Második fejezet

Domenico

2.

            Nem tudom mi volt ma ezzel a szaros buszjárattal, de azt az utat, amit amúgy szokásosan alig tíz perc alatt teszek meg minden szájbaszexuált nap, most volt vagy negyed óra. Hogy miért? Fasz se tudja, a sofőr biztos maszturbált egyet a menetrendjére vagy nem tom'. De jha, körülbelül negyed óra múlva a drágalátos buszsofőr végre szándékozott letenni a buszról, ami körülbelül egy köpésre volt az én kis luxus házamtól. Mármint komolyan egy köpésre van, konkrétan betudnék csulázni a kerítésen, ugyanis pont közvetlen előtte tesz le.

– Faszomat, végre – rántottam meg a vállamon a táskámat és úgy tettem, mintha olyan geci nehéz lenne cipelni, de közben félig üres amúgy.

– Az igeeen! – Füttyentett egyet a spanom mellettem, ahogy átkarolva a nyakam teljesen rám nehezedett és már vagy ezredjére megnézte magának a kecómat.

– Úgy teszel, mintha először látnád – néztem le izomból, mire ő csak fogta magát azt egész egyszerűen felém se nézve tarkón baszott.

– Kussoljál már baszd meg, éppen élvezem a látványt! – Közölte, aztán megint összemért a nálam is gazdagabb haverunkkal. – Ez olyan, mintha valami tök fullos gyerek lakna benne, ilyen alsókategóriás Johnny Stewart féle, erre… – nézett itt le rám amolyan "ki ez te" fejjel. – Csak egy csöves.

– Ez a csöves mindjárt a szádba szarik, ha nem takarodsz most már be – jelentettem ki "kedvesen" a bántalmazott tarkómat masszírozva, majd kibaszva a kerítés ajtót, végre valahára elindultunk befelé, ugyanis szerintem már minimál méretre zsugorodott a bránerem ettől a köcsög hidegtől.

Persze szokásosan köszönés nélkül pofátlankodtam be, az a hülye picsa anyám meg szokásosan próbált velem kedves lenni. Jó későn amúgy, mintha ettől változna akármi is. Hogy mi is bajom a családommal? Egyszerű. Ez a fogyatékos kurva meg a faszcibáló férje (vagyis a faterom) egészen születésem óta érzékeltetik, hogy én mennyivel kevesebb vagyok a bátyámnál, mert ő a tökéletes, ő az okos, ő a tehetséges, ő a Danilo Derek Vogel. Vagy mindenért én voltam a hibás (még akkor is, hogyha Danilo volt az, mert ez a két szerencsétlen képtelen volt beismerni, hogy az arany tojást szaró fiuk nem tökéletes), vagy éppen le voltam szarva, de olyannyira hogy szerintem észre se vették volna, ha egy nyaraláson a szállodában hagynak... és nem merek megesküdni rá, hogy ez nem történt meg egyszer. Aztán, amikor megszületett "nemrég" (egy olyan hat éve) az idegesítő kurva húgom, Lucia, akkor azt hittem, hogy lesz valami változás. Akármi. De jó hülye voltam, mert nem volt, csak szarabb lett minden, mert sehova se mehettem el szinte, mert nem is gyerek voltam ebben a szaros lakásban, hanem a rohadt bébiszittere ennek a kis reteknek. Csak éppen a bébiszitterek legalább kapnak pénzt, én meg csak lebaszást kaptam, ha a drága kis egyetlen Luciának hidegebb lett a teje és még akkor is megkaptam, hogy legközelebb majd Danilora bízzák, mert Danilo mindent megtud csinálni, mert Danilo majd nem cseszi el. Nagyon röviden és tömören ennyi. De ez még egy hosszú sztori.

– Dome, te jöttél meg? – Hallottam anyám nyivákoló hangját a konyhából.

– Nem baszd meg, egy random postás, akinek van kulcsa ehhez a gecis házhoz! Úristen – emeltem a plafon felé a tekintetemet, közben meg hallottam, ahogy Aiden már gecin rötyög ott mögöttem. Egészen addig, amíg pofán nem baszom.

– Ó, szia Aiden! – Hagyta teljesen figyelmen kívül ez a szerencsétlen, hogy amúgy épp leoltottam (eléggé elnyomom, amit valamiért eléggé eltűr) és inkább a haveromra fókuszált helyettem. Kicsit se szánalmas, de mindegy.

– Napot' – köszönt lazán intve a haverom, miközben lehúzta azt a jó egyenruhánkhoz járó makkos cipőjét, amit amúgy mindketten gyűlölünk, mint a szart.

– Éhes vagy? – Kérdezgette nyájasan, mint valami szaros háziasszony. Engem bezzeg nem kérdez meg soha.

– Rohadtul – vallotta be őszintén a spanom, aki amúgy mikor nem éhes? Az itt a kérdés.

– Az a nyomorék, faszfej, naplopó bátyám már megint itthon veri a tökeit a gép előtt? – Pipultam be rögtön, félbeszakítva anyám idillijét, ahogy megláttam az említett kocsi kulcsát felakasztva és azt a szutykos elegáns cipőjét az enyém mellett. Hiába tudtam, hogy valószínűleg itthon lesz, akkor is mindig felbaszódok, ha bebizonyosodik. Fúúú, de beletennék egy százas szöget, csak akkor meg azért maradna otthon, mert a nyomorékja nem tudna lábra állni. UTÁLOM, amikor itthon van. Csak itt villogtatja magát azzal, hogy ő itthon is ingben nyomatja, meg ő dolgozik, meg ő üzletember és már azt hiszi, hogy ő lesz ettől a szűz Christian Grey, vagy mit tudom én micsoda.

– A bátyád egyáltalán nem faszfej és naplopó, most is épp dolgozik a gépén! – Húzta össze a szemöldökét anyám rám nézve a festett, sötét rézvörös, hullámos tincsei mögül, mire rögtön egy lenéző fintor kúszott az arcomra. Persze, hogy védi. Mindig védi. Üljön rá a farkára akkor, ha ennyire odavan azért a nyálas képűért. Még ki is nézem belőlük őszintén, ahogy szopkodják egymást állandóan.

– Remélem tönkre megy a szeme és megvakul! – Intéztem el ennyivel, majd kikerülve őt még talán kicsit le is vállaltam, átvágva a nappalinkon lehuppantam a kanapéra lazán elfeküdve rajta, keresztbe fonva a lábaimat. Bekapcsoltam a TV-t, de csak addig, amíg Aidennek megtömik a belét. Vagy legalábbis a kezébe nyomják a kaját, hogy takarodhassunk már felfele végre.

– Dome! Dome! – Jelent meg a semmiből az a lufifejű kis kurva (a húgom) és odaszaladva hozzám nemes egyszerűséggel be is állt a TV képernyő elé. Azt a kurva. – Megjöttél? – Kérdezgette előttem ugrabugrálva vidáman, mire én csak egy érzelemmentes bokorfejjel bámultam vissza rá. Nem tudom mit örül ez nekem ennyi év távlatában is, amikor mindig leszartam a fejét és köcsögösködtem vele.

– Nem. Nem jöttem meg. Ide flesselsz.

– Mi az a flesselsz? – Szipogott egyet kérdőn, mivel meg van fázva a kis hülyéje.

– Semmi. És most húzd el a kis picsád a képből, köszi – mondtam és ezzel arrébb is taszítottam őt a másik irányba. De ez a kis görcs nem is vette magára a dolgot annyira, csak felült a mellettem lévő fotelbe és nézte velem a TV-t. Legszívesebben egy kőkemény pornó csatornára kapcsoltam volna csak az ő kedvéért, de sajna azok le vannak tiltva a mi hálózatunkról. Ilyenkor sajnálom, hogy nem fizettünk elő rá anno, amikor lehetőségünk lett volna rá. Viszont hála Istennek nem kellett ezt sokáig elviselnem, ugyanis Aiden hamar megjelent a kezében egy nagy tál brassóival és, amikor azt mondom "nagy tál", azt komolyan is gondolom, mert körülbelül egy kisebb lábos tartalma lehetett a kezében.

