Negyedik fejezet

Domenico

4.

       Kibaszottul fel lett kúrva az agyam. Persze, a Sárkányok után már csak ezek hiányoztak ide! Mert nem lett már így is elcseszve az egész napunk, egyáltalán. Pff, dehogy! De persze nem csak én voltam így kiakadva, az időközben mellém kocogó haveromról is ordított, hogy valakit mindjárt nagyon csúnyán szétfog ütni. Szokásosan.

– Áh, nem tetszik ez nekem – szólalt meg Len, ahogy beért minket a bár ajtaja felé sandítva, ahol ott álltak azok retkek egymás seggébe, mint valami gáz 2005-ös évjáratú fiúbanda. Mármint, ha a velük tartó két kurvát nem számítjuk bele. Az egyik, a fekete hajú, valami latin szappanopera szereplőre hasonlító picsát Dilaylának hívják, a barna-szőke ombrés, nagycsöcsű meg Julie, asszem'. Na, azok is mi a rákot keresnek itt? Ezzel a nagy szereppel, amit betöltenek abban a szarban, akár szobanövénynek is állhatnának a sarokban, ugyanott tartanának.

Ahogy kellőképp kiröhögték magukat valami irtó vicces dolgon, a nagy leader-ük, az a faszevő Logan Drake rögtön forgatni kezdte a fejét és nyújtogatni azt a kitetovált nyakát, mintha valamit keresett volna. Hát keresett is. Minket. Ugyanis, ahogy kiszúrta a mi társaságunkat, rögtön egy idegesítő köcsög vigyor jelent meg az arcán, majd megpiszkálgatva az alsó ajkában figyelő undorító fekete patkó piercinget, intett a fejével a mellette álló kurvájának, Luke Benwardnak, akinek már csak a látványától kétszáz lesz a vérnyomásom. Persze az is rögvest felénk kapta a fejét, majd megemelve a kezét volt pofája még integetni is nekünk, miközben megindultak a mi irányunkba. Mekkora gáz ez a hierarchia rendszer amúgy, úgy követik azt a gyökeret (Logant), mint valami szaros kiskacsák a mamájukat. Hol hiszik ezek magukat, csak úgy mellékesen megkérdezem? Mondom: 2005-ös évjáratú fiúbanda. Valaki basszon melléjük egy menedzsert és csináljanak YouTube-ra videóklippeket, csak ne itt rontsák a levegőt, mert már csak attól berosszulok, hogy rájuk nézek. Aidenről nem is beszélve, aki konkrétan szerintem mindjárt elájul mellettem az idegtől.

– Ne rendezzünk balhét! – Szólalt meg a fülemhez lehajolva Yale figyelmeztetően, mint valami rossz apa.

– Ez rajtuk múlik – válaszoltam ugyanolyan hangerővel, de nem néztem rá, ugyanis a tekintetem egész végig azon a szar társulaton, azon belül is Luke-on pihent, aki épp egy sunyi vigyorral a rágóját csattogtatva, lazán zsebre dugott kézzel menetelt a gazdája mögött, mint egy kis pina.

– Micsoda véletlen, hogy így összefutunk! – Tárta szét Logan a kezeit "barátságosan", ahogy végigfuttatta rajtunk azokat a vészesen karikás, kék szemeit. A tagot egy ilyen százhetvenöt-száznyolcvan centis faszszopónak kell elképzelni, két oldalt fokozatosan felnyírt sötét, szürkés árnyalatú barna hajjal, amit felül lazán hátracsap, meg van egy köcsögös szépségpöttye a jobb szeme felett. De közben azoknak a szinte fekete karikáknak a szeme alatt olyan para hatásuk volt, hogy úgy néz ki mint, aki már tíz évet ült.

– Hát figyelj, ha már ilyen jóba vagyunk, gondoltuk elétek jövünk – szarkasztikázott egyet Joe mögöttem, egy irónikus mosollyal, ami annyira kényelmetlenül mutatott az arcán, hogy már sokkal inkább vicsorba csapott át.

– Igazán nem kellett volna – emelte meg a fél szemöldökét a főgyökér.

– Ne jó pofizz baszd meg, az egész bár tudja, hogy legszívesebben golyót eresztenél mindannyiunk fejébe! Inkább arra válaszolj, hogy mégis mi a büdös faszt kerestek itt?! – Állt neki Aiden, nem kerülgetve a forró kását. Hogy őszinte legyek, szerintem ő legbelül élvezi, ha balhé van, ezért igyekszik azt minél hamarabb kiváltani akármilyen kis pitiáner dologról van szó. Főleg, hogyha az a tét, hogy szétbaszhatja Logan Drake pofáját.

– Ez a mi területünk is Aiden baba, nem csak a tiétek – szólalt meg Luke, fújva egy lufit a rágójából. Nyelné félre...

– Az anyád picsája az a baba, te gecinyelő buzi! – Indult volna már meg feléjük, ám Yale szokásosan megragadta a vállát és visszahúzta őt, mire a spanom rögtön hátranézett rá a válla fölött odamondva neki síkidegen, hogy "Most mi van?!"

– Mi az, hogy a ti területetek is? – Fintorodtam el végül én is lesajnálóan, leszarva, hogy a körülöttünk lévő emberek egyre sűrűbben kezdenek el felénk pillantgatni, meg fordulgatni, gondolom megérezve az újabb balhé szagot. – Lehugyoztátok a falat, vagy mi a gecim?! – Mondtam, ám ahogy végigmértem tetőtől talpig azt a faszszopót (Luke-ot), rögtön kiszúrtam zsebéből kikacsintgató pisztolyát. A kurva kibaszott életbe! Na nekünk ilyenünk jelenleg nincs. Vagy is van, de kéznél nem igazán, mert az összeset az asztalunknál hagytuk, marha jó... mert ahogy végig futtattam a tekintetemet a többieken, elég szembetűnő volt, hogy ezt ők is kiszúrták, szóval talán most nem kéne annyira szájhősködni. Talán. Csak az a helyzet, hogy én személy szerint telibe szarom. De rögtön, ahogyan ez a gondolat megfogalmazódott bennem, abban a szent pillanatban a lányok hangja csapta meg a fülemet. Na, erre mi, srácok rögtön egymásra néztünk, mintha azt kérdeznénk a másiktól, hogy jól hallottuk-e. Hát bizony kurvára jól hallottuk.

– Mi a geci?! – Fordultam félig hátra, abba az irányba ahonnan előmásztak. – Nem meglett nektek mondva, hogy maradjatok a seggeteken?! – Néztem amolyan "Normálisak vagytok?!" féle tekintettel, halkítva magamon a kissé kifulladva mellém érő Loura. Gecire nem akarom, hogy itt legyen, gecire nem akarom, hogy az a fasznyelő Luke megint bepróbálkozzon, mert akkor kénytelen leszek embert ölni most már. Ha nem pisztollyal, akkor majd pusztakézzel. Ledugom az öklöm a torkán, vagy fogalmam sincs.

– Miért? Ennyire meg akarsz halni? – Nézett rám megemelve a fél szemöldökét jó flegmán, mire én zsigerből még flegmábban akartam rá visszanézni, de még mielőtt megtehettem volna, a kezembe nyomta az egyik fekete M9-est. Na, erre nem számítottam.

– Megvannak töltve? – Pillantottam először rá, majd a kezembe nyomott fegyverre, mire kissé bizonytalanul, de bólintott egyet. Hát, ha így állunk, akkor én hivatalosan is szerelmes vagyok.

– Azt hiszem igen… – válaszolta. – Minden tudásomat bevetettem.

