ki az ajtón.

– Ne mááár! – Hangzott fel egy random csaj is elől a tömegben, plusz egyre többen fogadták vegyes érzelmekkel azt, hogy bizony havazni kezdett. Méghozzá jó nagy pelyhekben hullt alá a hó és valami eszméletlen szép volt. Imádom, amikor havazik.

– Srácok, agyaltam – állt meg Lenny a párfokos lépcsőalljban, amikor kiverekedtük magunkat a hidegbe. Hát ennek a megállásnak nem örültem, mert Lilyvel együtt már most lefagytunk örökre, hála ezeknek a rohadt, köcsög, kurva szoknyáknak.

– Neee, te tudsz olyat is? – "Sokkolódott le" Aiden, most már viccelődve, közben már mindannyiunk szájában cigi volt, kivéve Lilynek és Lennynek. A még kifelé jövő diákok pedig kissé morogva kerültek ki bennünket, amiért beálltunk premier plánba, az út közepére.

– Mi lenne, ha – kezdte, de Dome közbeszakította.

– Nem kell elhagynod a nődet! Majd lerendezzük Wagnert...

– Ó – pislogott Lenny meglepetten. – Köszi, rendes tőletek, de nem ezt akartam most mondani – rázta meg a fejét, így a sapija alól kilógó, arcába hulló frufruja is vele együtt mozgott a fején.

– Hát? – Emelte meg a fél szemöldökét Dome, aki mellett nem mellesleg ott álltam (fázósan rugózva az összezárt lábaimon) és az egyik kezét rákulcsolta az enyémre. Az ilyen apró dolgok, hogy fogjuk egymás kezét, tavaly még lehetetlen volt. Örültem magamban rendesen, hogy végül nem játszadoztam tovább vele... akármennyire is megérdemelte volna még egy ideig.

– Mi lenne, ha Legi helyett felugranánk Joe-hoz? – Kérdezte Lenny, miközben a nyaka köré tekerte a sálját. – Csak, mert megkéne részletesebben tárgyalnunk azt az ügyet, tudjátok... – köhintgetett diszkréten. Nyilvánvalóan a banki rablásra célzott.

– Jha. Csak akkor meg a Legis népség azt hinné, hogy úgy szarrá vertek minket tegnap, hogy nem merünk mutatkozni – vágta rá Aiden, aki Lily kezét fogta, szorosan maga mellett. Ezen gondolkozóba estek, hogy most mi legyen velük. Nagy dilemmák... muszáj megtartani a kemény imidzsüket, máskülönben belesznek darálva és lelesznek alacsonyítva.

– Akkor menjetek be, mutassátok meg magatokat, igyatok egy kört és utána menjetek fel Josephez – adott ötleteket Lily gyorsan, ugyanis már szerintem nagyon menni akart, akárcsak én. Úgy éreztem, hogy odavagyok fagyva.

– Jó ötlet, legyen akkor így – bólintott Len.

– Szuper, akkor kimarad a mai edzésem – fújta ki a füstöt Dome, szorítva egy picit a kezemen, amit az orrom alatt mosolyogva vissza is szorítottam.

– Mindegy, ez az ügy most fontosabb – nézett rá Yale, megítélve, hogy most jobb lesz így, ha egyszer kihagyja a thai boxot. – A hátad miatt szerintem amúgyse tudnál rendesen mozogni.

– Ok, akkor viszont induljunk, mert befagy a seggünk – fordult felém Dome, átgondolva a tényt a hátáról és az edzéséről. – Majd írok este. Vagy hívlak – vacillált félre nézve, végül vállat vont. – Nem tudom. De valamelyiket majd mindenképp.

– Jól van – fújtam ki gyorsan a füstöt, aztán odahajolva hozzá a száját csókoltam meg, de persze ebből nyelves lett, amit igazából nem bántam, mert imádok vele csókolózni. Ezt is olyan jól csinálja, mint minden mást, KHM...

– Akkor sziasztok – köszöntünk el mindenkitől Lilyvel (miután ők is smároltak egy szemérmetlenet a pasijával) és otthagyva a srácokat, szinte sprinteltünk a buszmegállóba. A tornacipőnk alatt csak úgy ropogott a pár centis hó és még a könnyem is kicsordult a szemejövő hidegtől. De szerencsénk volt, mert épp jött a hülye busz, amire gyorsan fel is ugrottunk (igaz, el kellett dobnom a majdnem félig megmaradt cigim, de leszartam akkor és ott).

– Már csak tíz perc út és teljesen melegbe leszünk – néztem Lilyre megviselten. Ez a hideg nem nekünk való ilyen öltözékben.

– Még szerencse, hogy pakoltam be váltó ruhát – tapogatta meg a táskáját, ami jól meg volt rakva rucival.

– Baszki! – Jutott hirtelen eszembe riadtan, mire Lily is tök rémülten nézett vissza rám.

– Mi az? Mi történt, mi van? – Kérdezősködött egyből, én pedig egy síró grimaszra hasonlító arcmimikával felemeltem a kezemben lévő szatyrot. – Óú... Dome cuccai – húzta el a száját.

– Amibe Aiden pólója is benne van – néztem a szóbanforgó márkás szatyorra, aztán összenéztem Lilyvel és egyszerre kitört belőlünk a nevetés.