– Azt te mind megeszed? – Néztem rá egy hitetlen fintorral, mire ő csak először rám nézett, majd a táljára, mint, aki nem érti mi a baj vele.

– Nem geci, úgy gondoltam, hogy a felét a fejedre húzom! Mi a problémád vele?! – Nézett rám értetlenül ráncolva a homlokát, rendes nekem állva egy tál kaja miatt, mire én fel is tettem a két kezemet, amolyan "bocs főnök" stílusban. – Inkább azt mondd meg, hogy szándékozol-e még ott döglődni a kanapén, mert akkor az öledbe ülök és elkezdek végre zabálni, ugyanis kilyukad a belem!

– Csábító az ajánlat, de inkább takarodjunk most már fel – pattantam fel a fekhelyemről gyorsan és megkerülve a kanapét már indultam volna futólépésben fel a szobámba, a lépcsősor felé igyekezve, ahol egyiknek a hülye fejét se látom. De persze, hogy annak a faszfejnek (a bátyámnak) is pont ebben a pillanatban kellett lejönnie a lépcsőn...

Rögtön lefékeztem, így a mögöttem jövő Aiden majdnem előre is bukott bennem, kis híján kiöntve a kajáját.

– Mi a fasz?! – Káromkodott fel, szorosabban magához ölelve a tálját, mintha a kis kincse lenne.

– Takarodjál már arrébb a gecibe! – Néztem fel arra a gyökér bátyámra és szinte sütött az undor a hangomból, ezt egyszerűen nem tudom titkolni. Tényleg utálom. Azt se értem, hogy amúgy ennyi idősen mi a rákért lakik egyáltalán itthon?! Egyetlen nőnek se kell biztos, mert ilyen díszbuzi... vagy őt is nőnek nézik a hosszú, lapockája aljáig érő haja miatt, amit most jelenleg egy buzeráns laza copfba kötött össze a tarkójánál.

– Hogy mondod? – Emelte meg a fél szemöldökét ez a geci, mint, aki elvárja a tisztelettudó beszédet, mert ő itt a valaki. Hát előttem egy nagy szar.

– Süket vagy?! Azt mondtam takarodjál már arrébb a gecibe! Légy szíves – tettem hozzá egy erőltetett mosollyal a végére, már sokkal inkább vicsorral, mire ez a nem normális hirtelen felém nyúlt, elkapta az ingem gallérját és annál fogva rántott közelebb magához. Ennek meg mi baja?!

– Tanulj meg velem tisztelettel beszélni, megértetted? – Sziszegte szinte az arcomba fenyegetően, mint egy elmebajos. Válaszként én csak megragadtam a kezét és nagy nehezen kitéptem magam a szorításából. De Danilo meg se várta, hogy akármi értelmeset is mondjak, egész egyszerűen kikerült és nagy feldúltan letrappolt a lépcsőkön.

– A Törtetőt meg mi lelte? – Nézett utána Aiden is lesajnálón grimaszolva, mire én idegesen rántottam egyet az ingemen, ahol megszorított. Gecis kurva anyját szorongatja már ez...

– Nem tom', mostanában ilyen – válaszoltam dühös fintorral nézve a faszfej bátyám után. – Játssza a fasza gyereket – mondtam, majd inkább fújtatva ugyan, de mentem tovább fel a lépcsőn, amibe előbb ez a rohadék meggátolt.

Beérve a szobámba (aminek a kilincse amúgy nagyon lötyög, onnan lehet felismerni, hogy az enyém) rögtön bevágtam a sarokba a táskámat a gecibe és szinte rávetettem magam az ágyamra, ugyanis az én egyetlen örömöm az életben, ott feküdt az ágyamon és érkezésem pillanatáig édesen szunyókált. Persze ahogy meglátott, rögtön felkapta azt a gyönyörű fejét és máris vadul elkezdte tisztára nyalni az arcomat, amit összeszorított szemekkel és összepréselt szájjal tűrtem is neki.

– Néha nem tudom kit akarsz jobban megkúrni. Lout, vagy a kutyádat – rúgta be maga mögött Aiden a szobaajtómat, majd levágta magát a táljával a pörgős székembe, ami igazából már nem pörög, mert eltörtem benne valamit még egy éve kb.

– Jól van, te kussoljál az állatfarmoddal, Dr. Dolittle! – Szóltam vissza felé sem nézve, hanem inkább Tisha szép kis fajtiszta németjuhász pofáját fogtam a két kezem közé és dögönyözni kezdtem neki. Egyébként a kutyám le se szarta a haveromat, mert jól betanítottam arra, hogy ne ugráljon meg ugasson rá. De csak rá. Be kéne idomítanom arra is, hogy a faszfej köcsögöt megölje álmában.

– Anyád picsáját megbaszod, te padlócirkáló szar! – Intézett le ennyivel a beszólásom miatt, de még ő se tagadta le a dolgot csak ráérősen felszúrt egy kis adagot a villájára.

Persze nagy lustaságomban még egy ideig ez ment, hogy én elnyúlva az ágyon szerelmeskedtem a kutyámmal, de mivel a gecis ing már kezdte rohadtul zavarni a bioritmusomat, ezért végül lekoppintva csóró Tishát nagy nehezen kiszenvedtem magam az ágyamból és a szekrényemhez csoszogtam. Félre lökdöstem a lábammal a földön álló vízipipámat (sajnos fel is dőlt) és először a nyakkendőt téptem le a nyakamból, aztán elkezdtem kigombolni azt a szart is, majd kibújva belőle egész egyszerűen magam mögé hajítottam a picsába.

– Ezért van ekkora kupi a szobádban, baszd meg – fintorodott el Aiden, ahogy végigvezette fekete tekintetét a kis birodalmamon, ami talán tényleg egy kicsikét, irinyó-pirinyót kupisabb volt a kelleténél. – A TV-d képernyőjét, hogy a gecibe basztad be?! – Mutatott a villájával az ominózus falra aggasztott száznyolcvanas cuccomra, amin keresztbe volt egy baszott nagy törés. Erre természetesen hátranéztem a vállam fölött rá, mintha nem tudnám miféle TV-ről lenne szó.

– Neki kúrtam a távirányítót, asszem' – adtam a választ végül, miközben elkezdtem kigombolni azt a hülye egyenruha nadrágot is, Aiden pedig csak felröhögött a válaszomon, de nem olyan vidáman, mintha vicceset mondtam volna, hanem sokkal inkább geci kárörvendően. Hogy akadna a torkán a következő falat!

– És a fegyókat meg a cuccost pontosan melyik ruhakupac alatt tartod? – Tette le az üres tányért az asztalomra a többi üres tányér mellé (jó gyorsan bepusztította) és azok mellett még egy rendes, cigisdobozokból épített kis torony volt meg egy hamustál.

– Egyik alatt se – grimaszoltam neki direkt kicsit mélyítve a hangomon, mintha őt utánoztam volna. – Az ágyam matraca alá kukkants be! – Léptem ki a nadrágomból is, így egy szál fekete bokszerben feszítettem a szekrényem előtt, karba font kezekkel.

– Azt a büdös gecis kurva élet, Dom'! – Hallottam a hangját magam mögött, mire egy egós, sunyi, sokat sejtő vigyorral megfordultam. Az én drágalátos haverom ott guggolt az ágyam mellett, kezében egy kinyitott mustár színű borítékkal, plusz maga mellett a felemelt matracom alatt ott sorakoztak ilyen kis csomagokban, alufóliába csomagolva, pakkokban a kábszik. Szerintem elég faszán eldugtam, akárki akármit mondd.

– El ne élvezz! – Figyelmeztettem, még mielőtt kajakra orgazmust kap a tag, ahogy belenyúlva a fent említett borítékba előhúz egy koromfekete Beretta M9-es fegyót, amiből van még a borítékban négy darab (két feketét szerváltam meg két ezüstöt) plusz töltények, illetve két hangtompító cső is, hátha majd szükség lesz rájuk.