– Köszönöm, Cicám – jelent meg az a tipikus sokat sejtető rosszfiús vigyor az arcomon, mire neki meg akaratlanul is pír kúszott az arca két oldalára és inkább félrenézett. Odavan értem. Persze ezután egy győzelmi mosolyt villantottam a velem szembenálló Luke felé, aki látványosan gyorsabban kezdett el rágózni, le sem véve a feszült tekintetét Louról. Hát ezt beszoptad, hülye gyerek és most már golyót is tudok engedni abba a sunyi gyökér fejedbe.

– Nyuszifül! – Szólalt meg hirtelen felcsillanó szemekkel Logan, ahogy kiszúrta az Aiden mellé érő Lilyt, aki átcsúsztatta a csávójának a másik fekete M9-est, majd, amíg a haverom átkarolva a nyakát belecsókolt a hajába, addig a csaj még hátranyúlva Yale-nek odaadott egy ezüstöt.

– Faszszopó! – Tetettet örömöt egy másodpercre a spanom nője, majd a mosoly egy az egybe le is hervadt az arcáról. Erre a másik csapatból, egyöntetűen "úúúúh"-zni kezdtek, vagyis inkább a Luke mögött álló bőrkabátos, mintás inges, végigtetovált karú, két oldalt lenyírt felül meg buzisan feltupírozott hullámos világos hajú Drew Royal Mayer, meg annak a világi spanja, az a szőkésbarna bukósisak hajú, bőrdzsekis, kábszis Daniel Fürst, aki éppen azt a fekete hajú picsát ölelte hátulról. Gondolom ő kurogatja vagy mi. Logan viszont annyira már nem örült a dolognak, szóval először szinte vérfagyasztón a kis kurváira nézett (akik persze ettől rögtön befogták), majd automatikusan Aidenre, aki pedig persze nem bírva magával Lily nyakát átkarolva a pali felé villantotta azt a tipik sátáni "ennyit rólad" féle mosolyát.

– Kopjatok le, Logan! – Vette át tőlünk a szót inkább Yale, akinek jelen pillanatban tényleg nem volt kedve bunyózni, velem és Aidennel ellentétben. Bennünk már igencsak lobogott a harciszellem és már benne volt a lábamban is a bugi, hogy a talpamat megtörölhessem abban a róka képű buziban (vagyis Luke-ban). – Gecire nem vagyunk rátok kíváncsiak. Én visszamentem – intézte le őket ennyivel, majd halál komolyan elindult vissza a helyünk felé, mondván neki ennyi volt. Őt meg persze rögtön követte Joe, aki közülünk már a leginkább vissza akart volna menni a gecibe, mert csóró folyton alul marad a bunyókban. Mi meg persze összenéztünk Aidennel, amolyan "Ez most komoly?" félén és szem forgatva ugyan, de jó gyerekekhez méltón mi is követtük volna Apucit, csakhogy ekkor a Logan mellett álló Adorian Doe, olyat mondott, amit kurvára nem kellett volna.

– Hallod Rosenfeld?! – Szólt a haverunk után az egyik fültágítót basztatva a fülében, egy világi geci incselkedő vigyorral. – Figyi, nem akarsz összehozni a húgoddal? Láttam a Facebookon, szívesen a farkamra húznám, de persze csak a nagycsöcsű anyád után! – Nézett itt vihogva össze Luke-kal, aki amúgy a tipikus idegesítő, ütnivaló izgatott mosolyával várta a fejleményeket felváltva nézve először magukra, majd a spanunkra. Na, erre viszont már Yale is lefékezett és egy körülbelül öt másodperces feszült csend következett. Mármint szó szerint csend, hisz a bárban is folyamatosan halkultak el az emberek, már csak a leghátul ökörködő tagok halk, elnyomott hangját hallottuk.

– Te rohadék… – szűrte ki a fogai mögül végül Lenny, Adorian elégedetten vihogó pofáját nézve. Ám a következő jelenet körülbelül két másodperc alatt zajlott le és igazából kis híján fel se fogtam mi történt ez alatt a pár pillanat alatt. Az első dolog, amit hallottam az Joseph hangja volt, amint felordít, hogy "YALE, NE!", majd a következő momentumban az említett Yale elsuhant mellettem, meglibbentve a homlokomba hulló fekete hajtincseimet és egy az egyben nekirohanva eltarolta a tagot. Rendesen magukkal sodortak vagy két asztalt és egy széket is, amik nem mellesleg majdnem a közelükben ülőkön landoltak, akik reflexből felpattantak a helyükről.

– Úristen! – Kapta a szája elé a kezeit Lou pánikba esve, de erre még én is nagy szemeket meresztettem. Mi a fasz?!

Yale nem kegyelmezett a csávónak egyáltalán, a derekára ülve először megragadta a torkát, majd annál fogva úgy a bár padlójába baszta a fejét, hogy még hallgatni is fájdalmas volt.

– NE MERD A SZÁDRA VENNI SE A HÚGOMAT, SE AZ ANYÁMAT MÉG EGYSZER, MEGÉRTETTED TE GECI?! – Lendítette az öklét és már sújtott is le vele a csávóra, aki az előbbi találkozása után a padlóval nem igazán tudta azt se, hogy hol van hirtelen, csak megpróbálta elkapni a kezeivel Yale csuklóját, természetesen sikertelenül. Persze ezután körülbelül az egész banda az Adoriant püfölő Yale-re akarta vetni magát, azt viszont mi nem hagytuk. Szinte egy emberként vetettük rájuk magunkat mi is, nem engedve őket a haverunk közelébe. Először Logan fordult volna utána, reflexből az övén pihenő pisztolyához nyúlva, őt Len (aki magasabb is volt nála pár centivel) hátulról elkapta rögtön, a torkához szorítva az egyik karját. Csakhogy az a geci gyorsan reagált és hiába tartotta a srácot teljes erejéből Lenny, Logan nemes egyszerűséggel hátrafejelt, ezzel telibe találva csórónak az orrát, aki így kénytelen volt elengedni őt, ugyanis elég rendesen megindult az orrából a vér. Rögtön hátratántorodott, és lenézve az orrát fogó kezére egy pillanatra elszörnyedt, amikor látta mennyi vér ömlik belőle. Ezt a pillanatot viszont Logan használta ki és elkapva Len már véres pólójának a gallérját, egész egyszerűen megemelve a gyereket (!) felpakolta őt az egyik közelben lévő asztalra, majd fölé magasodva lendítette a gyűrűs jobb kezét és akkorát bemosott szegény Lennek, hogy egy apró, de tisztességes reccsenést is hallottam a keze alatt. Rögtön ezután Queen kétségbeesett hangja is a tömeg közé szökött, ahogy a palija nevét sikítja. Na, erre viszont gecire felszívtam magam és leszarva mindent, hogy hány széket sodrok magammal, hogy mit lökök fel, megindultam Logan felé és mielőtt másodjára is lesújtott volna rá (ugyanoda ráadásul), hirtelen megragadtam a csuklóját, majd egy mozdulattal hátraszorítottam neki a háta mögé és ameddig csak tudtam feltoltam. Len persze először liluló arccsonttal értetlenül rám nézett (az orrától lefele mindene csupa vér volt a mellkasáig) és hála az istennek véve a lapot egy pillanat alatt lemászott arról a bizonyos asztalról, amire felrakták, nekem pedig épp annyi időm volt, hogy lendítve a lábamat rárúgtam azt a gecit, aki alatt egész egyszerűen ketté tört az asztallap, így a bár padlóján landolt.

– Köszi Dome... – tartotta a kéz fejét kissé zihálva a vérző orra alá Len és a tekintetéből talán féléve most először igazi komolyság tükröződött.