– Ezekkel egészen nyugodtan seggbe baszhatnának – jelentette ki felmutatva a fegyvert, mire felröhögtem. – Hát, de komolyan! Tudja a geci, lehet új fétisem lesz. Ezek köcsög szépek Dome – húzta hátra a kezében lévő pisztoly kakasát, majd egész egyszerűen nekem szegezte. Természetesen egy arcizmom se rezdült.

– Nincsenek megtöltve, Rambo – emeltem meg a fél szemöldököm, mire végre ő is elvigyorodott. Azt nekem mondják amúgy, hogy milyen egy gonosz vigyorom van a vámpír (vagy farkas) fogaim miatt. Hát akkor még nem látták Aident vigyorogni. Olyan, mint maga a Sátán, olyan ördögien torzul el az arca.

– Tudom, te fasz, csak már egy ideje ki akartam próbálni – engedte le a fegyót, majd vissza ejtette a borítékba és azon belül is a helyére. Hát őszintén nem tom' melyikre gondolt... hogy pisztolyt fog a kezében vagy azt, hogy pisztolyt fog rám.

A fél lábamon ugrálva magamra kaptam egy a térdeinél szaggatott csőgatyát, egy fekete pólót, aminek a két ujján két fehér víszszintes csík húzódik, ahogy az alján is, illetve egy szintén fehér 9-es van kicsibe a mellkasánál bal oldaltt, nagyba meg a hátán is.

– Geci hallod, amúgy tudod mire számítottam, amikor felemeltem azt a redvás matracodat? – Kérdezett rá most már az ágyamról, miközben a kutyámat molesztálta, aki jókedvűen tűrte.

– Na, mire? – Tudakoltam hátra sem nézve rá, csak a szekrényemen lévő tükörben megigazítottam a hajamat. Lassan be kéne festenem újra, mert éktelenkedik már egy kicsi lenövés, faszom...

– Meztelen Lou képekre – mondta ki, amire legszívesebben felkuncogtam volna, ám a hatás kedvéért felvettem az asztalomról a fekete iPhone 8-asom, megnyomtam a lezáró gombot és hátramutattam neki a képernyővédőmet. Szinte a lelki szemeim előtt volt, ahogy szinte átfekszik szegény Tishán, hogy megkuksizza.

– Hát te egy világi fasz vagy, baszd meg! – Röhögött jóízűen, miután realizálta a dolgot.

– Neked meg Lily csöcsei a háttered, az se jobb – zártam le végül, majd az asztalra dobtam a telómat, ami amúgy majdnem fellökte a cigis doboz tornyomat, de szerencséjére nem.

– Jó, de nekem ő a csajom, drága egyetlen bro-m. Már több mint két éve – vette elő a zsebeiből a cigis dobozát és már gyújtott is rá. Ki ez a gyárkémény te.

Jha, a spanomnak ez eddig a leghosszabb kapcsolata. Nem is, sokkal inkább ez az első kapcsolata. Mármint kúrogatott előtte is párszor, de szerintem egyiknek se tudta igazán a nevét, akiket megfektetett. Az elsőt is valahogy így vesztette el, csak aztán közbe jött Lily még általános nyolcadik év végén a másik osztályba, azt' él-hal érte a gyerek azóta is... pedig akkor kb. nem is beszéltek még geci. Kilencedikbe találtak egymásra, amikor bevédtük őket két gyökér sráctól a sulink előtt. Ki nem néztem volna belőle, hogy ilyen sokáig fogják húzni amúgy, de már az első év után rájöttem, hogy a bradám ezt most az egyszer tényleg komolyan gondolja és meg is szerezte tizedikben. Csak éppen néha majdnem kinyírják egymást a csajával, de az nem lényeg.

– Nekem pedig majd LESZ a nőm – fogtam meg a pont tegnap kiűrített hamus tálamat és elé vágtam az ágyra. Azért a hamuban nem akarok fetrengeni, köszi. – Úgyis beadja majd nekem a derekát, csak meg kell várni!

– Ostromold a sosem szűnő szerelmeddel! – Nyomott be egy ilyen világi szar szöveget, amire mindketten elröhögtük magunkat. Na, egy ilyen mondatot pl. a nyájas képű, faszfej Törtető szájából halál lazán eltudok képzelni.

– Tudod, ha egy nő nemet mondd, akkor igazából igent gondol – vigyorogtam, ahogy a számba tettem én is egy szál cigit és ezt kajak komolyan gondoltam. Hiába mondja, hogy már nem érdeklem, ez gecire nem igaz. Akármikor a farkamra húzhatnám megint, csak még makacskodik egy kicsit a lelkem.

– Hááát nem tom' amúgy – fújta ki a füstöt és elfeküdve az ágyamon elkezdte vakarászni a kutyám füle mögött, aztán előhalászta a telóját. – És akkor mi van geci, ha mégis elkúrtad? Úgy végleg? – Kérdezte halál komolyan a hamustálba pöccintgetve a cuccot, miközben valamit pötyögött a szarján. Erre viszont akaratlanul is elkomorultam. Felbaszódok ezen a témán, mert, ha még nem lenne riválisom, akkor oké, de az ellenséges bandából az az ütnivaló fejű retek Luke is Lou pinájára pályázik és ez az egekig felbassza a vérnyomásom, akárhányszor erre gondolok.

– Semmi – adtam az egyszerű választ vállat vonva és a cigitől egy kicsit furán beszélve, mert kicsit megkaparta a torkom. – Inkább álljál onnan fel és húzzunk az állatfarmodra a picsába! – Kaptam fel a földről a fekete, belül szőrmés bőrkabátomat. Gyorsan elnyomtam a cigimet (kb. félig se szívtam el) és belebújtam abba a fosba, plusz előkapva egy fekete hátizsákot, belepakoltam a matracom alól a cuccost (fegyós borítékok, plusz a kábszik). Azt a félvállamra vettem, majd elmenve mellette rákúrtam egy jó csattanósat a spanom combjára.

– Kurva anyádat megbaszod, te mélynövésű, kobold szar! – Rakta ki a lábát erre hirtelen, amiben persze kis híján pofára is estem, szóval fél lábon ugrálgatva, kitéve a két kezem oldalra próbáltam megtartani az egyensúlyomat.

– Hülye állat! Majdnem megöltél! – Dramatizáltam túl direkt a helyzetet, a mellkasomra téve a kezemet, miközben azt néztem, ahogy feltápászkodik az ágyamról és nagy nehezen búcsút véve a kutyámtól (az ÉN kutyámtól) ő is felkapta az ágyamra cseszett kabátját.

– Adta volna a Jóisten! – Ment el mellettem, de ahogy mellém ért, hirtelen egy mozdulattal a hóna alá szorította a fejemet és úgy indult le velem az emeletről. Nekem már pirosodott a pofám, mert geci olyan erősen szorított, hogy kishíján megfulladtam.

– Takarodjál már el anyádba, te agresszív köcsög! – Erősködtem, próbálva kihúzni a fejem onnan, majd egész egyszerűen elrugaszkodtam a földtől, felemelve a jobb lábamat, a zoknis talpamat majdnem a háta közepére tettem (éljen a hajlékonyság) és egész egyszerűen elrúgtam magamtól. Így persze kénytelen volt elengedni, ugyanis majdnem előre zúdulva felnyalta a lépcsőnket.

Leérve a földszintre, a cipős szekrénynél belebújtam a köpött, kissé megviselt, zöld, magasszárú Air Force One-omba, összehúztam magamon a kabátot, közben mögöttem Aiden is visszavette azt a jó egyenruhás cipőjét, majd köszönés nélkül (vagyis a haverom, valamiféle viszlátot odaóbégatott, mivel mégiscsak ő a vendég, de én meg se szólaltam) el is húztuk a csíkot.

A buszmegállóban meg legalább egy tíz percet egészen biztos fagyoskodtunk, vagyis igazából csak Aiden fagyoskodott, én akkor már patentül be voltam bugyolálva és a tököm se fagyott be annyira, mint abban a rohadt egyenruha nadrágban. Amúgy nekem ez egy ilyen teóriám, hogy a suli azért ad ilyen vékony szar egyenruhákat télire is, mert azt akarják, hogy tüdőgyulladást kapjunk vagy valami és megdögöljünk a picsába.

Végül körülbelül a tizenharmadik percben a limónk is szándékozott befarolni elénk (azaz a busz), amire Aiden úgy pattant fel előttem a kezeit összedörzsölgetve, mint, akit kergetnek.

– Ajjaaj, valakinek csak nem lefagynak a kis golyói? – Incselkedtem vele, ahogy felszálltunk, de persze ülőhely nem volt, mert miért is lett volna.

– Kussolj baszd meg, kussolj! – Rázta a fejét a két kezét lehelgetve olyan idegbajos fejjel, hogy azt hittem kajak elharapja a torkomat itt a buszon. A spanom amúgy gyalog kőkemény tíz percre lakik tőlem, szóval akkora távot azért nem tettünk meg, körülbelül két megállót mentünk, de amennyit vártunk erre a cseszedék buszra, talán mégis jobb lett volna gyalog elindulni. Ebben csak annyi plusz volt, hogy ahogy nálam, úgy nála is geci közel van a megálló a házához, amit amúgy onnan lehetett felismerni, hogy egy családias földszintes ház, baszott nagy garázs feljáróval, amin vagy négy autó sorakozik egyszerre. Ugyanis a drága bradám apja valami autókereskedő, aki ilyen luxus, meg ilyen-olyan fasza autókat ad el és szerel meg és azokkal üzletel. Próbálkoztunk már, hogy nem ad-e kölcsön egyet, hogy ne Lennyt meg Yalet ugráltassuk állandóba, ha fuvar kell, de az apjának esze ágában sincs a kezünkbe kocsi kulcsot adni. Szomorú.

– Papper, megjöttem! – Vágta ki sarokig az ajtót, ahogy beértünk és csóró haverom az ezután következő csend miatt reménykedve fülelni kezdett. Ám, amikor a faterja dörmögő hangja válaszolt neki az előszobából nyíló nappaliból, akkor a csalódás minden fajtája kiült az arcára. Körülbelül úgy festett, mint, aki kiakarja nyírni magát. Hát ezen meg én kezdtem el rötyögni a háttérben, közben pedig elszaladt a két lábam között egy random cirmos macska, amihez leguggolva Aiden rögtön a kezébe is vette, a macska pedig a vállára mászott.

– Ilyen korán?! Mi a faszt csináltál már megint?!

– Semmit, elmaradtak az óráink – kammerozott egyet gyorsba, ahogy az apja megjelent az előszobában. Egy mackósabb alkatú, kissé sörhasú, valamennyire napbarnított bőrű, alacsonyabb, erősen borostás, borzas szemöldökű ürgét kell elképzelni, akinek ugyanolyan gonosz fekete szemei vannak, mint a haveromnak és még itthon is ingben meg öltönynadrágba van, mintha készülne valahová, csak a spanom legnagyobb bánatára soha se megy sehova. Ez olyan, mint a törtető buzi bátyám szokása.

– Persze, én meg a brit királynő vagyok, mi?! – Förmedt rá rögtön, majd felém fordulva kissé enyhült a tekintete. Engem valamiért srác korom óta imád, amin viszont Aiden gecire ki van, mert vele bezzeg úgy beszél, mint egy kalap szarral. Elméletileg még Lilyért is odavan, csak a fiát baszogatja ennyire. – Ian! – Vigyorodott el, ahogy meglátott. Igen, ő Isten se tudja miért, a középső nevemen hív. – Mi szél hozott ide? Jól vagy?

– Zef bá'! Igen, minden patent – örültem meg neki én is, megigazítva a vállamon pihenő táskát, mire a szemem sarkából láttam, ahogy Aiden szemet forgat és a vállán a random macskával elindul a szobája felé. Erre persze az apja rögtön felkapta a fejét és utána ordított olyan hanggal, mintha már a ház másik végébe lenne, azt csóró igazából alig ment csak pár lépést. Már értem honnan örökölte Aiden a temperamentumát.

– A köcsög állataiddal csináljál valamit, vagy most már komolyan mondom kibaszom őket a gecibe!

– Akkor ezzel az erővel magadat is kibaszhatnád a gecibe – jegyezte meg halkan a spanom, összeszorítva az állkapcsát.

– Mit mondtál?! – Kérdezett vissza Zef bá', és igazából pontosan hallotta, mit mondott a srác, csak esélyt adott neki korrigálni.

– Semmit – forgatta meg a szemét egy sóhajjal, majd idegesen rántva egyet a táskáján elindult a szobája felé. Én még egy pár szót váltottam a faterjával az új kocsikról, amik a feljárón állnak, no meg megtudtam, hogy éppen valami fasza üzletet készül kötni egy autógyárral, meg stb., stb. Így, amire már a spanom után mentem a szobába, ő addigra a szobája közepén állt és számolt.

– Már megint az állataidat számolgatod? – Csuktam be magam után az ajtaját, mire egész egyszerűen lepisszeget.

– Kuss! – Szólt le, majd az akváriumában úszkáló aranyhalaihoz fordult. – Egy… kettő… három… négy… öt… éééés hat! – Könnyebbült meg szemlátomást, ugyanis fosik attól, hogy ameddig ő nincs itthon az apja kinyírja valamelyik jószágát.

– Na? Mindegyik meg van, brada? – Kérdeztem rá egy jól szórakozott vigyorral leülve az ágyára, a krém színű, Cher nevű shiba inuja mellé, akinek mellékcselekvésként megsimogattam a fejét.

– Jha. Kurva nagy szerencséje annak a hájas fejű mangalicának – kezdte el kigombolni az ingét, csak közben elővette a kajás dobozokat és sorban enni adott az összes rohadt állatnak. Mert mindegyik az ő szobájába van. Két kutya, egy hüllő, egy papagáj, három macska meg kitudja még mik.

A másik kutyája (ami szintén shiba inu, csak a fekete fajta és asszem' Bryan a neve) a hátizsákomhoz lapult és látványosan szagolgatni kezdte. Gondolom érzi benne az anyagot, szóval inkább feltéve az ágyra a táskát, dőltem volna hátra, hogy én akkor addig pihizek, amíg a haverom Ace Venturát játszik. Ám ahogy feküdtem volna le, valamiféle hangot hallottam magam alatt, meg valami puha dolognak mozgolódását éreztem.

– Mi a here?! – Ültem fel rögtön majdnem szívrohamot kapva és le is rántottam a haverom takaróját az ominózus helyről. Hát egy rohadt logófülű sötétszürke nyúl pislogott vissza rám.

– Mi a faszt csinálsz vele?! – Kapta felém a fejét rögtön Aiden, mintha éppen a gyerekeit öldököltem volna, azt közbe csak véletlen ráfeküdtem a nyulára. – Kiheréllek, ha valami baja lett Cameronnak, geci!! – Dobott be valami szárított szöcskét a leguánjának, amit meg Timnek hív. Az összesnek ilyen hülye neveket adott amúgy. Például az egyik aranyhala George, csak azt nem tudom, hogy a szarba tudja megkülönböztetni a halait, amikor tök egyforma mind.

– Ember, mi a faszt keres a nyúl egyáltalán az ágyadban?! – Álltam neki én is, széttárva a két kezem, majd odanyúlva az állat alá felemeltem és arrébb raktam.