– Semmi – válaszoltam lazán, picikét kifújva magam.

– Most megdöglesz, Vogel… – támaszkodott meg a jól láthatóan remegő karjain Logan (hisz azért mégis csak átesett egy asztalon), majd átnézett rám a válla fölött, de olyasféle betegen izzó, szadista tekintettel, hogy ezt meglátva hirtelen még én is hátraléptem egy lépést. Ennek a palinak elmentek otthonról. Alig volt időm reagálni, olyan gyorsasággal indult meg felém, aztán ahogy kellő távolságba ért tőlem megragadta a pólóm, elemelt a földtől és szinte alig egy másodperc alatt baszott le izomból a mögöttem lévő asztallapra. Na nem mondom, hogy ez nem fájt gecire, hisz akkorát csattant a hátam az anyagon, hogy azt hittem összeszarom magam, konkrétan azt éreztem, hogy a tüdőm kiesik a hátamon. Ez az asztal nem tört ketté (valószínűleg a vastagabb anyag miatt vagy, mert Logan gyengébb fos, mint én) én viszont nem kaptam levegőt. A pólóm szinte a mellkasomig felgyűrődött, a fejemet pedig hátravágva enyhén összeszorított szemekkel, próbáltam összekaparni magam.

– DOME! – Hallottam Lou már-már hisztérikus, pánikba esett hangját tőlem balról és, ahogy nagy nehezen az eléggé homályos kába tekintetemet felé fordítottam, láttam, amint indulna meg felém (hisz előtte az út szabad volt, szóval értelemszerűen nem akarta tétlenül nézni, ahogy szétverik a fejem). De hirtelen két kéz hátulról kuncogva elkapta őt és tisztán se kellett látnom ahhoz, hogy tudjam ki volt az... Luke geci rohadtul nem tudja, mikor kell feladnia egy pinát. Persze meghallva azt az idegesítő kuncogást, rögtön kétszáz lett a vérnyomásom és nagy nehezen megtámaszkodva az alkaromon már szálltam volna le arról a gecis asztalról, amikor egy kéz elkapta a torkomat és vissza kúrt az asztallapra, ami minden volt csak kellemes nem.

– Hova-hova, Vogel?! Még kurvára nem végeztem veled! – Hajolt a képembe az a nem normális állat (Logan) és lendítve a gyűrűs kezét (ugyanúgy, ahogy Lennél csinálta) lesújtott az arccsontomra, ám mivel nekem gyorsabbak a reflexeim, ezért pont elkaptam a csuklóját még mielőtt azok a rohadt szaros gyűrűk az arcomat érinthették volna. Erre nem számított az a gyökér (hiába verekedtünk már össze párszor), így kénytelen volt a másik gyűrűtlen kezével becélozni a szemem alatt (ezzel is elengedve a nyakam), amit értelemszerűen már nem tudtam kivédeni, de sokkal kevésbé fájt, mintha a gyűrűivel talált volna el. Azok csontot törnek, tudom, hisz nekem is vannak ilyenjeim erre a célra. Persze ettől is félrecsuklott a fejem, de a gyűrűs kezét még mindig úgy szorítottam, hogy kis híján összeroppantottam az ujjait neki. Gondolom ezért is kezdte volna el ütésekkel záporozni fejemet, ha Aiden nem kapja el az öklét hátulról és most be neki egy akkorát, hogy kénytelen volt elengedni és leszállni rólam. Innentől már sima volt a téma, egy szempillantás alatt kisiklottam alóla és az adrenalin miatt nem is érezve a fájdalmat, megindultam Luke felé, aki meglátva engem egy köcsög vigyorral Lou fejének döntve az arcát kinyújtotta felém a nyelv pc-jét.

– Mi van Benward?! Te aztán gecire nem tudod mikor kell feladni, igaz?! – Indultam meg felé elővéve a hátsózsebemből a pisztolyomat, majd hátrahúzva a kakast fel is emeltem és nem szarozva (mivel nem vagyok punci), egész egyszerűen lőttem felé egyet. Na a bárban a pisztoly hangra már ténylegesen mindenki felkapta a fejét és egymáson áthajolva körénk csődültek. Sajna nem volt időm, hogy ki élvezkedjem magam azon, hogy ez volt az első lövésem az új pisztolyommal és, hogy mennyire faszán rúg vissza meg minden ilyen. Sőt, még nagyobb sajna, hogy nem tasláltam el semmijét, csak a földet a lába előtt, de őszintén szólva már annak is örülök, hogy az első célpontom ez a görény lehetett. Persze mivel erre nem számított, hogy én kajak odalövök (mivel ott van Lou meg stb., biztos azt hitte nem merem megtenni) ezért rögtön hátraugrott vele egyet és a szorítása is biztos engedett, ugyanis Lou, kihasználva a helyzetet annak a köcsögnek lábára taposott, majd a könyökét lendítve kissé ügyetlenebbül, de orrba találta őt, aztán el is állt az utamból. Nem hagytam regenerálódni se azt a szaréletűt, már el is kaptam a gallérját és próbáltam elsodorni őt, ám mivel ugyanolyan erőviszonyban vagyunk, ezért csupán egy rúgással kigáncsolva a földre dobni tudtam őt, de az meg megragadva a tarkómat két kézzel rántott maga után, majd esés közben fordultunk egyet, így akaratlanul is ő került felülre.

– Na mi a helyzet, kemény legény?! – Hajolt az arcomba vigyorogva, mintha kajakra örülne nekem, miközben (hála Lounak) egy csíkban csordult le az orrlyukából a vér. – Még mindig nem sikerült őt felszedned?! Azt ne mondd már, hogy ilyen hamar megunta a faszodat! – Nézett le rám egy lesajnáló vigyorral, egyértelműen Louról beszélve, a derekamon ülve és a fél kezével a mellkasomon támaszkodva, míg a másikkal a galléromat szorongatta. Erre természetesen olyan szinten felbaszta az agyamat, hogy összeszorítva az állkapcsomat aprócska ráncok is megjelentek az orromon. Ám ahelyett, hogy belementem volna a szánalmas vitájába csak lendítve az öklömet bemostam neki, majd mielőtt félrecsukolhatott volna a feje elkaptam a gallérját és egy lendülettel fordultam is vele egyet. Nem bírtam parancsolni az indulataimnak (nem is akartam), a derekára ülve lendítettem a gyűrűs öklömet én is és lesújtva Luke-ra először a szeme alatt találtam el. El sem lehet képzelni mekkora geci nagy öröm volt hallani, ahogyan az öklöm alatt reccsen egy aprót a pofája. Plusz mivel nekem mindkét kezemen vannak gyűrűk, így nem is vártam sokat, adtam neki a második jobbost, majd a harmadikat is. Viszont ahogy a negyedikre lendítettem volna az öklöm, kiszúrtam, hogy ez az alattomos geci vigyorog…