– Biztos ki jött, mit tudom én! Ne rá fogjad, hogy egy figyelmetlen faszkalap vagy! – Oltott le, majd miután mindenkit ellátott kajával, a szekrényéhez lépve végre ő is nekiállt öltözködni. Én meg addig kényelmesen elfeküdve (kabátban mellesleg és még a cipőt se húztam le) az ágyon, felnéztem faszbukra, hogy miféle újdonság van és, de jól tettem! Az én Loum ugyanis egy olyan tipikus tükörben fotózkodós képet tett fel, körülbelül fél órája. Biztos unatkozik órán szegénykém. Az alsó ajkamba harapva egy vigyorral méregettem a képet, hiszen, mint minden képen, ezen is kurva bomba volt a lelkem és már vészesen vakargatni kezdtem az alhasam, a szeplős ágyékom felett. Nem akartam kicsapni meg semmi ilyen szar, csak az ösztön. Ám, ahogy az a fekete "drogos" kutya mellém feküdt és helyet adva neki magam mellett, mielőtt rám fekszik és soha többet nem állok fel, egy furcsa dolgot éreztem a párna mellett. Nem, kivételesen nem egy állatot.

– Brada, ez most komoly…? – Húztam elő egy fekete tangát a párnája mellől, mire ő meg belebújva a sötétszürke V nyakú pólójába megfordult a tengelye körül, illetve most már ott feszített rajta a fekete szűk szárú, kicsit ülepes Adidas melegítő nadrágja is. – Most kajak a csajod bugyija van a párnád alatt?

– Dobjad! – Rogyasztotta be egy kicsit a térdét és széttárta a kezeit, mire én csak felröhögve egy lendülettel odabasztam neki, amit mélyebben lehajolva el is kapott. Ez egy fasz.

Végül miután az összes gyerekétől elbúcsúzkodott és belebújt a kabátjába, a kezembe nyomta Bryan pórázát, mire én értetlenül fintorogva fürkészni kezdtem őt, amolyan "neked mi bajod" fejjel, amíg ő nála pedig Cher póráza volt.

– Nyugi ne szarj be, nem hozom őket... csak engedjük ki őket az udvarra! – Intett a bejárati ajtó felé, mire én csak sóhajtva pórázon fogtam a kábszist és elindultam vele kifelé, ahol leguggolva elé ráparancsoltam, hogy maradjon a seggén, majd levettem a kis akasztót a pórázából és már indult is meg mint a szar.

– Na és most hova? – Karolta át a nyakamat, ahogy elindultunk mind ketten a kerítés kapujuk felé, közben meg a két kutya úgy körözött közöttünk, mint két meghülyült helikopter.

– Hogy érted, hogy hova? – Fintorogtam rá.

– Mi lenneeee – kezdte egy sejtelmes vigyorral, én pedig már most az égnek meresztettem a szememet. – Ha visszamennénk hozzátok és xboxoznánk még egy kicsit, amíg nincs idő? Na? Szerintem pacek kis ötlet.

– Ember! – Csattantam fel. – Akkor minek hoztam el a gecis táskát?! – Rántottam meg az említett fekete tatyót a vállamon, sík idegen. – Mi a faszért cipeltem eddig?! Ezzel az erővel otthon is hagyhattam volna!

– Nem baj, legalább addig is erősödött a bicepsz! Amúgy is rád férne egy-két súlyzó. Szívesen – vigyorodott el világi köcsögül és még rám is kacsintott ez a geci, mire ellökve magamtól nemes egyszerűséggel a kezébe kúrtam a táskámat, mondván akkor innentől vigye ő, a faszomba. Büdös kurva anyját.

Lily

            Hogy ellett-e baszva a hangulatom? El bizony. Gyűlölöm, amikor ezt csinálja, ilyenkor legszívesebben egy az egyben kitekerném a nyakát. Aztán persze kilennék, hogy megöltem, de akkor is. Nem az a bajom, hogy megvéd, az nagyon jól esik, engem az zavar, hogy túlzásba viszi és még a végén egyszer tényleg kicsapják a picsába. No meg így tényleg semmi kedvem kb. az egész naphoz, szívem szerint a Legit is lefújnám a faszba főleg, hogy még a nagyapámmal is hátra van egy jó beszélgetésem erről, de… aarghh! Ha ez történik mindig elmegy a kedvem mindentől, már megszoktam. Mindegy.

Lou és én a megbeszéltek szerint egy filozófia óra erejéig bezárkóztunk a lány WC-be, nemes egyszerűséggel lehuppantunk a mosdókagylókkal szembeni falhoz és vártuk az óra végét. Persze én már rohadtul nem akartam Aidenről beszélni, azt az elvemet követve, hogy, ha őt nem érinti meg az ügy és nem törődik a dologgal, akkor nem én leszek az a csicska, aki viszont görcsöl rajta és foglalkozik vele. Leszarom. Igaz ez a tervem nem mindig válik be, de én igyekszem. Ehelyett viszont csomó minden másról beszélgettünk, mindenről, aminek semmi köze a fiúkhoz. Kurva anyjukat amúgy is.

Igazából nagyon büszke vagyok Loura egy ideje, hiába nem hangoztatom neki sokszor, hisz tavaly másról se tudott beszélni, mint Domenicoról és arról, hogy mennyire ki van rajta. Persze ez engem egyáltalán nem zavart, mindig szívesen meghallgattam őt, nem erről van szó. Engem egyedül az zavart, hogy mennyire kikészült az egész helyzettől és, hogy így kihasználta az a rohadék a barátnőmet, mind lelkileg, mind szexuálisan. Rohadtul felkúrt a dolog. Akárhányszor Lou az éjszaka közepén felhívott sírva, hogy az a fasz megint mit csinált, legszívesebben (leszarva, hogy a palim legjobb haverja) pofán öntöttem volna a tagot egy gallon benzinnel és felgyújtottam volna őt a picsába. De most, hogy újonnan már egy ideje teljes (na jó, majdnem teljes) érdektelenséget mutat a srác iránt, kurva jól mulatok ezen magamban. Rohadtul büszke vagyok rá, amiért ennyire kikészíti idegileg azt a faszt, aki meg ugye úgy gürizik érte, hogy jobban se kell. Bár ezt már egy éjszakai fagyi evős, kiakadós FaceTime-os lelkizésünknél megjósoltuk egy olyan egy éve kb. éééés valóra is vált!

Egészen kicsöngőik csücsültük szét a fenekünket a hideg csempén, ahonnan amúgy rohadt nehéz volt felállni, mert azzal nem számoltunk, hogy a kemény kőtől el is zsibbad a seggünk. De végül megoldva a helyzetet egymásba kapaszkodva feltápászkodtunk onnan, leporoltuk a mi drága szeretett egyenruhánkat, majd kiléptünk a folyosóra, ahová özönleni kezdtek a diákok.

A fenmaradó tanórák alatt dumázgattunk párszor Yale-ékkel, akik elmondták, hogy Aident hazaküldték igazolatlanul és Domenico persze vele ment, mert összevannak nőve, mint a sziámi ikrek. Plusz a srácok emlékeztettek rá minket nem egyszer, hogy ekkor meg akkor legyünk Legibe, mert bandázási lesz. Természetesen nem mondtuk le, bármennyire is szerettem volna. Attól én még ma jól fogom érezni magam, Aiden meg majd azt csinál, amit akar!

A szünetekben pedig megnézegettük még Louval a folyókra kidíszitett kis plakátokat a holnapi karácsonyi vásárral kapcsolatban. Minden tizenegyedikes osztályból több fős csoportokra oszlottak a tanulók, akik ilyen szórólapokat készítettek és kitették őket a suliban, hogy melyiküknél majd miket lehet venni és mennyiért. Elég sok finomságra akadtunk, amiket mindenképpen meg akarunk majd kóstolni.

Utolsó óránkról hála Istennek öt perccel előbb elengedtek minket és még pont kicsengő előtt úgy két perccel kb. villámgyorsan kipakoltunk a szekrényünkből (kabát, meg stb.), hogy ne a kiözönlő tömegen keresztül kelljen.

– Mehetünk? – Kérdezte Lou a karjára téve a nőiesebb fajtájú, divatos fekete táskáját, ami persze nem iskolatáskának lett gyártva, de rohadt jól néz ki a kezében.

– Ahhamm – vettem a vállamra a cipzáros, fekete bőr hátitáskámat, ami körülbelül a fenekemig lelógott. Na, ez se épp iskolatáska amúgy. – Áh, már előre látom, hogy be fog fagyni a seggem kint – néztem ki a suli ablakán, miközben automatikusan összehúztam magamon a baseball stílusú dzsekimet, aminek ilyen fényesebb anyaga volt és míg elől a két oldalán cseresznyevirágok voltak, addig a hátán egy hímzett koi hal.

– Ne is mondd. Befognak fagyni a hálók a pinámon – jelentette ki a sötétkék, a nyakánál pedig még sötétebb kék szörmés, kis arany gombos, Zara kabátjának a zsebébe süllyesztve a kezeit. Na, erre a mondatára viszont kitört belőlem a nevetés.

– Hát te hülye vagy – mulattam rajta, ahogy elindultunk le a lépcsőn, mögöttünk pedig a csengő hallatára már vonultak is ki a diákok a termekből, mint holmi marhacsordák.

– De én komolyan mondtam! – Húzta be a nyakát a kabátja szőrméinek közé, miközben a telifrufruját igazgatta meg a szürke iPhone 6S-ének a képernyőjében nézve magát. – Már bepókhálóztam – mondta ezt halál komoly fejjel, én pedig majdnem legurultam a lépcsőről a nagy röhögésben.

– Masztizz! – Tanácsoltam neki egy jóllakott óvodás mosollyal, hiszen nekem ilyesféle problémám nincsen. – Ha átmegyünk hozzám, rendelhetünk ebayről neked valami vibrátort vagy dildót, mit szólsz? – Libbentettem meg a sötétbarna, szinte fekete derékig érő tincseimet, hogy összetudjam magamon húzni a dzsekit.

– Na jó, hagyjál – forgatta meg a szemét most már ő is elnevetve magát a jó ötletemen és taszított rajtam egyet.

Időközben elhaladva a porta előtt illedelmesen köszöntünk Brown bácsinak, aki a fülkéjében gubbasztva látványosan némi nemű suskát forgatott a kezében, a pörgős székébe ragadva, egy olyasféle mosollyal az arcán, mintha megnyerte volna az ötös lottót.

– Domenico lefizette megint? – Kérdeztem egy rendes fájdalmas grimasszal elfogadva, hogy a drága portás bácsi jelenleg nem ér rá visszaköszönni nekünk.

– Egészen biztos – bólintott erre a barátném egy hasonló fintorral az arcán, mint az enyém. Ez az alak egy világi szar. Mármint Domenico is és Brown bá' is.

Ahogy kinyitva a suli bejárati ajtaját kiléptünk a hidegbe, rögtön átkozni kezdtük az egyenruhát, a suli rendszert és mindent a világon, ugyanis szavak nincsenek arra, hogy mennyire fáztunk. És a fiúk nyivákolnak az egyenruha miatt?! Még szerencse, hogy összeér a combom és az legalább egy kicsit melegít!

Szinte egy örökkévalóságnak tűnt az a pár perc, amíg a busz begurult a megállóba, amire nem mellesleg mind ketten úgy pattantunk fel, mint a mérgezett egerek.

– Rohadt kurva tél – káromkodott egyet Lou, ahogy a kezeit összedörzsölve lehelgetni kezdte azokat.

– Na? Megfagytak a pókhálóid? – Kérdeztem tőle a dzsekim gallérjába beszélve, ugyanis körülbelül úgy behúztam a nyakam, mint egy teknős.

– Meg – jelentette ki a barátosném, mire a buszon a közelünkben lévő emberek furcsán kezdtek felénk sandítani, hisz fogalmuk sem volt, hogy mégis miről beszélünk. Vagy lehet volt.

Először Lou-ék háza felé vettük az irányt, hisz az úgyis közelebb van a sulihoz, plusz az még egy kisebb tortúra lesz, hogy én a nagypapámtól elkéredzkedjek délutánra, szóval azt inkább utoljára hagytuk.

– Anyukád otthon lesz? – Kérdeztem felé pislogva kíváncsin, ahogy kiszúrva két üres helyet a buszon odanyomorogtunk és levágtuk magunkat rájuk.

– Áhh nem – tette nagy nehezen a táskáját az ölébe. – Dolgozik.

– És izé… még mindig…? Tudod… – próbáltam óvatosan, elhúzva a számat utalgatni a dologra, hiszen erre nem lehet csak úgy bunkón rákérdezni.

– Igen – vágta rá viszonylag érzelemmentesen és lazán, én viszont tudom, hogy ez őt rohadtul megviseli. A helyzet röviden az, hogy Lou anyja rajta van olyan szereken, amiken nem kéne és ez már kikurtúl szúrja a barátnőm szemét persze, hisz mégiscsak az anyjáról van szó. De plusz emiatt egy kicsit kattos is a nő, szóval ő és Lou nagyon sokat szoktak veszekedni, az anyja mindenféle hülyeséget vág a fejéhez, sokszor kritizálja őt, igazából elég siralmas a helyzet. De a barátosném jól kezeli, már, ha ezt lehet jól kezelni. Erre a válaszára is csak szomorúan fürkészni kezdtem az arcát, majd a vállára hajtva a fejem belekaroltam a karjába. Lou rohadtul nem érdemli meg ezt a sok szart amit kap.

A busz út körülbelül negyed órás se volt, hamar lerakott minket az utcájukban, ahonnan tényleg már csak pár lépés volt a házuk, aminek amúgy ritka jó és családias hangulata van, még, ha ez magában a családban nem is mindig van így. Egy egy szintes letisztult családi házat kell elképzelni, kis szép fehér kerítéssel körbekerítve, zöld fűvel, terasszal meg mindennel, illetve egy kurva szép hátsó kerttel, ahol még sütögető is van kiépítve. Plusz még ott áll egy hintaágy is, amit sajnos télen nem sűrűn lehet használni, viszont rohadt jól mutat ott.

Futólépéssel vágtunk át a bejárathoz vezető kis utacskán, rendes már leszorítva a szoknyáinkat.

– Vééégreee! – Vágta ki sarokig a bejárati ajtajukat, én pedig szinte dideregve utána totyorásztam, mint, aki be van szarva kb. Na ilyen hideg volt kint.

Ám ahogy betettük a lábunkat a házba, egy ismerős sietős hangot lehetett hallani a padlólapon és egy pillanat múlva már meg is jelent Louék díjnyertes basenji kutyája és szinte rávetette magát a barátosnémre, mintha minimum egy éve nem látta volna.

– Szia Juliet! Anyának egyetlen pici hercegnője – hajolt le hozzá hasonló kitörő boldogsággal a barátnőm, majd miután szanaszét csókolták egymást, a kutya természetesen kiszúrt engem is, viszont én automatikusan hátrálni kezdtem. Az a nagy helyzet, hogy én nem vagyok kibékülve az állatokkal. Alapjáraton semmi problémám velük, tényleg nagyon aranyosak, de én jobban szeretem őket inkább képen nézni. Biztos köcsögnek hangozhatok emiatt, de hát így van. Ezért vagyunk Aidennel például szöges ellentétek, mert velem ellentétben ő él-hal az állatokért, de olyan szinten, hogy egy kisebb Zootopia van a házában. A hörcsögtől elkezdve a tengerimalacon át a kutyáig minden van ott.

– Micsoda örömök! – Nevettem fel egy kicsit feszülten, miközben próbáltam lehámozni magamról a kutyust.

– Olyan elutasító vagy vele – biggyesztette le az ajkait a barátném és leguggolva "Zsüliethez", átölelve a kutya nyakát nyomott egy cuppanós puszit a feje tetejére, majd eltűnt a látókörömből. Gondolom a cipőjet meg a kabátját ment lerakni.

– Figyelj, kutyus – guggoltam le a még mindig előttem csóváló, kunkori farkú kutya elé. – Nekem semmi bajom veled, ez nem személyes ügy, ok? – Tartottam felé az öklömet, mintha azt várnám, hogy visszaöklöz. De mivel nem értette mit akarok, ezért előszöt megszaglázta a zárt markomat, aztán nemes egyszerűséggel finoman ráharapva bekapta az öklömet… Istenem.