– Mi a faszt vigyorogsz, te faszszopó?! Mi ilyen kurva vicces?! – Ragadtam meg két kézzel a gallérját és egy lendülettel közelebb rántottam őt magamhoz, mire ő csak a szemével egy bizonyos irányba nézett. Persze rögtön követtem a tekintetét én is. Az első, amit kiszúrtam, hogy a bár körülöttünk pár méteres körzetben szinte kiürült, egy csómóan pedig körbe álltak minket, különböző neveket meg mondatokat kántálva. Betty a tálcájával csapkodva ordítozott Lennel, aki éppen Daniel derekán ült és ütötte a fejét, szóval rohadtul nem ért rá neki válaszolni, Yale-t eközben hátulról az a Drew gyerek fogta le, miközben Adorian ütötte volna gyomorszájon, csak éppen a mi Apucink se szerencsétlen és egész egyszerűen hasba rúgta a gyereket. Aztán ahogy Aidenre tévedt a tekintetem láttam, hogy ő és Logan, mindketten a földön fekszenek és az a gyökér a haverom nyakához szorítja a fegyverét, miközben Aiden az egyik kezével a saját fegyójához nyúlkálgatott, ami valószínűleg kizuhanhatott a kezéből verekedés közben. De amint őket kiszúrtam, rögtön megpillantottam az egyik asztal alá esett köcsög, monoklis, tetovált karú, babaképű Owen John Millst is, akit egész eddig észre se vettem (ez a technikája annak a faszcibálónak, megbújik a háttérben a többiek mögött, hogy ne lehessen észrevenni). Owen egész egyszerűen megemelve a pisztolyát, egyenesen a haverom fejére célzott vele. Azt a büdös kurva… teljes a káosz! De ezt látva, azonnal az egekbe ugrott a vérnyomásom az adrenalinommal együtt (újra) és már pattantam volna le Luke derekáról, hogy nemes egyszerűséggel Owenre vessem magam, mielőtt kiloccsantja a Legi padlójára a legjobb haverom agyát, de az a köcsög (Luke) megragadva a pólómat a derekam köré fonta a lábait, majd rámarkolva a szabad kezével felkaromra egész egyszerűen átfordult velem, leszorítva engem a földre, arccal lefelé. A gecis kurva életbe!

– AIDEN, VIGYÁZZ! – Ordítottam teli torokból, mire erre a tőlem pár méterre fekvő, szinte félig eszméletlen Joe (nagyon durván nézett ki a gyerek és, ahogy a pozíciójukat láttam, minden valószínűséggel ő bunyózott össze Owennel) kissé kábán felemelte a fejét, megigazítva a fején a megrepedt szemüvegét és a tőle pár centire esett ezüst M9-eshez nyúlt, aztán remegő kezekkel megcélozta az asztal alatt bújkáló rohadék kezében a fegyvert. Az egyik szemével hunyorított egy kicsit és lőtt. Hát lehet, hogy Joe nem jó a bunyóban, sőt egyenesen szar, de hogy célzásban kurva kemény az is biztos! Halál pontos volt még annak ellenére is, hogy szemüveges a srác, ugyanis egész egyszerűen úgy kilőtte annak a gecinek a kezéből a fegyverét, hogy öröm volt nézni. Legszívesebben ebben a pillanatban lecsókoltam volna Josephet és ez nem vicc. (Pedig nem vagyok buzi.) Az újabb eldördülő pisztoly hangra Logan is rögtön felkapta a fejét, eközben Lily szinte rémülten odacsúszva közelebb rúgta a csávójához a fegyverét, aki így elkapva azt lendített egyet és a markolatával halántékon kúrta Logant, aki le is szédült rögtön a haveromról.

– Fúúú, de kinyírlak most te rohadék! – Indult meg felé Aiden jól látható remegő térdekkel feltápászkodva, de ahogy tett pár lépést, egy vadászpuskának az egetrengető eldördülését hallottuk.

       – Ne mozgolódj már, a kurva Isten basszon meg! – Ripakodott rá Betty Joe-ra, amikor odaülve hozzánk elkezdte lekezelgetni a haverunk eléggé szétkent arcát.

A vadászpuska eldördülés értelemszerűen Sid volt, aki (mint kiderült) egész végig hozzánk ordítozott, csak mi egyáltalán nem figyeltünk rá, mivel magától értetődően mással voltunk elfoglalva és megelégelve minket egész egyszerűen a plafonba lőtt egyet. Aztán végül neki a világi csókos, két ajtós szekrény méretű, szakállas haverjai szedtek szét bennünket egyesével, néhányunkra rá is baszva egyet nyugtatás gyanánt (például Aidenre, aki hiába fogták le ketten, még rángatózott, hogy ő akkor is megöli azt a fő gyökeret). Persze Logan és a bandája szinte rögtön elhúzták a csíkot, ugyanis Sid (a vadászpuskájával hadonászva) távozásra kényszerítette őket azzal az indokkal, hogy mi voltunk itt először, szóval nekünk van jogunk itt maradni, ahogy ez a szabályzatba is le van írva. Kivételesen nem a két szép szemünkért állt a mi oldalunkra, ugyanis amennyire pipa ránk jelenleg, ha Loganék érkeztek volna előbb, minden valószínűséggel minket tessékelt volna ki a bárjából.

– De Betty baszd meg, te egy vadállat vagy! – Húzta el Joseph a fejét tőle, mire a nő csak megragadva az arcát közelebb rántotta a fejét és az alkoholos kis vattát egész egyszerűen belepasszírozta a felszakadt arccsontjába. Mindnyájunk közül amúgy Joe nézett ki a legszarabbul, akinek az orra is végig be volt lilulva, monoklija is volt, az arccsontján is végig véraláfutás volt (és még fel is szakadt), a szemüvege betört és az álla alatt is egy jókora lila folt ékeskedett. Plusz, ha jól láttam, a fején a bőr is felszakadt egy picit, így gondolom lefejelni próbálta Owent, sikertelenül.

– Légy már férfi, te anyámasszony katonája! Tűrd! – Kontrázott rá Carlie, ám a tekintetén látni lehetett az aggodalmat, akármennyire is titkolta, főleg, hogy úgy szorította Joe kezét, hogy kishíján eltörte neki. Utána következett a sorban Len, aki azt a rohadt gyűrűt nyelte be, így szinte az arccsontjától felfelé a halántékáig végig lila volt, az orrával együtt, amit Logan szépen megfejelt neki. De ő nem szenvedett igazán miatta, csak szótlanul az ölében pityergő Queen derekát ölelte és a mellkasára hajtotta a fejét. Az ezutáni dobogós helyezett nem más lett, mint a spanom, akinek Lenhez hasonlóan elég szépen belilult az arccsontja, plusz a szája is szépen kicsattant, az ökleiről nem is beszélve, amiket megint csúnyán elintézett. Pedig ő ma reggel már bunyózott egyet.

– Bekaptad a gyűrűt? – Kérdeztem rá egy íncselkedő vigyorral, ahogy a kapott jeget (ami igazából fagyasztott hús volt Sid családjának mélyhűtőjéből) szorítottam a monoklimra.

– Kussolj! – Válaszolt Aiden Lily vállára hajtott a fejjel, miközben a nője valamiféle borsót szorított a palijának az arccsontjára. Végül is én és Yale jártunk a legjobban, ugyanis neki csak egy kicsattant szája és egy kisebb lilulása volt az állán, nekem pedig ugye az a kurva monoklim Logan jóvoltából. Már, ami látszik. Az már más, hogy úgy fáj a hátam, hogy majd beszarok. Szóval jha, úgy ültünk ott mindannyian, mint egy kupac szar és még Johnny is próbált úgy tenni, mintha ő is olyan hú, de nagyon rosszul lett volna, pedig a fejemet rá, hogy lelapulva bújkált végig.

– Ne haragudj – szólalt meg hirtelen Lou, leülve mellém és az ölébe ejtett kezeit kezdte morzsolgatni.

– Mer'? Miért haragudnék? – Kérdeztem rá, miközben hátrahajtottam a fejem a fotelem háttámlájára.

– Hát tudod… hogy oda akartam rohanni, ezért Luke elkapott meg minden – nézett félre kissé kényelmetlenül. – Hülyeség volt tőlem.

– Nem volt az – mondtam, majd egy kissé egós vigyorral felé fordultam. – Igazából jól esett az önbizalmamnak, hogy így aggódtál értem – vigyorogtam rá, mint a tejbetök, mire rögtön lehervadt az aggodó ábrázata az arcáról és csak morcosan szemet forgatva elfordította a fejét tőlem. Viszont, ahogyan ezt megtette, azonnal szemet szúrt egy kis enyhén lilás árnyalatú, piros harapás nyom a nyakán.

– Az ott mi?! – Kérdeztem rá, miközben a tekintetem akaratlanul is elborult és éreztem, hogy kezdem újfent felkúrni magam.

– Áh... – kapott a nyakához majdhogynem rémülten és szinte már elszégyellve magát, félre tekintgetett. – Csak izé... megharapott, miközben nyomult rám én meg ellenkeztem.

– Mi az, hogy megharapott?! – Egyenesedtem fel rögtön, de emiatt egy éles fájdalom nyilalt a hátamba, amire önkéntelen egy fájdalmas grimaszba torzult az arcom és, ahogyan ezt megtettem, az a drága jó Betty jelent meg mögöttem.

– Na Dominic, fiam! – Tette csípőre a kezét. – Húzd csak fel a pólódat!

– Domenico – javítottam ki, majd nem tudva takargatni a fintorom, végigmértem. – És ne haragudj Betty, de neked férjed van, én pedig nem igazán bukok a milfekre… – kezdtem, mire csak nem kegyelmezve nekem megfordított a fotelemben, mint valami ketrecharcos.

– Szerinted nem láttam azt, ahogyan az asztalra vágnak, mint egy rongyot?! Elég nehéz lett volna nem észrevenni, úgy csattantál azon az asztallapon, hogy öröm volt hallani! – Jelentette ki kis kedvesen, majd szinte feltépte a hátamon a pólómat. – Hát fiam… – kezdte, amint meglátta a hátam állapotát. – Ez nem szép – alkotott róla véleményt, mire a fél társaság elkezdte nyújtogatni a nyakát a hátam felé, mintha valami műkincset akarnának megnézni.

– Basszus, Dom'! – Grimaszolt Aiden fájdalmasan és a többiektől is csak egy szenvedő felszisszenést kaptam véleménynek. Még Loutól is. Hát kösz. Vagyis nem, Jonathan kipaszírozott magából egy "íííjjj" hangot, ami aztán rohadt nagy segítség volt. Jha nem.

– Miért? Mi az?! – Próbáltam hátrafordulgatni, mintha úgy jobban látnám.

– Várjál lefotózom! – Jelentette ki Lenny, majd előkapva a Samsung Galaxy telefonját félrehessegette Betty kezét az útból és lőtt egy képet. – Tessék – nyújtotta nekem előre, mire én érte nyúlva az arcom elé emeltem a telefont.

– Azt a... geci – nyilvánultam meg értelmesen, amint megláttam a képet. Hát tényleg nem volt egy szép látvány, a lapockámtól egészen a derekam elejéig végig a lila és a kék mindenféle árnyalatában pompázott. – Akkor ezért fáj ennyire – jegyeztem meg.

– Hát ezt otthon jegelgetheted – veregetett vállba Sid asszonya, mire kis híján összehúgyoztam magam. Ezt a nőt medvék nevelték fel, vagy mi a fasz?!

Pár perc után pedig végre valahára megjelent körünkben Sid, otthagyva a fiát a pultnál és mindenféle érzelem látszott az arcán, csak éppen öröm nem. Pipa volt ránk, ez már biztos.

– Sajnáljuk – próbálkozott először Lenny, kissé lehajtott fejjel, azokkal a tipikus "cuki vagyok és szomorú és tényleg sajnálom" féle szemeivel, de Sid tekintete nem enyhült meg. Hát Len megpróbálta. Egyedül Yale volt az, aki komoran, karba tett kezekkel meredt maga elé. Ő egyáltalán nem sajnált semmit.

– Kifizetitek az asztalt – közölte Sid elsőre, mire mi egyöntetűen bólintottunk, de mindannyian tudtuk, hogy ez nem fog megtörténni, főleg amekkora tartozásunk lett körülbelül két óra leforgása alatt a drága Stewartnak hála. – Kifizetitek az eltört poharakat is – sorolta tovább szigorú tekintettel, mire szintén egy egyöntetű bólintás volt a válaszunk. – És levakoljátok a falat! – Ért a végére, mi meg már rendes begyakorolva, ismét bólogattunk egyet, majd ahogy ezt mind felsorolta, a tekintete is végre meglágyult. Sóhajtva, csípőre tett kezekkel meredt a dízses társaságunkra. – Hogy vagytok? – Nézett végig rajtunk, egytől-egyig, de erre a kérdésre a válasz elég egyértelmű volt.

– Szarul – adta a választ először Joseph (aki a nap hőse amúgy azzal a pisztolylövéssel, amit ott lenyomott) fájdalmasan megtapogatva a lekezelt arcát, mire Sid csak azzal a recsegős hangjával felnevetett és büszkén vállba veregette, ugyanis valószínűleg ő is tanúja volt Joe kurva durva lövésének.

– Izé… – szólalt meg végül halkan Lily, ahogy kissé kényelmetlenül végignézett rajtunk, de be se kellett fejeznie a mondatot, Aiden leemelte a fejét a válláról.

– Menni kéne – jegyezte meg az órára nézve, ugyanis már bőven fél hét múlt.

– Jha – bólintott erre Lenny is, majd egy pár másodperc erejéig még ültünk csendben magunk elé bámulva, aztán kb. egy emberként álltunk fel a helyünkről és lecsapva az asztalra az éppen aktuális jeges pakkokat kezdtünk el szedelőzködni. Persze ahogy nyúltam a bőrkabátomhoz és próbáltam belebújni, rögtön egy fájdalmas grimasz jelent meg az arcomon, mire egy ismeretlen eredetű kéz odanyúlt hozzám és megemelve rajtam a kabátot, segített belebújni.

– Kösz – néztem hátra Loura, majd ügyeskedve felhúztam magamon a cipzárt.

– Figyu – kezdte kissé aggódva méregetve engem. – Biztos, hogy haza akarsz így kísérni? Tudom, hogy alapból én mondtam, de… – be se tudta fejezni a mondatot, ugyanis a vállamra véve a fekete táskát (arra az oldalára, ami kevésbé fáj) félbeszakítottam.

– Ne gondolj már ekkora pinának! – Jegyeztem meg pöffeszkedve, majd előkapva egy szál cigit a számba helyeztem. – Mehetünk? – Néztem körbe a többieken, akik szinten egész gyorsan összekapták magukat, majd mint valami marha csorda, úgy indultunk ki a bárból. Kifelé menet sszerintem az összes jelenlévő ember megbámult minket, hogy essen ki a szemük. Beszólni azért egyik se mert, viszont cserébe kaptunk néhány lesajnáló, néhány elismerő és néhány közömbös pillantást is. Kiérve a hidegbe természetesen már bőven korom sötét volt az utcán, mintha legalább hajnali három lett volna, közbe csak maximum fél hét múlhatott pár perccel. Imádom a telet.

A buszmegállóig mindannyian full kussba meneteltünk, valahogy egyikünknek se volt kedve pofázni, egyedül Johnny próbált meg beszélgetni a leghátul lépkedő Yale-el több, s kevesebb sikerrel, ugyanis a haverunk rohadtul nem volt beszédes kedvében.

– Hát, akkor mi szerintem elköszönünk – szólalt meg Lenny, akire mindannyian értetlenül néztünk, hisz ő is egy irányba lakik velünk, így az első busszal mindenképpen együtt kéne mennünk.