Miután Juliettel nagy nehezen békét kötöttem, levettem magamról a dzsekimet és lerúgtam az iskolai tornacipőmet is, elindultam Lou után a konyhába, ahol az ott lévő tartókából pofátlanul loptam egy marék sós mogyorót.

– Mibe jössz? – Támaszkodtam rá kipucsítva konyhapultjukra és figyeltem, ahogy lehajolva előhalászik egy üveg barackos Nesteát a hűtőből.

– Hmmm... szerintem a magassított derekú csőfarmeromban, elsősorban – hajolt ki onnan, a hóna alatt az innivel.

– A sötétet vagy a világosat? – Pöcköltem be a számba egy kisebb darab mogyorót.

– A világosat – mondta, majd ahogy látta, hogy milyen vigyor terül szét az arcomon, szinte számonkérőn próbált rám nézni, de sehogy se tudta elrejteni a mosolyát. – Most mi van?

– Hát... – kezdtem el ingatni a fenekem sejtelmesen somolyogva az orrom alatt. – Nem éppen abban a nadrágban dicsérte meg Domenico a segged a legtöbbször?

– Ennek semmi köze hozzá! – Húzta fel az orrát, szinte sértetten és elindult a szobája felé, persze Juliet meg követte őt, úgy ment a nyomában, mint valami kiskacsa a mamája után. Jut eszembe, a fekete macskájukat (akit amúgy egyszerűen "Zsötem"-nek hív, ami ugyebár a szeretlek szó franciául) még nem is láttam. Biztos kóborolni ment vagy valami.

– Ajj ugyan már! Engem ne szédíts! Én úgyis tudom az igazságot! – Forgattam meg a szemem utána szólva, majd egy lemondó mosollyal megrázva a fejem, követtem őt. Belépve a krémszínű falakkal és a fehér bútorokkal meg szőnyeggel ellátott szobájába rögtön levetettem magam az ágyára és, amíg ő válogatta a ruháit, addig én előkotortam az iPhone 6S Rose Goldomat és rácsatlakoztam a wi-fijükre. Először azt gondoltam, hogy nekiállok Candy Crushozni vagy felnézek Instára, de ahogy bekapcsoltam a wi-fit máris lejött egy kis kínai írásjeles Messenger fül, miszerint üzenetem jött (nekem kínaira van állítva a telefonom). Ennek láttán rögtön elkomorodtam.

– Mi a baj? – Kérdezett rá Lou és időközben látszólag már kiválasztotta a ruhadarabjait, ugyanis már a csőfarmerjébe bújt bele, előtte megigazítva magán a tangáját.

– Aiden írt – mondtam szinte durcisan és le is zártam a telefonomat.

– Mit írt? – Egyenesedett fel, ahogy felvette a naciját és begombolta a gombjait.

– Idézem; "geci most kajak haragszol?" – Mélyítettem el tramplin a hangom, amikor tőle idéztem a sorokat.

– De kedves – ráncolta a homlokát, ahogy lehajolt a felsőjéért is.

– Tom'. Tündéri a szentem – vigyorodtam el erőltetetten, ami már sokkal inkább vicsorba ment át. Ebből megint vita lesz, előre látom.

Végül Lou választása a világos magasított csőfarmere mellé egy fekete, dekoltázs nélküli, testre tapadós hosszú ujjúra esett, illetve a fehér Nike Huarachéjára és amúgy rohadt szexuálul nézett ki az összhatás. Rajta valahogy nagyon jól mutatnak az ilyen testre simulós felsők a vékonyabb alkata miatt, plusz az arca is nagyon szép, meg úgy az egész barátnőm az.

– Nyugi, kurva bomba vagy – álltam mellé egy tipikus barátnős mosollyal, ahogy a kis tükrében tette fel magának a szempillaspirálját. – Tudjukkinek majd' kifognak esni a szemei – jegyeztem meg, nem bírva magamban tartani a megjegyzést, mire csak a fenekével hátralökött engem.

– Ez nem szempont!

– Dehogynem szempont – meresztettem a plafon felé a tekintetem. Odavan érte, hiába ellenkezik.

Miután Lou mindent elrakott a kisebb táskájába (telefon, power bank, zsepi, ilyenek) indulhattunk is a következő állomásunkra, amitől már előre görcsbe volt rándulva a gyomrom. Annyira nem szeretek nagypapával veszekedni… ráadásul most már csak nekem fagyott be a seggem egyedül, mert a drága barátosnémnek már védte a farmer a fenekét, én pedig továbbra is baromira fáztam. De szerencsénk volt, ugyanis pont akkor értünk a megállóba, amikor a buszunk begurult oda, szóval rögvest fel is pattantunk rá.

Körülbelül szokásosan tíz-tizenöt percet mehettünk, amikor már meg is láttam az ismerős kis kínai stílusú kőtáblát az út szélén.

– Olyan menci környéken laksz! – Vigyorgott Lou az ablakra tapadva, ahogy a busz elkanyarodott a fent említett kőtábla mellett, ami igazából azt is jelentette, hogy megérkeztünk.

– Ez csak a kínai negyed – nevettem fel, miközben nagy nehezen felkászálódtunk a helyeinkről és lemásztunk a buszról. Itt már azért kicsivel másabb stílusú házak vannak, mint bárhol máshol. Kis tavak vannak a kertben, néhány házon pedig még az a furcsa stílusú tető is megtalálható, illetve rohadt sok a közért. Meg az étterem.

Eléggé szedtük a lábunkat (legalábbis én nagyon), hisz én kifejezetten nem lakok olyan közel a buszmegállóhoz, mint a barátosném, tulajdonképpen majdnem az utca legvégén.

– Ne izgulj! – Mosolygott rám bátorítóan Lou, amikor lefékeztünk egy két emeletes, látszólag átlagos kertesház kapujában, aminek a postaládáján ott virított kínaiul is és normális betűkkel is a Yang név. Annyiban különbözött egy átlagos háztól, hogy a kertjében egy kisebb kínai stílusú és tetejű szentély volt, illetve egy halastó, amin egy aprócska faragott híd vezetett keresztül, no meg a földszinten rizspapírral bevont elhúzhatós ablakok voltak. Meg nem tudom, egyszerűen látszott rajta, hogy kik laknak benne.

– Én nem izgulok – vonogattam a vállam, ahogy beléptem a Louékénál magasabb, kis négyzetpanelekből összeácsolt kínai kerítés kapun, de persze nagyon is izgultam. Nem is tudom, hogy én vezettem be Lout a saját házamba, vagy ő engem. – Wǒ de jiā! – Léptem be a házba, az anyanyelvünkön beköszönve, hogy megjöttem, miközben még a kis fafellépő előtt kibújtam a cipőmből, ahogyan illik, majd engem követett a barátosném is, aki hiába nem volt azért annyit nálunk, mint Aiden (ő majdnem minden nap itt csövel amúgy), azért ismeri a járást.

– Csókolom! – Köszönt ő is illedelmesen, aztán pár pillanat múlva meg is jelent előttünk a nagymamám, valami kis lábost törölgetve.

– Sziasztok! – Sziporkázott mint mindig, majd elénk jőve köszöntötte Lout két puszival, hisz ő a vendég.

Igaz a nagymamám, de rohadt jól tartja magát, mert elég fiatalos, hisz amúgy nem is annyira öreg, mivel édesapám (a fiuk) körülbelül tizenhat volt, amikor megfogantam és akkor ő negyvenkét éves volt, míg a papám negyvenhárom. Így mindketten a hatvanadik életévüket tapossák körülbelül. A mamám amúgy egy karcsú, idősödő ázsiai nő, akiről a kor igazából csak az apró ráncaiból, a szarkalábaiból és az őszhajszálaiból árulkodik. – Most lett kész a zöld tea, kértek? – Mosolygott ránk szelíden, ahogy beljebb értünk.