– Hogyhogy? – Kérdezett rá Aiden, aki éppen Lily kezét lehelgette, ugyanis a csajnak valszeg' rohadtul fáztak az ujjai.

– Ma szerintem Queennél alszok – mosolygott a még mindig szipogó barátnőjére, aki belekarolva úgy rá volt cuppanva a palira, hogy azt hittem eltöri a karját.

– Jhaaaa – bólogatott Aiden. – Akkor holnap a suliban – tartotta felé az öklét, majd Len szépen sorba mindenkivel leöklözött, Queen pedig megölelgette a lányokat, még pusziszkodtak egy sort, aztán integetve nekünk elindultak az ellenkező irányban lévő buszmegállóba.

Fagyoskodva vártunk az átlagos öt perc helyett körülbelül tízet, valszeg' az esti forgalom miatt, közben Jonathanért is jöttek kocsival (gazdag kis geci), szóval eléggé kínosan intve nekünk (mivel miatta több milliós adóságunk lett egy nap alatt, így jópofizni már nem volt képe) beszállt abba a fehér Audi R8-asba. Mi meg ott maradtunk fagyoskodni egészen addig, amíg az a szar be nem állt a buszmegállónkba és fel nem özönlöttünk rá.

– Megleszel? – Kérdeztem rá Josephnél, aki szokásosan a telefonját nyomkodta, fél kézzel pedig a kapaszkodót markolva. Mellette Carlie állt kussban és kivételesen nem baszogatta azzal, hogy megint azt a szart nyomkodja, csak belekarolt a telefonját tartó kezébe és a vállára hajtotta a fejét (na, ilyet se látni tőle sűrűn).

– Mi? – Nézett föl a szürke iPhone SE-jéből, majd realizálva, hogy hozzá pofázok csak nagyokat bólogatott. – Jha, persze. Nincs semmi bajom.

– Azért szép volt, haver – jegyezte meg hirtelen Aiden, kissé kelletlenül félre nézve (férfiasság meg egyebek), de végre valahára megdicsérve őt ő is, ha már konkrétan az ő seggét mentette meg amúgy.

– Kösz – válaszolta Joe lazán, azért egy félmosolyt megvillantva, de látszott rajta, hogy bizony jól esik neki a dolog, hisz verekedés után soha a büdös életbe nem dicsértük még meg. Pontosan azért, mert folyton elverték, mint a picsa, de ez a mai szép volt.

Ezzel a busszal nem igazán mentünk sokáig, körülbelül az ötödik megállónál le is szálltunk, ahol mindenki külön folytatta az útját. Kivéve Yale, ő a buszon maradt, ugyanis neki felesleges lett volna leszállni, mert ez a busz is tökéletesen jó volt neki hazáig. Értelemszerűen.

– Akkor majd holnap tali – nézett végig rajtunk Joe, amint leszálltunk, majd miután lepacsizott velünk elindultak Carlieval felfele a sportpálya felé, ugyanis egy utcában laknak, így a Legi után legtöbbször mindig együtt mennek haza, már, ha a csajnak éppen nincs edzése. Végül én és Lou az AidenLily párostól is könnyes búcsút vettünk és elindultunk vissza az iskola felé, mert a mi buszunk (vagyis Lou busza) csak abból a megállóból indul.

– Figyelj… – kezdte Lou, miután már pár percet sétáltunk egymást mellett csöndben, ám mivel úgyis tudtam mit akar mondani, ezért nem hagytam, hogy befejezze a mondatát. Ismét.

– Hazakísérlek – vágtam rá felé sem pillantva és a periférikus látásomba még benne volt, ahogy egy párszor kinyitja a száját, majd becsukja, mintha mondani akarna valamit, de végül elfogadva a tényt, hogy úgysem tud engem lerázni, csöndbe maradt. Az újabb buszmegállóba érve még egy kis ideig álldogáltunk meg cigiztünk egymás mellett full kussban, majd végül ő szólalt meg.

– És te megleszel? – Kérdezett rá ő is, ahogyan én is nemrég Joenál, utalgatva arra, hogy nem lesz-e semmi bajom.

– Hogyne – bólogattam. – Max holnap a suliba nem kell majd tesiznem – villantottam egy vigyort a kabátom gallérjába, ugyanis eszembe jutott, hogy így meg is úszhatom azt a szart.

– És ha be akar állítani a tanár? – Emelte meg a fél szemöldökét, mire én egy mozdulattal átkaroltam a nyakát.

– Akkor majd te leszel az alibim – közöltem, de válaszolni már nem tudott, ugyanis a busz méltóztatott végre beállni a megállóba, mi meg nagy kegyesen felszálltunk rá. Mivel már este volt, ezért még két szabad ülés is volt, szóval kissé fájdalmasan ugyan, de le is huppantam az ablak mellé. Igazából Lou akart odaülni, mivel általában a csajok ülnek mindig belül, de én sikeresen kivágtam magam azzal, hogy én sérült vagyok, szóval nekem kell az ablak mellé ülnöm. Na, ezzel már nem tudott vitába szállni, súgyhogy én győztem. Viszont nem tagadom, a hátam tényleg kibebaszottúl fájt, szóval a hideg ablaknak döntve a fejem lehunytam a szemeim és próbáltam Logant valami karóra ráképzelni, ugyanis most miatta úgy nézhetek ki kívülről, mint egy nyomorék, amikor le akarok ülni. Arról nem is beszélve, hogy mikor körülbelül olyan tíz perc múlva a busz megállt a megállóban, rendes Lounak kellett segítenie felállni, hiába ellenkeztem kézzel-lábbal, mondván egyedül is megy, szóval a férfiasságomat az ép derekammal együtt ki is kúrhatom az ablakon a picsába.

– Oké – fékezett le Lou hirtelen a háza előtt, mint aki egész úton erre készült. Valószínűleg tényleg ez volt, mert egész idefele jövet elég csendben volt a lelkem.

– Hm? – Emeltem meg a szemöldökeimet egy vigyorral, amitől valószínűleg csak még inkább zavarba jött.

– Én szeretlek téged – mondta ki egyszerre, mire még szélesebbre húzódott a vigyorom, mert kurvára örültem a fejemnek, hogy ezt végre ilyen tisztán közöltük egymással. Vagyis inkább ő közölte velem.

– Tudom – bólintottam.

– És szeretnék veled végre együtt lenni! – Közölte ezt is, én pedig már komolyan nem tudtam levakarni az arcomról a vigyoromat, ami meg még inkább zavarba hozta őt. Imádom. – De csak akkor, ha leszögezünk bizonyos szabályokat!

– Hallgatlak – süllyesztettem a kezeimet a kabátom zsebeibe és az egyik lábamra helyeztem a testsúlyomat.

– Egy – emelte meg a mutatóujját. – Tényleg járni fogunk! Mármint rendesen, az iskolában is és mindenki előtt is és felvállalsz! És Facebookra is kirakod! – Kötötte ki, ugyanis tudja, hogy én semmi ilyet nem szeretek kirakni arra a szutyok oldalra. – Kettő! – Társította hozzá a másik ujját is. – Nem csak ARRA fogok kelleni neked!

– Mire? – Emeltem meg a félszemöldökömet, mintha nem tudnám, miről lenne szó, de figyelmesen hallgattam, le sem véve a tekintetem róla.

– Tudod te – Nézett rám mérgesen. – És természetesen nem csalhatsz meg és nem hazudhatsz! – Hagyott fel itt már az ujjainak mutogatásával. – És… – ám itt hirtelen félbeszakítva őt (ismételten), megragadtam az arcát a két kezem közé fogva azt, majd ráhajolva az ajkaira nemes egyszerűséggel megcsókoltam. Nem lesmároltam, meg semmi ilyen, hanem tényleg, rendesen, normálisan megcsókoltam. Többször is, újra meg újra, szerintem ezzel elegendő választ adva neki a feltételeire. Ő erre rögtön a nyakam köré fonta a karjait és hosszabban visszacsókolva teljes testével nekem simult. Mikor elhajoltunk, akkor a homlokának döntve az enyémet, végigfuttattam a tekintetem az arcán, a szemein, majd az ajkain is, amiket olyan szexin beharapott most.

– Megegyeztünk – vigyorodtam el, majd még egy utolsó csókot adtam a szájára. – Akkor holnap a suliban, Cicám – hajoltam el tőle megigazítva a táskámat, hátat fordítottam neki és elindultam vissza a buszmegálló felé. De, amikor pár másodperces hatás szünet után hallottam ahogy a kapu, majd az ajtó is becsukódik mögötte, akkor egész egyszerűen szélesen elvigyorodva felugrottam és a levegőbe bokszoltam. Persze ezt azonnal meg is bántam, mert a hátam úgy befájdult, hogy majdnem összeszakadtam, ráadásul az éppen velem szembejövő, szatyrokat cipelő középkorú nő is furán kikerült engem, mintha valami bolondnak titulálna magában. Mindezek ellenére én akkor is túlságosan örültem a fejemnek ahhoz, hogy ezzekkel foglalkozzak.

Lily

       Elég csendben meneteltem Aiden mellett, az ujjaimat övé köré kulcsolva, miközben egyre inkább közeledtünk a kínai negyed felé. (Végül egy megállóval a szokott előtt leszálltunk, ugyanis valami csöves is felszállt a buszra akinek a szagát nem igazán bírtuk elviselni).

– Mi a baj? – Kérdezett rá felém sem nézve, de persze erre a kérdésre csak félretekintettem. Elég jól tudja, hogy mi a baj. – Nyugi, nem késel annyit otthonról. Ha gondolod, majd megdumálom a nagyapáddal vagy valami.

– Nem ez a bajom – vallottam be, ugyanis tényleg nem ez volt, rohadtul nem ez volt. – Majdnem meghaltál ma, Aiden – szorultak meg az ujjaim a keze körül. – Ha… Joe akkor nem lép közbe akkor…

– Na, na, na! Ácsi! – Állított meg hirtelen, pont a kínai táblás kanyar előtt és rátéve a két kezét a vállamra kissé összehúzott szemöldökkel engem fürkészett. – Ne akarj már eltemetni! Túl éltem nem? – Hajolt le a tekintetemet keresve, ugyanis erre automatikusan elfordítottam a fejem. – Élek, látod? – Ragadta meg a csuklómat és az enyhén ernyedt kezemet neki ütötte az arcának (ahol nem a véraláfutás van) egy halál komoly fejjel, mire akaratlanul is elmosolyodtam. – Nem haltam meg. Amúgy is… tudtam, hogy valamelyik buzi közbe fog avatkozni – egyenesedett föl, majd körém fonva a karjait átölelt engem és az állát a fejem búbjára helyezte, én pedig vissza ölelve őt megkapaszkodtam a kabátjában és a vállába fúrtam az arcomat. – Nem mellesleg én a nagyapádtól jobban fosok – engedett el, majd átjőve az egyik oldalamra engedte, hogy belekarolva rácsimpaszkodjak a karjára.

– Miért? – Pislogtam nagyokat.

– Hogy miért?! – Nézett rám hitetlenül. – Tudod mennyi az idő?! Rohadt hét óra! Egy órával ezelőtt haza kellett volna érned, ráadásul már engem is hívott! Van tőle két nem fogadott hívásom! Azt se tudtam eddig, hogy van telefonja! Ki fog nyírni a gecibe – állapította meg, majd előre fordult, én meg közbe ismét az ujjaira kulcsolva az enyéimet próbáltam visszafogni a nevetésem, miközben a kertekben lévő kínai lámpásoknak a fényét fürkésztem.

– Elbújsz?

– Nem. Látnia kell, hogy hazahoztalak – sóhajtott, ám ahogy egyre inkább közeledtünk úgy sápadt le fokozatosan, ugyanis a kerítésünk elé érve kiszúrta, hogy az ajtóban ott állt a nagypapám, mellette pedig fázósan, kis köntösbe a nagymamám, aki valószínűleg próbálta rábeszélni, hogy úgyis mindjárt megérkezek és, hogy nem tűntem el, meg ilyenek.

– Nem alszol ma itt? – Kérdeztem rá nála halkan, ahogy lehajolva hozzám adott nekem egy csókot.

– Mi? Nem – adta az egyértelmű választ, majd kissé kényelmetlenül az ajtóban álló nagyapám felé pislogott, aki karba tett kezekkel várta, hogy végezzünk. – Hülye vagy? Nem akarok meghalni – fordította vissza a tekintetét rám.

– Naaaa – ragadtam meg a kabátját és kérlelőn néztem fel rá, mire ő egy ideges "Miért utálsz ennyire?" féle tekintettel illetett. – Légyszi! Lenny is Queennél alszik ma – közöltem amolyan érvként, összehúzva a szemöldökömet.

– Jó. Queen nem a nagyapjával él, aki tud kung fuzni – vágott vissza. – És ott vannak az állataim!

– Ne nézz hülyének, az állataidat még a Legibe való indulásod előtt megetetted! – Cáfoltam rá a hülye kifogására rögtön.

– De apa megöli őket – akadékoskodott tovább, de én úgyis ráveszem.

– Nem fogja...

– Holnap iskola – hozta fel a következőt, mire rendes hátrahőköltem. Ezt ő sem gondolta komolyan…

– És? – Fintorodtam el erre értetlenül, ugyanis ő pont leszarja a sulit és aludt már nálam suli időben is, ám ekkor a nagyapám köhintett kettőt, szóval Aidennel szinte egy emberként fordultunk felé, félbe hagyva a kis vitánkat.

– Bejöttök? Elég hideg van kint – közölte, majd hátat fordítva nekünk bement a házba.

Erre persze egy győzelmi vigyort villantottam Aiden felé, majd kikeresve a kulcscsomómból a jó kulcsot (mindenféle hülye bisz-baszt ráaggattam, például egy mini Bruce Lee-t is, akinek már lekopott az arca) kinyitottam a kaput és beriszáltam a házba, közben szinte a lelki szemeimmel láttam, ahogy Aidennek majd' kifordul a szeme a koponyájából és csüngetve követ engem. Persze, ahogy mindketten beértünk a házba és a fa fellépő előtt levettük magunkról a cipőnket, a nagymamám boldogan elénk sietett és már üdvözölte volna puszival Aident, ahogy szokta, csakhogy ekkor kiszúrta az arcán elterülő elég durva véraláfutást. Rohadt életbe.

– Āiyā! – Kapta a szája elé a kezét, majd fél keze közé fogva Aiden arcát, kissé összenyomva azt aggódva nézegetni kezdte. – Qīn'ài de! Kàn zhège! – Szólt hátra nagyapámnak kínaiul (ők maguk között legtöbbször így beszélnek), mire az említett meg is jelent az előszobának az ajtajában, aki kiszúrva Aiden arcának az állapotát szintén kissé megilletődött.

– Chen, cóng chúfáng dédào yīxiē bīng kuài – szólt a nagymamámnak a konyha felé mutatva, hogy hozzon egy kis jeget, majd mikor ő el is tűnt a konyhában, akkor odalépve hozzánk leguggolt Aiden elé. – Mit csináltál az arcoddal, fiam? – Emelte meg neki az állát.