– Én elfogadom, köszönöm szépen – válaszolt Lou rögtön kedvesen és tényleg nem csak illedelmességből bólintott rá, mert ő imádja a mamám zöld teáját, én viszont kissé elhúztam a számat.

– Yé ye hol van? – Kérdeztem rá a nagypapám holléte felől.

– Ó, ő a nappaliban van. Épp keresztrejtvényt fejt – mutatott a lábosos kezével a nappalink elhúzhatós ajtajára, én pedig csak mély levegőt véve, mint valami rossz gyerek úgy sonfordáltam oda, egyedül hagyva Lout a mamámmal, aki már most elkezdett a barátnőmnek arról csacsogni, hogy ezt a zöld teát most épp máshogy csinálta, mint szokta, mert stb. stb. stb.

– Yé ye! – Kopogtattam meg az ajtó fa részét. – Bejöhetek?

– Igen – hallottam az elnyomott hangját bentről, szóval el is húzva az ajtót beléptem. És valóban ott ült a földön egy párnán a kikapcsolt TV előtt, a szemüvegével az orrán, melegítőnadrágban és egy fehér pólóban. Persze rajta se látszik meg a kora, sőt, Aiden állandóan azt mondogatja nekem, hogy úgy néz ki, mint az idősödő Jackie Chan. – Hova szeretnél menni? – Kérdezte fel se nézve a rejtvényből, ahogy mellé ültem. Már meg se lepődök, hogy tudja mit akarok.

– Én? Én sehova – mondtam, mire egy pillanatra rám pillantott a szemüvege mögül. A nagyapámnak van egy olyan nézése, amitől csak úgy kijön az emberből az igazság. De amúgy se szeretek neki hazudni. Gyűlölök. Ő egy nagyon bölcs ember, rengeteg mindent tud és hiába szigorú, a hidegvérét a legtöbb esetben megőrzi, nagyon tisztelem, ezért is utálok neki kamuzni. – Vagyis… hát…

– Lily. A hazugságok ragályként harapóznak el és fertőzik meg a lelket – mondta kimérten, de mégse rideg módon, továbbra is a megfejtéseket körmölve bele a rejtvénybe.

– A bárba, ahova szoktunk – vallottam színt, szinte kicsire zsugorodva mellette. Erre természetesen már felnézett, én pedig nehezen álltam meg, hogy ne húzzam be a nyakamat is.

– Te is tudod, hogy nem szeretem azt a helyet.

– Igen, tudom – bólogattam párat. Persze, hogy tudtam. – De időben hazaérek! – Ígértem meg rögtön. – És te is tudod, hogy nem iszok sokat.

– Természetesen tisztában vagyok vele – vette le a szemüvegét is az orráról és az előtte lévő kis alacsony asztalra helyezte. – Az Aiden fiú is ott lesz?

– Igen – bólintottam.

– És hazáig kísér?

– Igen – vágtam rá, bár még a vita nem történt meg közöttünk, szóval biztosat nem mondhattam volna, de egyedül úgyse enged este haza, hiába a világ faszfeje.

– Semmi alkohol, igaz?

– Semmi alkohol – ráztam a fejem hevesen. Amúgy is utálom. Az egyetlen alkohol, amit általában iszok, az a nagypapámmal van Újévkor és az a rizslikör. Az még finom is, csak az éppen nincs Sid bárjában, mert Sidnek nincs egy komplett rizsföldje a raktárban. Pedig azt még én is innék.

Ezután egy körülbelül egy perces feszült csend következett, ahogy ültünk egymás mellett szótlanul, míg végre valahára megdiskurálta magában a dolgokat, majd megszólalt.

– Jó. Legyen. Elmehetsz – sóhajtott engedékenyen. Erre természetesen rögtön felcsillantak a szemeim. Ez könnyebben ment, mint hittem!

– Kajak?!

– Kajak – válaszolta, bár hallatszott, hogy iróniából mondja ki, mert ő soha se használ ilyen szavakat, de most az egyszer elengedtem, hogy szórakozik rajtam.

– Köszönöm szépen! – Öleltem meg őt hirtelen, mire szinte láttam magam előtt az arcát, ahogy lemondón megrázza a fejét és megsimogatja a fejem. Pedig nem vagyok már gyerek, még csak kinézetre se, de nem baj. A következő pillanatban pedig már ki is robbantam a nappaliból a konyhába, ahol Lou és a nagymamám trécseltek, azt kiáltva, hogy: – ELENGEDTEK!

– EZ AZ! – Ugrott fel a barátosném is az asztaltól rögtön és közben a nagyapám is kijött mögöttem a nappaliból. – Jó napot Mr. Yang! – Köszönt azért oda illedelmesen Lou, mire a papám csak egy mosollyal bólintott, mi pedig szinte felrobogtunk az emeletre az egykanyaros lépcsőnkön, egyenesen a szobámig, ami elég egyszerű volt, hiszen a második emelet az konkrétan a szobám. Feljöttünk a lépcsőn, elhúztuk az ajtót és ott voltunk a szobámban. Ebből (mármint a szobából) már csak egy fürdő és egy raktár nyílik, ahova a régiségeket meg a felesleges cuccokat pakoljuk.

Megérkezve szinte rögtön levedlettem magamról ezt a rohadt egyenruhát, közben odaengedtem Lout a szekrényemhez, ugyanis mániája összeválogatni a ruháimat és összeállítani nekem valamilyen outfittet.

– Még mindig odavagyok a sárkányos tetkódért – jegyezte meg, mert ott álltam előtte egy szál bugyiban és váltómelltartót kerestem. Na igen, a két mellem között alul egészen a hasam közepéig ilyen rombusz alakba húzódik egy tekerődző kínai sárkány. Még olyan egy éve csináltathattam.

– A cici pc-im nem tetszenek? – Vigyorogtam rá és két kézzel a mutatóujjammal tologatni kezdtem a két kis fémgolyót a két mellbimbómban, mert tudom, hogy utálja.

– Basszus, de azok kurva fájdalmasnak néznek ki, neee! – Fordult el rögtön és még a hideg is kirázta csórit.

– Pedig Aiden imádja – gondolkodtam el direkt hangosan csípőre téve a fél kezem.

– Akkor tologassad neki! – Röhögött fel, közben elém dobott pár ruhadarabot. – Ezeket vedd fel!

– Van más lehetőségem? – Néztem fel rá nagyokat pislogva.

– Nincs – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

A választása egy fekete cicanadrágra esett meg egy szürke kapucnis pulcsira, ami amúgy elég lógós, de mégiscsak a derekamig ér, ahol olyan pulcsisan összeszűkül az anyag az alja, plusz a fekete-fehér Vans Old Skoolomra.

– Egy zseni vagyok! – Jelentette ki egósan, ahogy végigmért, miközben én épp az utolsó hajtincset húztam ki a hajvasalóval.

– Most téged kell dicsérni vagy engem? – Néztem hátra rá, megvonva a fél szemöldököm vigyorogva, aztán kihúztam végre a hajvasalót is és elkezdtem összeszedegetni a fekete Adidas tornazsákomba a cuccaimat. Ezután raktam magamra egy kicsi púdert, high lightert az orrom hegyére, kihúztam a szempilláimat spirállal, felkentem egy kissé mélybordó szájfényt a húsosabb ajkaim belsejére (áldás, ha ázsiai vagy, ebből a szempontból) majd felkapva a tornazsákom a hátamra, mindketten elindultunk futólépésben lefelé. Az ajtóhoz és a kis fafellépőhöz érve Lou magára kapta a 2017-es téli kollekciós Zara kabátját (azt a mai kéket), én pedig felvettem egy nagy, Oversize stílusos farmerdzsekit, megigazítottam a hajam a lent lévő tükörben és kissé sietősen elköszönve egy-egy puszival a nagyszüleimtől el is indultunk a Legendák Bárjába, nem is sejtve, hogy mégis mit fogunk ma ott elindítani.