– Csak… verekedtem. Egy csávó beszólt Lilynek, én pedig nekimentem – kamuzott egyet okosan, hiszen az ilyen bandaháborús ügyekről jó, ha a nagyapám inkább nem tud.

– Az a legjobb harc, amit elkerülünk – oktatta ki gyorsan, majd elvette az időközben megjelenő mamámtól a fagyasztott halat és Aiden lila arcához szorította és annyiban is hagyta a dolgot. Hát igen, yé ye nem egy faggatózós típus.

– Mindjárt kész a vacsora – nézett ránk kedvesen, majd Aidenre vezette a tekintetét. – Itt alszol ma? – Kérdezte egy mosollyal, mire az említett először a nagymamámra, majd kissé vonakodva rám nézett, végül lemondóan felsóhajtott, hiszen már nincs mitől félnie igazából. A nagyapám nem verte el és még jeget is kapott a fejére.

– Igen – válaszolta.

– Oké – mutatta fel a nagyim totál bezsongva izgatottam a két hüvelykujját (nem tudom honnan szedte ezt, de nagyon aranyos), majd el is tűnt a konyhában ismét. – A halat meg tartsd ott! – Szólt még ki nekünk, ahogy elindultunk fel a lépcsőkön, az emeletre a szobám felé.

– Vettem! – Óbégatta vissza Aiden, majd kettesével szedve a lépcsősorokat szinte berobbant a szobámba és fel se kapcsolva a villanyt, csak levágta magát az ágyamra (ami amúgy nem egy magas ágy, igazából csak pár centire van a földtől és inkább csak rohadt széles), én pedig utánamenve lehajítva a tornazsákom rávetettem magam a hátára és így feküdtünk percekig, egészen addig, amíg nem fordult egyet, így én is lecsúsztam onnan, így kb. egymással szemben feküdtünk jelenleg.

– Szerinted mi lesz ezzel a Sárkányos dologgal? – Hoztam fel neki pár perc csend után, mire ő csak vállat vont. Laza.

– Kiraboljuk a bankot – közölte, nekem pedig a gondolatra is görcsbe szorult a gyomrom.

– És, ha nem sikerül? – Kérdeztem, miközben a még rajta pihent lábamat ingattam. – Ha elkapnak? És börtönbe kerülsz?

– Ne legyél már ilyen kishitű! – Fogta fél kezébe az arcomat kissé összenyomva azt, mire én egy értetlenül összevont szemöldökös grimasszal és halszájjal néztem vissza rá.

– Kishitű? Mi ez a szó? – Fürkésztem az arcát. Hogy ez honnan a picsából bővíti a szótárát azt nem tudom.

Inkább csak elvigyorodott majd közelebb húzva a fejemet megcsókolt. Persze erre rögtön közelebb húzódtam hozzá és a tarkójánál a tincseibe túrva lehunytam a szemem és élesen beszívva a levegőt visszacsókoltam. Ám ez a romantikus hangulat szinte egy percig se tartott, ugyanis, amikor már a keze a derekán pihenő combomra siklott, pont abban a pillanatban szólt fel a nagymamám is, hogy bizony kész a vacsora.

– Legjobbkor – nézett rám a fekete szemeivel, amiket imádok, mert amikor bekanosodik akkor mindig kurvára csillogni kezdenek neki és akkor nagyon szexuálul néz ki, főleg a kusza középbarna hajával, ami mindig úgy áll mint, aki most szexelt egy öt perce. Tudom, hiszen láttam már úgy is elégszer.

– Kontrolláld magad! – Vigyorodtam el még egy utolsó csókot nyomva a szájára. – Amúgy se csináljuk úgy, hogy a nagyapámék a konyhában vagy a nappaliban vannak, ezt már milliószor megbeszéltük – paskoltam meg az arcát (ugyanis rohadtul nem szeretném, ha a nagyszüleim hallanának akármit is a dologból, le is sülne a képemről a bőr), majd egy lendülettel felülve leordítottam, hogy „MEGYÜNK MÁÁÁR!”

A vacsi amúgy házi készítésű édessavanyú mártás volt, kínai szezámmagos csirkével és rizzsel, ami a személyes kedvencünk papával, szóval persze rohadtul örültem neki, ahogy megcsapott az illata a lépcsőkanyarban. Aident ez már annyira nem érdekelte, hisz hiába vagyunk együtt már több mint két éve, máig nem volt képes megjegyezni, hogy mégis mit eszik itt nálunk, szóval neki édes mindegy volt. Ráadásul még pálcikával se tanult meg még normálisan enni, így legtöbbször rohadtul megszenved vele minden étkezésnél, ugyanis a yé ye bekamuzta neki, hogy nálunk csak pálcika van. (Biztos valami taníttató jellegből, hogy megtanuljon pálcikával enni, csak eddig nem sokat haladt a dologgal.) A vacsora viszonylag csöndben telt, vagyis igazából azért, mert a nagymamám csacsogott valami új kínai szappanoperáról, ami ment reggel a TV-ben, mi pedig hallgattuk, vagyis igazából én és yé ye csöndben figyeltük, Aiden pedig a pálcikájára felszúrt hússal (?) magyarázott a nagymamámnak, ugyanis kiderült, hogy ezt a szappanoperát ő is nézi. De persze ez szigorúan titok a többiek előtt. Végül miután elmosogattam és Aiden is kidumálta magát a nagyimmal, felindultunk az emeletre, ám ahogy Aiden elhúzta a szobaajtómat, megrezzent a telefonom a kenguru zsebes pulcsim zsebében és elővéve azt rákukkantottam, hogy vajon bekövettek-e megint Instán vagy a Candy Crush küldött-e értesítést. Egyik se volt a helyes válasz, ugyanis Lou írt.

– Hallod! – szóltam Aiden után, aki úgy bedőlt az ágyamba nem mellesleg, mint egy zsák szar. Valószínűleg túlette magát, mert soha se tud megálljt parancsolni magának, hiába mondtam már el neki százszor, hogy a kínai kaja leülepszik.

– Hm? – Kérdezett rá fel se emelve a fejét a párnából.

– Domenico és Lou összejöttek! – Néztem fel rá rendes kicsattanó örömmel, mire erre már ő is megfordult a másik oldalára és hitetlenül fürkészve engem, egy igazán értelmes kérdést préselt ki magából.

– Heh? – Grimaszolt.

– Domenico és Lou összejöttek! – Ismételtem meg izgatottságomban még hangosabban. Ezt el se hittem hirtelen, hiszen ma a suliban még ott ecsetelte, hogy x ideig húzni fogja még annak a fasznak az agyát. Így most tökre maga ellen beszélt feleslegesen (bár valahol sejtettem, hogy valami ilyesmi fog történni, mert elég türelmetlen a barátnőm). Alig várom, hogy személyesen is részletesen kitárgyaljuk!

– Hallottam elsőre is! – Tornázta magát ülőpozícióba, majd a feje tetején megvakarva a haját kissé lesokkolódva meredt rám, ugyanis én fel, s alá kezdtem el ugrálni a szobában. – Váóh… – nyögte ki ugyanis erre a kimenetelre még ő sem számított. Azt hitte Lou megint buta és naiv lesz, lefeküdnek, aztán viszontlátásra. – Mit csinálsz? – Emelte meg a fél szemöldökét, amikor én egész egyszerűen leültem a szoba kellős közepére törökülésbe és vadul pötyögni kezdtem a telefonomon.

– Hát visszaírok! – Legyintettem le és igazából le se lehetett vakarni a vigyort a fejemről. Vége! Már tavaly óta erre vártam! Ideje volt már, függetlenül attól, hogy nem kellett volna ilyen hamar beadnia a derekát…